időjárás 7°C Barbara , Borbála 2022. december 4.
logo

Melyik a legfontosabb pesti teátrum?

Metz Katalin
2001.01.05. 23:00

Színházigazgatók pályáztatásával zárult az óév színházi élete. Négyéves mandátumuk lejártával – mint lapunk hasábjain többször megírtuk – a fővárosi önkormányzat döntött a direktori posztok betöltéséről. Mindenki a helyén maradt, egyetlen új vezetőt neveztek ki a fővárosi prózai színházaknál: Kerényi Imre átengedte Mácsai Pálnak a Madách Kamara művészeti irányítását. A népszerű színész-rendezőt, aki az új esztendő leghíresebb koncertjén műsorvezetőként aratott sikert, kinevezése előtt kérdeztük.– Mácsai Pált nem úgy ismerjük, mint aki életét a bulvárdarabokra tette volna föl. Így viszont meg kell változnia a Madách Kamara profiljának, hiszen az elmúlt években a színházban túlnyomórészt kommersz műveket játszottak. Milyen módszerrel próbálja elképzeléseit érvényesíteni?– A türelem módszerével. Valóban nem a bulvárra tettem föl az életemet, és változtatni fogok a Madách Kamara fővárosi színházi életben betöltött szerepén, magyarán: szeretném lassacskán átalakítani a profilját. Olyan előadásokat kell rendezni, amelyekre emlékeznek a nézők. Amikor a főiskolára készültem, nagyanyám úgy emlegette Pünkösti Árpád Madách Színházát, mint a 30-as, 40-es évek legfontosabb pesti teátrumát, nagy előadások, nagy alakítások hajdani helyszínét. Várkonyi Zoltán például ott játszotta a IV. Henriket. Hiszem, hogy a városnak ezen a pontján a Madách ma is képes lenne erre. Megpróbálok tenni érte valamit.– A gondot vélhetőleg a kiskörúti közönség ízlése is jelenti. Magam a romániai diktatúra éveiben gyakran tapasztaltam, hogy a publikum igenis „ránevelhető” az igényes darabok befogadására, ha nagyon jó az előadás. El lehetne ezt itt is érni?– A Madách Kamara közönsége a bulvárhoz szokott. Ezt keresi, ezt kedveli. Ugyanakkor minden évben bemutattunk itt egy-két komoly darabot, például az Alkut, a Tájfunt, a Becketet, a Névtelen csillagot, most épp az Üvegfigurákat próbálják. Abban bízom, hogy ez bővíthető. Miért? Például azért, mert amit a magyar tévénéző ma a különféle csatornákon kap, az a legtöbbször egyenesen gyalázatos, nem találok rá ennél enyhébb jelzőt. Meggyőződésem, hogy a közönség lassacskán elfordul az olcsó show-któl, a fogcsikorgató szórakoztatástól, és a lelkét horzsoló, tartalmasabb produkciókat keresi majd. Olyanokat, amelyek révén mélyebbre pillant az emberi természetbe. Ha a publikumban nem lenne meg ez a fokozódó érdeklődés, nem menne négy éve zsúfolt ház előtt az Örkény-estem a Komédiumban, és nem tartanék a kétszázadik előadásnál, holott egyszál magamban ülök a pódiumon, és mesélek. Erre az újonnan formálódó nézői igényre a színházaknak föl kell figyelniök, és válaszolniok kellene rá. És nem azzal, hogy még zajosabb produkciókkal rukkolnak elő, hanem épp azzal az ősi képességükkel, ami a művészeti ágak közül a leginkább rájuk vall: az emberi lélek bonyodalmainak, konfliktusainak fölmutatásával.– Valami azt súgja, hogy így van... Támogatást remélek a színészektől is. A társulatnak vannak olyan tagjai, akik az ország legjobb teátrumaiban is megállnák a helyüket, el tudnák játszani mindazt, amire gondolok; mi több, valósággal szomjaznak az ilyen szerepekre, s ennélfogva több energiát fektetnének bele, mint más. Szándékomban áll továbbá vendégművészeket hívni, olyanokat, akik az igényesség elkötelezettjei. Elvem a fokozatosság, nem akarok egycsapásra olyan elvont darabokkal előhozakodni, ami a Madách közönségét elriasztaná: nem Beckett-tel kell a nézőket az új minőséghez, az új gondolkodásmódhoz szoktatni. Hosszú távra tervezek. Bízom a társulatban, bízom a közönségben, bízom a korban, amelyben élünk, és ha időnként el is bizonytalanodom, bízom magamban is. Remélem, hogy ezek a feltételek együttesen esélyt adnak egy értelmes színház kialakítására.– Mennyiben számíthat arra, hogy csakugyan megkapja a teljes művészi függetlenséget, amire ígéretet tettek? Hisz a nagykörúti Madách és a Kamara szervesen összetartozik, sem gazdaságilag, sem az esztétikai szemlélet dolgában nemigen választható el egymástól. Meg tudja így valósítani az elgondolásait?– A színház tulajdonosának, a fővárosi önkormányzatnak az a szándéka, hogy három év múlva teljesen leválassza a nagy Madáchról. Kerényi Imre igazgatónak az volt az elképzelése, hogy ezt a leválasztást szellemileg már most készítsük elő. A független működést szigorú szerződésben szabályozzuk. Megegyezés szerint játszanak majd a színészek egyik vagy másik intézményben; egyébként az egyeztetések, a tárgyalások, vagy épp az, hogy miként kell valamiért megharcolni, annyira benne van egy színház napi gyakorlatában, hogy én e tekintetben nyugodtan nézek a jövő elébe. Meggyőződésem különben, hogy a nagy színháznak is elemi érdeke, hogy ez a kisebbik teátrum jól működjék. Kerényi Imre megértette, hogy társulatában többen is mást szeretnének csinálni, és erre lehetőséget kínált; átadta a Kamarát azoknak, akik – most az én vezetésemmel – másképpen gondolkodnak a színházról, mint ő. Nekem ez garancia. Ez a vállalkozás egyetlen dolgon bukhat meg: ha nem produkálunk jó előadásokat. Ami annyit jelentene, hogy rosszul mértem fel a helyzetet, a kor körülményeit, a magam képességeit – s akkor egyszerűen le kell vonni a konzekvenciákat.– Hogy érzi magát Anthony Shaffer híres darabjában, a Mesterdetektívben?– A bemutatót igen kemény próbák előzték meg, de remélhetőleg nemcsak mi, színészek élvezzük, hanem a közönség is. Krimi lévén – méghozzá az igényesebbjéből – az ember egyik ámulatból a másikba esik, váratlan fordulatok sokasága lepi meg a nézőt. Először játszom Jordán Tamással együtt, mindkettőnk nagy örömére. A két fontosabb szerep valóságos jutalomjáték számba megy, a szövegben pedig lubickolunk; Hamvai Kornél fordította. Az előadást Keszég László rendezte.– Mit kedvel a szerepében?– Krimiről lévén szó, alig szabad valamit elárulni. Mondjuk így: az ezernyi színt, játékosságot, amit ez az alakítás megkíván.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.