időjárás 5°C Stefánia 2022. november 28.
logo

Apáink nótái

Csukás István
2001.01.05. 23:00

Elmúltak az ünnepek, István-nap, szilveszter, túléltük a tévéműsorokat is, amelyekben helyettünk vigadtak, táncoltak és énekeltek. Furcsa üresség ásít bennem, nemcsak a lelkemben, hanem a gyomromban is. Bár ez a kettő nálam mindig összefüggött, egymást kiegészítő kapcsolatban volt, s hogy most különválasztva figyelem, semmiképpen sem jelent jót. Nyugtalan vagyok, mint aki elvesztett valamit, valami fontosat, ami nélkül nem lehet élni, vagy legalábbis nem érdemes. Töprengve sorra veszem, hogy mi lehet az. Először a gyomromat faggatom, jóban vagyunk, s igazat szoktunk egymásnak mondani. Étel-ital megvolt, tele a kamra, roskadt az asztal, s nehogy éhen haljunk, a rokonok csomagban küldték a kolbászt, a hurkát, a sonkát, a tyúkot, a tojást, demizsonban a bort, üvegben a pálinkát. Ez régi jó szokás mifelénk, hogy a Pestre szakadt gyerek is kapjon a hazaiból, nehogy a városi koszton leapadjon a hasa, behorpadjon a horpasza, s kilátsszon a bordája. Erről persze szó sincs, a bordámat nem lehet látni évek óta, puhán ellepi a háj. Vagyis a gyomor megkapta, ami jár neki, sőt annál is többet, pukkadásig ettünk jó magyar szokás szerint. Akkor mi hiányzik?Azután a lelkemet faggatom, semmi ez nekem, hiszen költő volnék, vagy mi a csuda, s vele is jóban vagyok, bár nem felhőtlen a viszonyunk, de azért igazat mondunk egymásnak. Vajon neki megvolt minden? Morcosan fészkelődik bennem, majd rám zúdítja az igazságot. Semmi nem volt meg, panaszolja, semmi, ami az ünnepet ünneppé teszi! Magányosan kucorogtam, amikor szárnyalni kellett volna! Szóhoz sem jutottam, amikor kitárulkozni kellett volna! Sötétben voltam, amikor ragyogni kellett volna! Némán kuksoltam, amikor dalolni kellett volna! A gyomrom álnokul kontráz: igaza van!Igazatok van, sóhajtok, hol vannak a régi ünnepek, s mi hiányzik a boldogsághoz? Elmerülök az emlékeimben, mint aki menekül, s felidézem a régi ünnepeket. Arcom felderül, szemem csillog: látom apámat a megterített asztalnál, körülötte a vendégek, az arcuk felderül, a szemük csillog, és harsányan dalolnak, kezükben pohár, a szívükben öröm! Nem múlt el ünnep nótázás nélkül. Lélekemelő szertartás volt, kezdve azon, hogy mindenkinek volt nótája, és sorban elénekelték, először a házigazda, utána rang szerint a többiek. Mi, gyerekek a kisasztalnál, vagyis a macskaasztalnál füleltünk, s igyekeztünk megtanulni a dallamot és a szöveget, hogy ha majd nagyok leszünk, tudjunk mit énekelni. Vidámabban telt a gyomor is, a cél nem pusztán az evés volt, hanem az öröm! Teljes volt az összhang a lélek és a gyomor között, egyformán jóllakott mind a kettő. Mert az evés is szertartás volt, a kínálgatás, tudták azt is, hogy kinek mi a kedvenc étele, s megdicsértek minden fogást, borral és jó szóval öntözve minden falatot.Milyen nótákat énekeltek? Apám kedvence a „csetneki csikós” volt, aki „lent itat a Tiszán”! Azután megszólalt a többi is, végigmentünk az akácos úton és az ormódi temetőn, pontosan úgy, ahogy Sütő András gyönyörű könyvében leírta! Bár Kodály szigorúan összeráncolta volna a szemöldökét, de hogyan is mondjam a legnagyobb tisztelettel: nem a népdalgyűjtőknek énekeltek! Hanem maguknak. Később enyhült a szigor, bennem is, aki Kodály-tanítvány voltam, s bölcsen elfogadtam, hogy népdal az, amit a nép énekel. Nemcsak a régi nép, hanem az új is, vagyis mi. Úgyis addig gyúrja, fényesíti, hozzáadva a lelkét, amíg teljesen az övé lesz, az ő szája íze szerint szól. Nem kell félteni a népet, még kevésbé kell kioktatni!De szól-e még a nóta, vagy csak ülünk kukán, a gépzene által hipnotizálva, megsüketülve, mindenesetre bezárt fülekkel és lélekkel? Mert nem belőlünk szól, nem fejez ki, nem zeng világgá semmit belőlünk, vagyis nem a miénk. Milyen egyszerűen tapasztották be a szánkat, hogy csak bólogatunk, mint a hülyék, az idegen zenére. De én nem, vörösborral támogatva összeszedem magamat otthon, kocsmában, s beleharsogom a béna csöndbe, hogy én vagyok a kunsági fi, nékem nem parancsol senki! Mert ez meg az én kedvenc nótám.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.