Góleső volt kedd este a Bajnokok Ligájában. A kilenc mérkőzésen összesen 43 gól született, ami átlagosan ötöt jelent meccsenként. A Paris Saint-Germain 7-2-es, míg a Barcelona 6-1-es győzelme persze megdobta ezt, de az Arsenalnál duplázó Gyökeres Viktor is eredményes napot zárt. A svéd támadó idénye nehezen kezdődött a londoniaknál, ugyanakkor az Atlético Madrid elleni BL-meccsen átszakadhatott a gát.

A portugál Sportingtól nyáron érkező támadó a lefújás után a meccs legjobbjának járó díjat vehette át az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) helyszíni képviselőjétől, majd az Arsenal színeiben első BL-góljait szerző csatár értékelte a keddi teljesítményét.
Mindkettő gólom remek volt! Az elsőnél kicsit bizonytalan voltam, hogy nem állok-e leshelyzetben, ezért a másodiknál kicsit nagyobb gólörömöt csaptam.
– Természetesen nagyon elégedett vagyok. Úgy gondolom, hogy nagyon jól kezdtük a meccset, és ezt a lendületet meg is tartottuk. Természetesen az ellenfélnek is voltak lehetőségei, de összességében szerintem mi irányítottuk a játékot. Nyilvánvaló, hogy amikor négy gólt szereztünk, és ismét nem kaptunk gólt, az azt mutatja, hogy mennyire jó mérkőzést játszottunk – nyilatkozta Gyökeres.
A svéd támadó később a CBS Sport Golazo műsorában is megszólalt. A kérdezők között pedig ott volt Thierry Henry, aki először gratulált a 27 éves támadónak. Az Arsenal legendás támadója korábban a 14-es mezt viselte – a mostani idényben ez Gyökeresé. Jamie Carragher fel is tette a kérdést a 14-es mezről, amelyre Gyökeres mosolyogva válaszolt.
Igen, sok gólt szereztek már ebben a mezben, és még jó sokat is fognak!
– mondta Gyökeres, majd hozzátette, amikor meglátta, hogy a 14-es mezt is lehet választani, akkor nem sokat gondolkodott. Az interjú során érdemes figyelni, hogy Gyökeres mennyiszer utalt a gólszerzésre. Minden bizonnyal kedd este nagy kő esett le a szívéről, amikor pár perc leforgása alatt két gólt szerzett – a Premier League-ben idáig nyolc meccsen háromszor volt eredményes.
Kőkemény védelmére is büszke lehet az Arsenal edzője
A lefújás után Mikel Arteta is kiemelte Gyökerest az Amazon Prime-nak adott interjújában.
Örülök a góljainak, mert teljes mértékben megérdemelte. A csapatban nyújtott munkája kiemelkedő. Nagyra értékeljük mindazt, amit a csapatért tesz, és ma hatalmas mosoly volt az arcán, a csapattársak is örültek neki. Remélhetőleg ez a góltermelése kezdete
– mondta a spanyol vezetőedző, aki a védelmet is nagyon dicsérte, ami nem is véletlen.
Az Arsenal brutálisan kezdte az idényt, 12 meccsből kilencen gólt sem kapott, a BL-ben három meccs után 9:0 a csapat gólkülönbsége. Az előző idényben decemberig kellett várni, hogy ez a szám összejöjjön. Most még csak október van.
A BL-ben hibátlan Arsenal hétvégén a Crystal Palace-t fogadja a Premier League kilencedik fordulójában mint listavezető.



















