Verebes Józsefnek, Mészöly Kálmánnak, Jenei Imrének, Csank Jánosnak és Gellei Imrének ugyanazt az öt kérdést tettük fel:
1. Ön szerint erőn felül teljesít a válogatott a selejtezőcsoportban?
2. Az elmúlt huszonöt év magyar válogatottjai sorában a jelenlegit hová helyezi?
3. Melyek a legfontosabb okok, amiért annak idején az ön csapata nem jutott ki az adott világversenyre?
4. Balszerencsének nevezhető-e, ha a válogatott netán 21 ponttal, hetvenszázalékos teljesítménnyel sem jut ki az Európa-bajnokságra?
5. Megtippelné-e, hogy ott leszünk-e az Eb-n vagy sem?
Verebes József (1987 és 1993–94)
1. Biztos vagyok benne, hogy nem teljesít erőn túl a válogatott, mert az alapján, amit mutatott, többre lehetett volna képes. Én a kezdeti hozzáállást hibáztatom. Hogyan lehet cél egy selejtezősorozatban a harmadik hely megszerzése? Ezt egyszerűen nem értem. Van értelme másért küzdeni, mint az első két hely? Túlzottan figyelembe vesszük az úgynevezett realitásokat, ami a futballban mindig tévút, mert itt nincs legyőzhetetlen ellenfél. Én olyankor is húzom a számat, amikor azt hallom, hogy felkészültünk az ellenfélből. Magunkból kell felkészülni! A magyar válogatottól is láttunk példát erre. Hollandiában felszabadultan, magabiztosan s eredményesen is játszott, csak éppen a meccs végére elfáradt, s szerencséje sem volt. Ha kezdettől ilyen felfogásban játszik, akkor már a svédek előtt lennénk.
2. Mexikó óta nincsenek kiemelkedő klasszisaink, egyik csapatunk sem jutott ki világversenyre, márpedig az eredmények megkerülhetetlenek, ezért nincs értelme az összehasonlításnak.
3. Kétszer voltam kapitány, de igazából egyszer sem kaptam meg a lehetőséget. Először közvetlenül Mexikó után, de figyelmen kívül hagyták a véleményemet, miszerint a sorozatában veretlenül záró olimpiai csapatra kellene építeni a válogatottat. Másodszorra 1993-ban neveztek ki, amikor az volt a feladatom, pontosabban csak én hittem így, hogy csapatot építsek. Ennek érdekében a következő évben zsinórban kötötték le a mérkőzéseket, amelyek közül az utolsó kettőt indokolatlannak tartottam. Az idény végén leeresztve mentünk ki a vb-résztvevő hollandokhoz, akik bomba formában játszottak. Kikaptunk 7-1-re, tönkretették a renoménkat, én lettem a bűnbak, s le is mondtam. Csak később jöttem rá, a pénz miatt volt szükség erre a meccsre, nem vették komolyan az elképzeléseimet. Pedig kiváló csapat alapjait raktam le.
4. Balszerencse, nem balszerencse, a matematikát nem lehet meghazudtolni. Bátrabban kellett volna kezdeni.
5. Kevés esélyt látok a második helyre. Tippelni akkor lenne értelme, ha a saját kezünkben lenne a sorsunk. De nincs. A svédeken múlik, s attól tartok, ők nem hibáznak.
Mészöly Kálmán (1990–91 és 1994–95)
1. Szerintem egyértelműen erőn felül teljesít. Nem néztem utána a statisztikának, de feltételezve, hogy legyőzzük a finneket, ilyen jó eredménnyel nagyon régen zárt selejtezősorozatot a magyar válogatott. Nem hazabeszélni akarok, de utoljára talán az én vezetésemmel az 1982-es, majd Mezey György irányításával az 1986-as világbajnokságra selejtezve. Én mindig azt hangoztattam, hogy a válogatott élére magyar szakembert kell állítani, s lám, Egervári Sándor meghálálja a bizalmat. Nem csupán a keretet, a stábját is nagyon jól összeválogatta, olyan emberek dolgoznak a csapat mellett, akiknek szívügyük a magyar futball. A mérkőzések előtti kincstári optimizmus mindig, minden korban természetes magatartás. Nagy különbség, hogy a mostani játékosok bizakodása nem üres fogadkozás, van mögötte tartalom, nem véletlen, hogy most mi rúgjuk a gólokat az utolsó percekben.
