Kínos késés

Mivel baloldali politizálás nem létezik mozgalmi munka nélkül, egy valamirevaló baloldali gondolatot mindig tett követ. Feltehetően azért, hogy másodpercnyi késlekedés nélkül kezdhessen kidőlni a Föld sarkaiból. Ha tehát szakad a fővárosi koalíció, egy jó baloldali politikus azonnal demonstrációt szervez, aláírást gyűjt, de legalábbis publicisztikát ír a Népszabadságba. Előfordul persze, különösen a tapasztalatlanabb ifjú mozgalmároknál, mint amilyen Ónody Tamás (SZDSZ-Új generáció), hogy minden ifjonti hév, Che Guevarás lendület, maoista előképzettség ellenére rosszul méri fel a pártatyuska lomhább mozgását vezérlő szándékokat, és jól lemarad egy brosúrával. Ennek tudható be, hogy amíg Ónody liberálmozgalmár március elsején a 12. oldalon nekimegy a nagy szocialista testvérnek, amely szerinte látván, hogy „nem tudja keresztülvinni akaratát, a koalíciós társának háta mögött összeáll az ellenzékkel”, addig 1-4 átmenőn – ahogy a szakma mondja – éppen pártelnöki ölelkezés dúl, jövőbe tekintő, mosolygós fotóval fölturbózva. Amíg a harmadik évezred Ságvárija, Ónody fölvázolja rettegésben fogant sötét vízióit a „kétpárti jövő morális züllöttségéről”, addig a lap elején túlcsordul a konszenzus, amit csak a kompromisszumkészség múl felül, és szem nem marad szárazon a szocialisták és szabad demokraták nagy egymásra találását látva. „Kétpártrendszerben nincs erő, amelyik meg tudná állítani azt az erkölcsi hanyatlást, amelyet a Fidesz elindított. Az MSZP mostani fővárosi akciója azt mutatja, hogy ők nem is akarják” – írja az új generációs forradalmár. Miközben szellemi atyja, a lakhatatlan város kiváló építője, az „Elnök” már ott tartott újra, hogy „mindkét párt érdekelt az Orbán–Torgyán-koalíció leváltásában. Ez a kormány ugyanis pénzügyileg ellehetetleníti Budapestet, a budapesti fideszesek pedig éket akarnak verni a fővárosi MSZP és SZDSZ közé.” A két rettenthetetlen elme ezen a ponton összefutott egy pillanatra laptársunk hasábjain, megpihentek kissé a Fidesz és a kormány rágalmazásában, gyalázásában, majd a külön-külön is fölfoghatatlan orbitális kijelentések röppályáin szétrebbentek. Ónody vátesz és műkedvelő politológus például megállapítja, hogy „az MSZP-ben a Kovács László vezette szociálliberális vonalat háttérbe szoríthatja az egyre erősebb és befolyásosabb Jánosi–Nagy-féle antiliberális irányzat.” Ez pedig maga a vég, olyasmi, mint amikor „Horn Gyula eljátszotta a választásokat azzal, hogy az SZDSZ ellen politizált”. Hiszen előre szétveri a fővárosin kívül az oly hőn óhajtott 2002-es koalíciót is. Ugyanakkor Kovács László úgy vélekedett, hogy az Ónody újgenerális tájékoztatása és egyetértése nélkül tető alá hozott megállapodás „kedvező hatással lehet a két párt országos viszonyára is”. Most hogyan fog elhatárolódni Demszky úr ifjú titánjaitól? Nyugodtak lehetünk felőle, sehogy. De nem is ez a lényeg. A fontos tanulság, hogy nem szabad bedőlni annak, ha a két baloldali párt álpofonokat ad egymásnak, civódik, huzakodik fővárosi vagy országos koncokon. Látható, hogy még az sem jelent semmit, ha eljátszák a könnyes-haragos szakítás nagyjelenetét, hiszen a háttérben azonnal megindul a titkos egyeztetés a kibékülésről, amely anynyira titkos, hogy még a bennfentesek mindegyike sem tud róla, mégis annyira nyilvánvaló, hogy úriember nem fogadott volna arra, eltart-e a fővárosi költségvetés tárgyalásának megkezdéséig a mosolyszünet. Egy dolog azonban bejöhetne Ónody Tamás forradalmi hevülettel átitatott jóslataiból. A módszer. Jó lenne, ha ezt nem felejtené el. „A szocialisták nem veszik észre, hogy ezekben a napokban veszítik el a következő választásokat” – írta, miközben nem vette észre, hogy érvei teljességgel anakronisztikusak. Remélhetőleg a Népszabadság közli majd, amikor Ónody Tamás a szocialisták fényes sikereiről elmélkedik 2002-ben...