Elfutni a napkelte elől

Mit tehetünk, valójában a kor változott meg: ma már alig igénylik a régi, klasszikus kisipari szolgáltatásokat. Ezek szép lassan kihalnak, ami rendkívül sajnálatos, de hát ez az élet rendje, fejtegeti Derce Tamás, Újpest polgármestere. Aki visszasírja a múltat, a fejlődés ellen beszél. Az önkormányzat csupán annyit tehet, hogy igyekszik minél kisebb adóterhet róni a kisiparosokra. Sőt korábban arra próbáltuk késztetni a befektetőket, hogy bizonyos százalékban újpestieket alkalmazzanak a helyi beruházásoknál, ám ez elriasztotta a tőkét. Hiába, piacgazdaság van, mondja lakonikusan Derce, hiú ábránd, hogy befolyásolni lehetne hatalmi szóval a piacot.A kisiparnak az a fő problémája, hogy 1990 óta nem akadt olyan kormányzat, amely a kisvállalkozásokat támogatta volna. A mai adózási rendszernek képtelenség becsületesen eleget tenni, legfeljebb százmillió forint fölötti árbevétellel. Közismert, a rendszerváltás előtti korszak elemi bűne az volt, hogy minden iparost, munkást potenciális bűnözővé tett, lepaktált velük, apró sikkasztásokat, lopásokat, fusizásokat elnézve, bátorítva. Csakhogy a mai adórendszer sem különb: a kisvállalkozók között lámpással sem lehetne találni olyat, akit adócsalásért ne lehetne becsukni. Sajnos ma a fél ország adót csal, a kisipar helyzete pedig csak a közállapotokat tükrözi, hangsúlyozza a polgármester.A kisvállalkozó magában nem ér fel egy nagyvállalat humánpolitikai, adószakértői, könyvelői részlegeivel, pedig rá volna kényszerítve a követhetetlen munkaügyi változások, a temérdek törvényi előírás és az átgondolatlanul megszigorított rendeletek miatt, vélekedik Pap Judit, az Újpesti Ipartestület titkára. Ezek a szabályozások rendkívül megnehezítik, sokszor tönkre is teszik az iparosok életét: régi mesterek lehetetlenülnek el például azért, mert kertvárossá nyilvánítják műhelyük környezetét, betiltva az ipari tevékenységet ott, ahol majd egy évszázada dolgozik a család. Van, aki már harmadszorra-negyedszerre kénytelen költözködni, mint a Tizian-fotó is – ez pedig a lassú, de biztos csőd útja. A másik gond a kényszervállalkozók tömege, az alkalmi, képzetlen, felelősségre nem vonható kísérletezőké, akik a kontárok sorait erősítik, és a kevéssé hatékony fogyasztóvédelem miatt csak polgári perrel vonhatók kérdőre, ha egyáltalán meg lehet őket újból találni.Megoldást csak az jelentene, ha az iparosság eljutna arra a pontra, hogy saját súlyánál fogva szerveződjék érdekvédelemre és szigorú szakmai felügyeletre, mondja Pap Judit, mivel az állami rendezéssel szemben bizalmatlanság uralkodik. Az ipartestület ebben próbál segíteni a könyvelési és jogi tanácsadás mellett, el kell azonban ismerni, amióta nem kötelező a tagság, a korábbi 1200 főből ma csupán 400 maradt meg. Természetesen nem a kényszervállalkozók, hanem elsősorban a régi iparosok, akik nem örülnek az érdekképviselet hiányának, és nem kedvelik azokat az iparosokat sem, akik nem tagjai a testületnek. Ez nálunk régi iparos tradíció, mutat rá Pap.Újpest ma is szakadatlanul épül át, lassacskán végképp túlnőve a kismestereken. „Vagy haladunk, vagy a kisiparosok érdekeit vesszük figyelembe”, mérlegel Pap Judit. Derce Tamás szerint az is a világ rendje, hogy a földszintes Újpest fokozatosan eltűnik, s átadja helyét egy három-négy emeletes, modern épületekből álló településnek, amely húsz-harminc év múlva minden bizonnyal összeépül Váccal. Nem én szánom Újpestnek ezt a sorsot, de tudomásul veszem a fejlődés szükségszerűségét, mondja Derce, és bár egy ország, egy város fejlődése sokszor kicsúszik a kezünkből, van irány, amellyel nincs miért dacolni. A kerület tekintélyes részét át fogjuk építeni, főként azokat, amelyekért egy cseppet sem kár, a piac környékét például; de természetesen a romos, mégis megőrzésre méltó régi épületeket és a kertvárosi utcákat elkerülik a szanálások. Hogy milyen várost szeretnék? – tűnődik a polgármester. Nem vagyok híve az ész nélküli beépítéseknek: a szabadságérzet alapfeltétele a szabad tér. Meg kell adnunk gyerekeinknek, hogy ha akarnak, legyen terük elfutni a napfelkelte elől.A lepusztult részek rendezésénél súlyosabb kérdés a szegénységé: a kerületben a családok 30 százaléka szorul segélyezésre, fejtegeti Derce Tamás. Ám a szegénység nem istencsapása, sajnos a kádárizmusban nem tanítottak meg bennünket az önálló, önfenntartó életre. Arra jó a nélkülözés, hogy mozgósítsa a társadalmat, mert kihívást jelent, ki kell törni belőle.