2. Azt kell mondanom, Mexikó óta nem volt ilyen jó csapatunk. Az én 1994–1995-ös keretem többre volt hivatott annál, mint amit elért, az Illés, Halmai, Sallói trió más korszakban is meghatározta volna az együttes fazonját. De végső soron az eredmény minősít.
3. Az 1992-es Eb-selejtezőt nagyon jól, két győzelemmel és két döntetlennel kezdtük, ám utána idehaza kikaptunk a szovjetektől, ami megingatta a hitünket. Az 1994–95-ös csapatnak ki kellett volna jutnia az Eb-re, akkor viszont nagyon elrontottuk az elejét. Törökország, majd Svájc ellen is 2-0-s vezetésről játszottunk 2-2-es döntetlent, Izlandon pedig az 1-0 után még ki is kaptunk 2-1-re. Hét pontot szórtunk el, ami megengedhetetlen. A játékosokat talán a kelleténél jobban foglalkoztatta a jövőjük, hogy hová igazolnak, s ez a mérkőzések hajrájában visszaütött.
4. Bizony balszerencse, de ez a forgatókönyv a valószínűbb. Csüggedésre azonban nincs ok. A következő selejtezősorozatnak ugyanis nem leverten, új kapitánnyal és újrakezdődő csapatépítéssel vágunk neki, hanem összeszokott társasággal, amely éhes a sikerre.
5. Az imént elmondottak dacára én töretlenül hiszek abban, hogy meglesz a második hely.
Jenei Imre (1992–93)
1. Úgy gondolom, az elvárásoknak megfelelően. A magyar labdarúgás az elmúlt két évben egyértelműen feljövőben van. Jól dolgoznak, akik a fiataloknál viszik a munkát, s egyre több magyar játékos szerepel neves külföldi klubokban. Itt kell keresni a sikerek gyökereit.
2. A magyar válogatott utoljára akkor volt erős, amikor Détári még meghatározó játékos volt. A mostani társaság még feljövőben van, esélye lehet arra, ha nem is most, hogy a közeljövő egyik világversenyére kikerüljön, ami egyúttal kijelöli a helyét a rangsorban.
3. Éppen generációváltás közepette vettem ám a csapatot. Az idősebbek már vagy nem vállalták a játékot, vagy nem voltak képesek arra a teljesítményre, mint néhány évvel korábban, a fiatalok pedig éretlenek voltak a feladatra.
4. Mondhatjuk, hogy balszerencse, ám helyesebb az eredményekből kiindulni. Ezek alapján a magyar csapat annyira még nem erős, hogy biztosan megszerezze a második helyet.
5. Szurkolok, hogy sikerüljön, de nehéz lesz.
Csank János (1996–97)
1. A sorozat kezdete előtt én is úgy gondoltam, már az is szép, ha megszerezzük a harmadik helyet a csoportban. Ez már biztosan megvan, s még a második helyre is van esély. Ez alapján jól teljesít a válogatott.
2. Elég jó a pozíciója, az biztos, ráadásul még léphet is előrébb. Nagyon jó a koröszszetétele a mostani csapatnak, s a fiatal játékosoknak köszönhetően még fejlődőképes. Sok a légiós a keretben, méghozzá az angol, a német és a spanyol bajnokságból is, olyan klubokban szerepelnek magyar futballisták, amilyenekről az én időmben még álmodni sem mertünk. Ezzel nem feltétlenül akarom azt mondani, hogy ennyivel képzettebbek is, a menedzselésük viszont sokkal jobb, mint mondjuk egy évtizede, ezen a téren rengeteget léptünk előre. Ráadásul ha kijutunk az Eb-re, mindegyik játékos értéke kapásból megduplázódik, miközben senki nem állítaná, hogy egyik napról a másikra kétszer olyan jó futballista lett mindenki. De a nemzetközi labdarúgás már csak így működik.
