Jó volna újra elbújni...

A lágy diktatúra legendáriumának jellegzetes szereplője a két tétova, rokonszenves ifjú, Cseh Tamás – a gitárjával összeforrt énekes-zeneszerző, aki 1967-től ’74-ig egy kőbányai iskola rajztanáraként végezte el a Képzőművészeti Főiskolát – és Bereményi Géza, aki A svéd király címmel összegyűjtött novelláival ebben az időben vált elismert íróvá. Közösen írtak dalokat a hatvanas, hetvenes évek romantikusan kallódó értelmiségi ifjairól, apáink, nagyapáink eltemetett álmairól, a szabadságról és az elnyomásról. Amatőr felvételek, dalestek, lemezek tették őket egyre népszerűbbé. Cseh Tamás Bereményi Géza, Másik János, Csengey Dénes segítségével az ezredvég Magyarországának hiteles „lenyomatkészítői” közé tartozik.Január 22-én volt ötvennyolc éves. Családapa, a deresedő hajszálaktól eltekintve azonban ma is ugyanaz a kedves fiatalember, mint régen. Könyvekkel zsúfolt budai lakása is a hatvanas évek egyetemista albérleteire emlékeztet. Beszélgetésünket múltidézéssel kezdjük.-Életem első Cseh Tamás-dalát egy házilag készült magnófelvételről hallottam 1972-ben Szegeden...– Olyan sok minden történt velem – velünk – akkortájt, hogy a részletekre alig emlékszem. Egy gömbben van elraktározva nekem minden korszak. A hatvanas, kora hetvenes évek gömbjére azt írhatnánk rá: átléptem egyik életemből a másikba. A választóvonal: ráébredtünk Bereményivel, hogy tudunk dalt írni. Akkor ez volt életem legnagyobb történése. Ami persze számos következménnyel is járt. A festést abba kellett hagyni, mert egy szívvel két dolgot nem lehet művelni. Először 1973-ban a 25. Színházban jutottam önálló est lehetőségéhez. A sorozat később a Várszínházban folytatódott. 1982-ben szerződtem a Katona József Színházhoz egészen 1998-ig, amikor is átkerültem a Bárkába és mindmáig ott „hajózom”. A kezdetek igazi próbatétele az volt, hogy meg kellett tanulni együtt élni azzal, hogy a daloknak számunkra nem várt hatása van a közönségre. Bereményi Gézával először úgy véltük, írunk és zenélünk egy albérleti szobának, ahova beengedünk tíz-húsz barátunkat. A szoba egyre tágult, eljutottunk Győrbe, Pécsre és Szegedre is, ahol az a bizonyos amatőr felvétel született. Megváltozott az életünk, kezdtek szeretni bennünket az emberek.– Cseh Tamás a hőskorban éltetett egy tradíciót, amelyhez oly természetes kedvességgel tartozott hozzá a magyarságtudat és a szabadságszeretet az idegen hatalomtól, hadseregtől megszállt országban, mint ahogy akkoriban pálinkás jó reggelt kivántunk egymásnak, sok hosszú hajú, farmernadrágos, tornacipős, erdélyi szeredást cipelő, albérletről albérletre vándorló diák és örök egyetemista.– Talán Bereményi Géza találta ki, talán valaki más fogalmazta meg, hogy milyen szerepet töltöttek be akkor ezek a dalok. Az volt ebben a korszakban a legkedvesebb, hogy rengetegen voltunk egyformák. Ugyanabban a cipőben jártunk, ugyanazokban a történetekben voltunk szereplők. Megkockáztatom: az országhoz, a világhoz való viszonyunk is hasonlított, akár az albérletünk és a hajunk. Ment az ember az utcán, és már tíz méterről tudta, hogy ki jön vele szemben, hol tart és mire gondol. Dalaink küldetése éppen az lehetett, hogy titkos nyelvezettel összekapcsolták az embereket. Öt-hat-hét év alatt kiderült, hogy szövegeink egynémely részlete Debrecentől Szombathelyig körbe járt. „Kérdésem volna, pálinkát mérnek-e már” – ugyanúgy mondogatták Dombóváron, mint Miskolcon, Esztergomban vagy Békéscsabán, és ezek az idézetek ugyanazokat a gondolatsorokat indították el különböző emberekben. „Micsoda vidék! Micsoda egy ócska vidék...”