Festői világok

A XX. századi magyar művészet spektruma jóval szélesebb, mint ami az elsősorban az új értékekre figyelő művészetkritikai írásokból kiderül. Az éppen a figyelem középpontjában lévő generációk, irányzatok mögött a legkülönfélébb törekvések képviselői dolgoznak félárnyékban. A magyar művészet értékeiről alkotott képünk akkor lesz teljes, ha időnként rájuk is figyelünk. A többi között így summázható annak a két kötetnek a tanulsága, amelyek a közelmúltban láttak napvilágot, s a jelen, illetve az utóbbi évtizedek két festőjének művészetét mutatják be.Mindketten vidéken születtek, Mersits Piroska (1926–1988) a Somogy megyei Vésen, Vecsési Sándor Nyergesújfalun 1930-ban, s pályájuk mindvégig a tájjal, a faluval szoros kapcsolatban alakult. A második világháború után kerültek a Képzőművészeti Főiskolára. Mersits Piroska 1945 és ’49 között Bernáth Aurél növendéke volt, Vecsési Sándor 1949 és ’54 között Bernáth, valamint Fónyi Géza tanítványa. A hasonlóságok mellett azonban fontosak a különbségek is: míg Mersits törekvései indulásától kezdve kívül estek a korszak hivatalos művészetpolitikája által támogatott körön, a „népi tehetségként” indult Vecsési lírai hangja, elsősorban a magyar falu idilli képeit, nosztalgiát keltő részleteit megörökítő tematikája, a vásárhelyi festészettel rokon realizmusfelfogása éppenséggel támogatandó értéknek számított a saját imázsát építgető hatalom számára. Jellemző, hogy míg a két évtizeden keresztül pedagógusként dolgozó Mersits 1971-ben csak az „önköltséges” Fényes Adolf Teremben mutatkozhatott be, Vecsési 1964-ben az Ernst Múzeumban állíthatta ki képeit.A Heller Tamás szerkesztette Mersits- és a Tasnádi Attila bevezetőjével megjelent Vecsési Sándor-kötetben sok a hasonló, olykor majdnem azonos motívum, interpretálásuk azonban igen eltérő. Az előbbi művész elvonatkoztat, vízióiban ott a korszak minden ellentéte, drámája, az utóbbi hangja inkább élete későbbi szakaszában válik komorrá, mintegy jelezve a korábbi illúziókkal való leszámolást. Ezen a ponton találkozik a két művész pályája, s e találkozás a XX. századi magyar művészet fordulatairól való újabb tűnődésre késztetheti a kötetek olvasóit. (Heller Tamás [szerk.]: Mersits Piroska. Budapest, 2000. 62 o., ármegjelölés nélkül, a szerkesztő kiadása. Tasnádi Attila: Vecsési Sándor. Kijárat Kiadó, 2000. Ármegjelölés nélkül)