A Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtófőosztályának volt vezetője, Szokolay Zoltán nem felelt meg a beosztásának ellátásához szükséges magas erkölcsi követelményeknek, a tárca lehetővé tette távozását közös megegyezéssel – reagált tegnap a HM Szokolay Zoltán hét végi televíziós nyilatkozatára, amelyben „felfedte” távozásának okait. Szokolay ebben szakmai-etikai okokra vezette vissza a távozását kiváltó lépést, s kijelentette: Torgyán József személyes utasítására kellett távoznia.Csak három hétig töltötte be a szóvivői posztot Szokolay Zoltán, aki az RTL Klubnak elmondta: kinevezése után javasolta a tárca vezetésének, hogy szüntesse meg azt a szerződést, amely havi 800 ezer forintos támogatást nyújt a kisgazdapárt hetilapjának, a Kis Újságnak. Az összeget a NATO kommunikációs keretéből juttatták az újságnak, ám a tárca a támogatásáért keveset kapott cserébe – mutatott rá a nyilatkozatban Szokolay. Hozzátette: Torgyán József, az FKGP elnöke utasította Szabó János minisztert az ő menesztésére.A HM tegnapi közleménye ezzel szemben leszögezi: a minisztérium nem nyújt anyagi támogatást sem a Kis Újságnak, sem más újságnak, hanem a kiadói és reklámtevékenységgel foglalkozó Arculat Kft.-vel áll vállalkozási szerződéses viszonyban a honvédséggel foglalkozó sajtóanyagok megjelentetéséért. A közlemény arra is emlékeztet, hogy Szokolay a rendszerváltást követő első parlamenti ciklusban országgyűlési képviselőként társa helyett is szavazott, emiatt lemondani kényszerült mandátumáról, de ezt a tényt minisztériumi munkaviszonya létrehozásakor elhallgatta. Az eset napvilágra kerülése után a tárca úgy ítélte meg, hogy Szokolay Zoltán nem felel meg a beosztásának ellátásához szükséges magas erkölcsi követelményeknek.A volt szóvivő lapunknak elmondta: képviselői magatartása mind a közvélemény előtt, mind a HM-ben ismert volt, s éppen erkölcsi okok miatt mondott le akkor mandátumáról. A volt szóvivő úgy látja: a tárca közleménye azt próbálja leplezni, hogy az FKGP központjából érkezett telefon nyomán kezdeményezték menesztését. Elmondta azt is, hogy a NATO kommunikációs keretében évi 10 millió forintot biztosítottak az írott sajtó támogatására, s a Kis Újságnak nyújtott havi 800 ezer forintos támogatás következtében az összes többi sajtóterméknek éves szinten mindössze 400 ezer forint maradt.
HM: vihar a szóvivő távozása körül
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!