A 10 500 hektárnyi napraforgó 10-14 százalékát aratták le, de megérett már a kukorica is, várhatóan szeptember végén, október elején elkezdődhetnek a betakarítási munkák. Idén a korábbi évekhez képest több mint 200 órával több volt a napfényes órák száma, ami „meglátszik a kukoricatáblákon” is. A növény érésében megközelítőleg 10 napos előny van, a „gyorsérés” miatt azonban vannak olyan táblák is, ahol a vízhiány miatt szárad a kukorica.
A 32 ezer hektáron termelt kukorica hektáronkénti becsült átlaghozama 6,7-6,8 tonna lesz, ami megközelítőleg azonos az elmúlt tíz év átlagtermésével. Az előrejelzések szerint viszont jobb lesz a víztartalma, mint a korábbi években. Ha 16-17 százalékos víztartalommal be tudják takarítani a termést, akkor „levegőztetés” után már nem lesz szükség szárításra – magyarázta a mezőgazdasági szaktanácsadó. Az értékesítésről azt mondta, hogy csökkent a napraforgó ára; korábban a termésre tonnánként 110-115 ezer forintért lehetett előszerződéseket kötni, de most, az aratás időszakában 95-96 ezer forintos áron lehet csak értékesíteni. A kukoricát várhatóan a takarmánybúzával megközelítő áron, 40-45 ezer forintért lehet eladni.
Márkus Antal szólt arról is, hogy a nyári esőzés jót tett a napraforgónak és a kukoricának, kifejlődtek a fejek és a szemek. A mostani szárazság – augusztus huszadika óta nem volt számottevő eső Vas megyében – sem okoz gondot a betakarításnál, inkább az azt követő talajmunkát és a vetési munkákat nehezíti. A tervek szerint egyébként idén több lesz az őszi vetés, mint az elmúlt években. A vetésterület 60 százalékát, mintegy 68-70 ezer hektárt ősszel szeretnék bevetni a gazdák. Így négy év után először lenne nagyobb az őszi vetések aránya, mint a tavasziaké, ami hosszú távon nagyobb biztonságot jelent a termelőknek – hangsúlyozta Márkus Antal.
A repce vetésterülete a tavalyihoz hasonlóan 20-22 ezer hektár körül alakul. Kétharmadát már el is vetették; ahol jó talajmunkát végeztek, szépek az augusztusi vetések, de a földek közel felén még nem kelt ki a növény. Ha csapadékos idő lesz, akkor még lehet ezeken a területeken is „normális hozam”, de ha a vízhiány miatt kiszáradnak, és nem tud kikelni a mag, akkor a gazdáknak meg kell fontolniuk, hogy felszántsák és mást vessenek helyette.
A búza vetésére is megkezdődött már a felkészülés, de – részben a munkagépek kapacitáshiánya miatt – néhány termelőnél a tarló még nincs „feldolgozva”. Júliusban még bőven volt csapadék, így aratás után azonnal el lehetett volna végezni a tarlómunkákat. A gazdák egy része valószínűleg arra számított, hogy bőven lesz csapadék, de most már szárazak a földek, így nehezebb lesz az elmaradt munkákat elvégezni – hangsúlyozta a Márkus Antal.
A fővárosi Duna-szakaszon irányította a védekezést Orbán Viktor