Újpest utcái, a régi kisváros felszíne tovább hullámzik tehát, s talán néhány évtized múlva a széles panelövezetek lebontására is sor kerül majd. Ebben az állandó mozgásban arkhimédészi pontot jelentenek a hajdani bensőséges légkör, a kispolgári városka hagyományát ápoló lokálpatrióta közösségek, intézmények. Attól lesz valaki újpesti, hogy ismeri-e, akarja-e ismerni a település múltját, jelenti ki dr. Sipos Lajos, az Újpestért Alapítvány elnöke. A kerület minden általános iskolájában oktatják a helytörténetet, erősítve a belső kohéziót. A 80-as évek végétől, de voltaképp már 1959-től működő Újpesti Értelmiségi Klub ma közművelődési körként tevékenykedik, politikamentesen – egyszerűen csak az otthonosságérzet tart össze bennünket. Ugyanakkor komoly adatgyűjtés folyik jelenleg az Újpest Lexikon adatállományához, amely a tudomány, a művészet, a sport, az ipar- és a helytörténet témáiban dolgozza föl a város történelmét. Legfőbb célunk valóban a polgári életforma megújítása, feleli kérdésemre dr. Sipos Lajos, ám ez gazdaságilag sajnos még nem megalapozott, talán csak a közgondolkodás változik valamelyest jó irányba.Derce Tamás drasztikusan fogalmaz: szerinte a területrendezés mellett nem hanyagolható el a szellemi szanálás sem, az egykor tiltott vagy nehezen tűrt lokálpatriotizmus újraélesztése érdekében hozzá kell látni a rendszerváltozás előtti gondolkodásmód rombolásához is. Úgy véli, a szűkebb szülőhely kultusza alapja a hazaszeretetnek is.Tagadhatatlan azonban, hogy minden önkormányzati jóakarat és támogatás ellenére a hanyatló iparosdinasztiák idegenkedve, tanácstalanul közlekednek az alakváltó kerületben, hiszen az átépítések után műhelynek nem marad helye a vadonatúj lakóházakban, de a megemelt önkormányzati bérleti díjat sem tudják majd kifizetni. Úgy tetszik, a helyi kisipar végérvényesen a történelem csúszdájára került.Kérdés, hogy ezen a csúszdán ott találhatók-e Újpest hagyományos közigazgatási reményei is: az elszakadást sokan csak a lokálpatrióták túlfűtöttségeként értékelik. Vajon miért ragaszkodik a főváros a külső kerületekhez, teszi fel a kérdést a polgármester. Mert innen folyik be a legtöbb iparűzési adó. És mert itt található a főváros kiszolgálóhálózata: víztisztító Újpesten, szemétégető Rákospalotán, hő- és elektromos erőművek – az alapvető infrastruktúra. Budapestnek ezért nem éri meg, hogy Újpest különváljon, Újpest viszont feltehetően jóval hatékonyabban létezne a főváros nélkül. Ám nyomatékosítanom kell, mondja Derce, hogy az elszakadást pusztán gazdasági ésszerűséggel és nem érzelmi alapon kell mérlegelni. Budapest azonban meggondolatlanul provokálja a kenyértörést, többek között a követhetetlen forrásmegosztási szabályozásokkal, a költségvetés folyamatos szűkítésével és azzal, hogy nyíltan a belső kerületeket támogatja. Rossz a viszony a főpolgármesterrel – összegzi a helyzetet Derce Tamás –, Budapest mindent megtesz, hogy a kerületi önkormányzatokat elöljáróságokká sorvassza. Dr. Sipos Lajos szerint az igazi kérdés az, hogy a kerületben beszedett adókat a kerületre lehet-e fordítani, vagy sem. A legszerencsésebb a párizsi elővárosok mintája lehetne, amelyekben termékenyen működőképes az intézményi autonómia.Hogy milyen Újpesten sétálunk majd néhány évtized múlva? Önálló városban, amely Vácig terjeszkedik modern, négyemeletes épületeivel, ingázó lakóival, néhány ősz hajú, révetegen nosztalgiázó iparos leszármazottjával, lacikonyhák, tímárüzemek, remízek hűlt helyével – „szellemtelepekkel”? Újból dinamikusan iparosodó, kéményerdőt emelő, átmenetiségével kérkedő kártyavárral, amilyenben Babits kóborolt ügyefogyottan? Remélnünk kell mindenesetre, marad tér arra, hogy ha jónak látjuk, elfuthassunk akár a napnyugta elől is.