Digitális szegénység

Abban a szobában, ahol az otthon töltött idő nagyobbik részében vagyok, négyszáznyolc gomb „könnyíti meg” az életem. Zöméről illik tudnom, mit kommandíroz – három évtizede a két villanykapcsoló, az elektromos gyújtású kályha, a telefon és talán egy egyszerű tévékészülék kevesebb mint tucatnyi gombját kellett volna ismernem. Ma már számítógép és mobiltelefon (lehetőleg chatboardos) kell a versenyképes (otthoni) munkához, a lazítás pedig nehezen képzelhető el hifiberendezés, programozható videó és színes tévé nélkül.Ez a négyszáznyolc gomb ma már éppúgy hozzátartozik az „írástudó ember” fogalmához, mint korábban az ábécé 44 betűje. A magyar digitális írástudók többségének azonban még sincs keresnivalója a kedden kezdődő és a hét végéig tartó őszi számítástechnikai szakkiállításon és vásáron: az angol szavak és kifejezések, a bonyolult műszaki paraméterek és a több százezer forintos árcédulák rengetegében szinte reménytelen az eligazodás. Mi hát a megoldás? Lemaradtunk-e végképp a pénzre váltható információk versenyében, vagy van még esély a felzárkózásra?Hazánkban az első internet-előfizetést a CompuServe nevű cég kínálta 1993-ban. Ma már se szeri, se száma a képernyőnkre a világot behozó cégeknek: csatlakozhatunk a netre a telefonvonalunk segítségével, használhatjuk e célra a mobilt és – szerencsés esetben – a kábeltévét, vehetünk műholdas kapcsolatot. A verseny az árakban is éreztette a hatását: korábban százezer forint körüli összegbe került az első élmény, utána havi 30-40 ezret kértek a szolgáltatásért, míg ma már pár ezerért a bevásárlóközpontok polcairól is levehetjük az „instant internetet” – a dobozban lapuló csillogó CD-korong minden olyan programot tartalmaz, ami szükséges a barangoláshoz, és találunk benne egy jelszót is, lehetővé téve a kapcsolódást a szolgáltatóhoz. Igaz, ez csak húsz-harminc órányi előfizetés, telefonszámla nélkül – aki sokat akar lógni a hálón, az a kedvezmények legfurfangosabb kihasználásával sem ússza meg havi tízezer forint alatt.Ennek ellenére a hazai árak – Csehország mellett – a legdrágábbak a világon. Dollárban kifejezetten versenyképesnek tűnnek, de a vásárlóerőt tekintve elmondható: a legtöbb magyarnak még mindig túl sokba kerül az on-line barangolás. A folyamatok jó irányba tartanak, csak lassan – mondják a szakértők, arra célozva, hogy egyre több szolgáltató tér át a percdíjas előfizetésről az átalánydíjas megoldásokra.A legfrissebb adatok szerint százhetvenezer magyar háztartás van behálózva és körülbelül nyolcszázezer fő használhatja az információs szupersztrádát a munkahelyén, ha hagyják (a hazai átlag internetes 20 és 30 közötti városlakó férfi, egyetemet végzett, karrierje első lépcsőin áll, döntés-előkészítő, jó jövedelmi viszonyok között él). Bár az otthonról netezők száma évente megduplázódik, a várt robbanás még nem következett be. Ennek egyik akadálya (a már említett magas telefontarifák mellett) a számítógépek magas ára. Az év elején mintegy félmillió magyar háztartásban volt személyi számítógép, de ha Magyarország is csatlakozik a szingapúri egyezményhez (erre várhatóan év végén kerül sor), akkor árcsökkenés várható amiatt, hogy vámmentesen lehet majd behozni az információtechnológiai termékeket. Vannak, akik úgy gondolják, ez még kevés, a drasztikus árcsökkenés érdekében el kellene törölni az áfát is – erre azonban aligha kerül majd sor. A Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága által meghirdetett kísérlet is ezeken a gondokon próbál enyhíteni: a Családnet program keretében kedvezményes fizetési konstrukcióban multimédiás számítógéphez és havi 20 órás internet-előfizetéshez juthat ezernégyszáz igénylő. Az Informatikai Kormánybiztosság 125 millió forinttal támogatja az elképzelést, amelyhez csatlakozott a Matáv, a Matávnet, a Vivendi-csoport, a Postabank, a Compaq és a Magyar Posta, közösen biztosítva a kereskedelmi forgalomba nem kerülő multimédiás számítógépet. A tudásalapú társadalom hazai építését célozza az a tanulmány is, amelyet „Magyar válasz az információs társadalom kihívásaira” címmel készített a kormány, egyezteve az érintett szakmák képviselőivel.Az információs kirekesztettség elsősorban a szegényeket és az elmaradott régiókban élőket veszélyezteti. Rajtuk segíthetnek a teleházak, a „mindenki irodájaként” működő intézmények. Az 1994-ben indult mozgalom emberei kistelepüléseken, felújított parasztházakba telepítik a csodát: korszerűen felszerelt (internet-hozzáféréssel rendelkező számítógép, fénymásoló, fax, cédéíró stb.) irodákat hoznak létre elszórtan az országban. Immár száznyolcvan faluban adatik meg gyereknek-felnőttnek, hogy nagyvárosban élő társaihoz hasonló lehetőségekkel rendelkezzen kevés pénzért: internet, e-mail, számítógépes játékok, chat (valós idejű beszélgetés távoli számítógépek előtt ülőkkel), távoktatás érhető el kedvezményes áron. A program kormányzati és európai pénzekből, valamint támogatásokból és tagdíjakból működik: a legrégibb és talán legsikeresebb teleház, a csákberényi sem tudja teljesen fedezni kiadásait a havi százezer forintnyi bevételből. Az intézmény persze nemcsak számítástechnikai műhely: ha kell, segítenek kérvényt írni, a faliújságon lehet aprójószágot árulni, ott készül a helyi hírlap, és időnként idősgondozást, szociális feladatokat is elvállalnak a munkatársak.Hogy mindenki számára mikor jő el a magyar digitális Kánaán, nem tudni. A webmarkenting.hu munkatársai szakemberek véleményét kérték az internet jövőjéről. A válaszokból az derült ki, hogy nincs ok a túlzott optimizmusra: míg a magas színvonalú képzés és a rendelkezésre álló szellemi tőke előnyt jelent hazánknak a régióbeli országokkal szemben, az agyelszívás, a tőkehiány és az élesedő társadalmi különbségek miatt még évtizedekig magas lesz a „számítógép-tudatlanok” és az internet-hozzáféréssel nem rendelkezők aránya.