– S aztán az önálló estek, a Dal nélkül, az Antoine és Désiré, a Fehér babák takarodója, a Frontátvonulás váratlanul megjelentek sorra lemezen is. A sort 1976-ban a Levél nővéremnek, a Másik Jánossal készített felvétel nyitotta meg.– Azokban az időkben egy önálló lemez megjelenése sok mindent jelentett. Azt hihették, hogy a hatalom „használ” bennünket, vagy hogy az ember híres és esetleg pénzhez jutott, s közben minden mást is feltételezhettek rólunk. A megváltozott körülményektől én nem változtam meg. A hatalom nem avatkozott bele a dolgainkba, némi cenzúra árán tűrte létezésünket. Továbbra is jártuk az országot Debrecentől Szombathelyig. Közben sodortak bennünket az ismertséggel együtt járó történések. Felléptem Paál István egyik legendás előadásában Pécsett, énekeltem a József Attila Tudományegyetem színpadán és egyéb nevezetes alternatív és profi színházi műhelyekben. Szerepeltem Jancsó Miklós filmjeiben, főszereplő voltam Fábry Péter Nyom nélkül című filmjében. Szerepeltem még Bereményi Géza Turné című filmjében is, később Tímár Péter Csinibabájában játszottam el egy édesapámhoz hasonló idősödő ember szerepét, majd a 6:3 jobb sorsra érdemes kocsmazenésze volt kedvemre való feladat. A nyáron Fonyó Gergely dokumentumfilmet készített dalaink történetéről. A közelmúltban volt a bemutatója. A mi dalaink helyzetmeghatározások akartak lenni 1989 előtt és után is. Legfeljebb önmagukban politizálnak. Bereményi Gézával közös megegyezéssel távol tartottuk politikai irányultságoktól, pártoktól a dalokat. 1982 és ’89 között Bereményi Gézával nem írtunk dalokat. Ebben az időben született a Mélyrepülés című műsor és lemez Csengey Dénessel. ’89 után új kihívások, új reménységek jöttek, és megint új dalok Bereményi Gézával. A Nyugati pályaudvar a vadkapitalizmus előérzetével, majd tizennyolc év után a Levél nővéremnek II. Másik Jánossal. Aztán a Telihold dalai című műsor és lemez. A Bárka Színházzal hosszan tartó vállalkozásba kezdtem. Az Összes dalok időrendben című sorozatban felidéztem az elmúlt három évtized 1200 dalából a legfontosabbakat. Március 31-én lesz a bemutatója az 1975–76-os daloknak, most is Másik Jánossal közösen, mint annak idején.– És – ne feledjük – műsorvezetői szerepet vállalt Bokor Péter és Hanák Gábor Századunk című televíziós történelmi filmsorozatában.– Hanák Gáborhoz régi barátság köt. Még a hetvenes években dalokat írtunk akkori történelmi műsoraihoz. Amikor lehetősége támadt arra, hogy Bokor Péterrel elkészítsék a Századunk című nagysikerű történelmi dokumentumsorozat folytatását, megkeresett, hogy szeretné, ha a sorozat műsorvezetője lennék. Szorongva, de örömmel vállaltam. Hangsúlyoznom kell: a szövegeimet két nagy tudású ember, Bokor Péter és Hanák Gábor írja, én legfeljebb átfordítom a mondataikat a magam nyelvezetére. Ez a munka számomra tele van gyönyörűséggel, azt hiszem, ha életem nem a képzőművészet és a dalok felé sodor, akkor most történelemtanár volnék. Ezért vállaltam – szintén nagy örömmel – a nemrég megjelent Magyar katonadalok és énekek a XX. századból című lemez anyagának gyűjtését és szerkesztését. Mostanában sok minden arra figyelmeztet, hogy túl sok egész embert kívánó feladatot vállaltam az utóbbi időben. Jó lesz nekem az elkövetkező hetekben csak a dalokra gondolni.