3. Mi kerültünk a legközelebb ehhez, mert legalább pótselejtezőt vívhattunk 1997-ben. A sorsolásunk roppant szerencsétlen volt, az akkori világranglistán harmadik Jugoszláviát szerettük volna mindenképpen elkerülni. Nem állítom, hogy bármely másik csapattal szemben kijutottunk volna, de ilyen csúfos vereség nem lett volna belőle, s nem kellene szégyenkezni az eredmény miatt. Én még nem támaszkodhattam annyira a fiatalokra, mint most Egervári Sándor, az atlantai olimpiára kijutó játékosok a felnőttek között nemzetközi szinten még nem voltak elég érettek. Király, Dárdai, Lisztes – a többségük csak 1997–1998-ban vált meghatározó játékossá külföldi csapatában. Lipcsei sérülése is hátráltatott bennünket. Ő lehetett volna annak az időszaknak a sztárjátékosa, ám éppen amikor kineveztek kapitánynak, akkor jött híre, hogy súlyos sérülést szenvedett. Akkoriban csak négy-öt légiósunk volt, akik a belga és az izraeli bajnokságban szerepeltek, ami színvonalban nem jelentett óriási különbséget az NB I-hez képest. A fájó emlékű végjáték dacára a mai napig büszke vagyok az akkori csapatra.
4. Igen, kimondott balszerencse lenne. De már csak ilyen a futball. Az Egerrel egyszer én úgy estem ki, hogy tíz meccset nyertünk, ami szinte bármelyik évben biztos bennmaradást jelentene. Akkor éppen nem így volt.
5. Mint szurkoló, mert szakemberként természetesen szurkoló is vagyok, nagyon bízom benne, hogy sikerül, de a sorsunk nem csak a mi kezünkben van.
Gellei Imre (2001–03)
1. Játékosok, szakvezetők egyaránt a tudásuk legjavát nyújtják, mindenki mindent belead. Jól látszik mindez a hangulaton, amiben mindannyiunknak része lehetett a svédek elleni mérkőzésen. A kapitánynak a kezdő tizenegyen felül is sikerült megtalálni azokat az embereket, akik nem ijednek meg a feladattól, s akkor is hasznára vannak a válogatottnak, ha bedobják őket a mély vízbe. Együtt van a társaság, ilyenkor játékosnak, szurkolónak öröm, ha játszik a csapat.
2. Nehéz kérdés. Nemcsak az eredmény számít, hanem az is, ki ellen sikerült elérni. A mostani válogatott eredményei biztatók, s megvan a remény, hogy egy-két éven belül még javulnak is, s a csapat sikerrel vív meg egy kvalifikációs sorozatot. Az összehasonlítás azért is nehéz, mert az utóbbi huszonöt évben nem sok babér termett a magyar futballnak. Úgy gondolom, a jelenlegi helyzetben az a maximum, amit el lehet várni a válogatottól, hogy az utolsó fordulóban legyen esélye a továbbjutásra.
3. Az előbb említett elvárásnak az én csapatom is megfelelt, az igazán nagy esélyt azonban korábban, a lettországi vendégjáték alkalmával szalasztottuk el. Az első húsz percben uraltuk a játékot, több helyzetünk is volt, amelyet nem használtunk ki. Az ellenfél aztán rögtön az első kontratámadásból gólt szerzett. Majd rövid időn belül szögletből kaptunk még egy gólt, ami lélektanilag nagyon megviselt bennünket. Sajnos Verpakovskis ama bizonyos első találatánál több játékosom sem állt a helyzet magaslatán. Az a hiba pecsételte meg a sorsunkat. Abba a néhány másodpercbe lehetne sűríteni, hogy miért nem sikerült kijutnunk az Eb-re.
4. Nem, mert két nagyon erős csapat a riválisunk. Ám én még reménykedem, nem lefutott a svédek két meccse.
5. Ugyanazt mondhatom, mint az imént. Bízom benne, hogy ott leszünk az Európa-bajnokságon.
origo.hu
Századvég: Őrzi vezető szerepét a Fidesz-KDNP
