Maffia vagy boszorkányüldözés?

Van, aki felül még a portékáikat ártatlan arccal kínálgató, negédes kínai hölgyeknek? Van, aki nem tudja, hogy mindenre elszánt bandák, sanda szándékú titkos társaságok, alsóneműárusnak álcázott hírszerzők nyüzsögnek körülöttünk? Ez lenne hát a kínai kolónia Magyarországon? Lefejezett csecsemők, szétfűrészelt holttestek, talpégetés, gúzsbakötés, mindenféle fortélyos tortúra? Szépen alakul a kínai hóhérkép a mindentudó magyar bűnügyi sajtóban. „Nem véletlenül zárkóznak el az újságírók elől a kereskedők – mondja kelletlenül a józsefvárosi piac egyik alkalmazottja –: a riporterek többnyire becsapják őket, légből kapott nevekkel, soha el nem hangzott kijelentésekkel dobálóznak a cikkekben. Mindenki csak a maffia után szaglászik nálunk.”Rendőrségi körökben gyakran találkozni olyan véleménnyel, hogy a kínaiak többsége hamis papírokkal tartózkodik itt, s a közösség lényegében azért telepedett le hazánkban, hogy megkönnyítse az illegális migrációt az anyaországból Nyugatra vagy a Balkánra. Gazdasági bázisterületük a józsefvárosi piac, amelyen háborítatlanul tenyészik a szervezett bűnözés, hiszen a rend őrei tanácstalanok: körülményes lenne észrevétlenül beépülni az ázsiai alvilágba, és a kínai nyelv is komoly nehézséget okoz a hatóságoknak. Ha ennyire töredékesek az információk a kolónia életéről, hézagpótlók lehetnek előítéleteink. Hogy a kínaiak képtelenek alkalmazkodni hozzánk, mert teljes szokásrendjüket, kapcsolatrendszerüket, bűnözői hajlamukat otthonról hozzák. Hogy halottaikat sohasem temetik el, hanem a hullaházakban hagyják, vagy nyomtalanul eltüntetik, így ruházva át másokra az elhunyt tartózkodási engedélyét, igazolványait – mi úgysem tudjuk megkülönböztetni őket egymástól, és így tovább. Bár a hivatalos bűnözési statisztikák sereghajtói, mégis hajlamosak vagyunk feketébbre festeni a helyzetet.Holdújévi leszámolásokAkik közelebbi érintkezésben állnak velük, már nem látják ilyen misztikus, egységes masszának az itt élőket. Hangsúlyozzák: a kolónia túlságosan megosztott és heterogén, túlságosan nagy a feszültség a tartományi csoportok, főként a fucsieniek és a csöcsiangiak között ahhoz, hogy koherens és szövevényes Chinatown alakuljon ki Budapesten. Sem egységes vezetés, sem egységes alvilág nem jöhet létre. Másrészt a kínai bűnözés – leszámítva a közlekedési és vámügyi bűncselekményeket – szigorúan a kolónián belül marad, jelenti ki névtelenséget kérő forrásom. Egymás közt valóban igen véres ázsiai leszámolások dúlnak, az elrettentő célú, szertartásosan brutális gyilkosságoknak általában anyagi okaik vannak. Ám amíg a leghalványabb remény van a kölcsön vagy a maffiaadó megtérülésére, addig nem nyúlnak kiszemelt emberükhöz. Igen, jelen vannak a hagyományos kínai maffia, a Triád sejtjei is Magyarországon, a kolónia tagjai a fucsieniektől tartanak leginkább, mert az a tartomány a Triád szülőföldje. Ám egyelőre nem sok esély van arra, hogy kínai bűnözők más etnikumú csoportokkal fonódjanak össze, jelzi a szakértő.Minimális a szervezett bűnözés a piacon, erősíti meg a piacfelügyelőség alkalmazottja, inkább kisebb családi vállalkozásokról van szó, amelyek mögött azért ott vannak a törvényekben jártas magyar segítők is: zsarolás, rablás, védelmi pénz, amely az árusok mintegy ötödét sújtja, de elég gyakori az önbíráskodás is. A kínai kereskedők között ugyanis mindennapos a szóbeli megállapodás, néhány konténer árut kölcsönadnak egymásnak hozomra; ám ha az adós később megszegi az egyezséget, és polgári peres eljárásra vinné az ügyet, ahol persze a szóbeli megállapodások nem tartathatók be, akkor a kárvallott gyakran szolgáltat magának igazat ököllel. Mivel a kölcsönök rendezésének ideje hagyományosan a február környéki holdújév, az egyik legfontosabb kínai ünnep időszaka, ilyenkor számolnak el egymással a haragosok. Beszélni kell azonban a kínaiak sérelmére elkövetett bűntettekről is, teszi hozzá a felügyelőségi alkalmazott, sok magyar szakosodott arra, hogy a bevételükkel távozó kereskedőket leütik és kirabolják az utcán. Régebben egy házba költöztek a kínai családok; ma viszont már nagy a bizalmatlanság, szeretik egymás elől is eltitkolni a lakcímüket.Van, ami ennél hétköznapibb veszély. Láthatatlan, de köztudomású: így jellemezhető tömören a magyarországi kínaiak legintenzívebben gyakorolt két bűncselekménytípusa, a gazdasági törvényszegések és az embercsempészet. Ahonnan a kolónia tagjai idevándoroltak, ott hagyomány a korrupt adminisztráció, „pukkadásig kapzsi hivatalnokaival”; ezért nem kényszerültek különösebb szemléletváltásra, amikor elkezdték kiépíteni a Kínából ideérkező konténerek „félhivatalos” útjait. Közmondásos érzékük van ahhoz, hogy kit mennyivel, hogyan kell megvesztegetni.Polonyi Pétert faggatom, aki egy időben az itteni kínaiak problémáit is elemző újságot szerkesztett: tapasztalatai alapján igaznak tartja-e, hogy a magyarországi kínaiak előszeretettel játsszák ki a törvényeket, vagy ez csupán megalapozatlan előítélet? „Nem akarom bagatellizálni a problémát, de összetett a kérdés – hangzik a válasz. – Tapasztalataim szerint a kínaiak szorgalmas, jó kereskedők, akiknek tevékenysége – olcsó portékáik révén – nagyban hozzájárult az elmúlt évtized viszonylagos társadalmi stabilitásához. Ha a kedvező ár olykor netán visszaélésekből származik, ahhoz egyes magyar vámosok hathatós közreműködésére is szükség lenne, a felelősség tehát aligha varrható kizárólag a kínai importőrök nyakába.” Mindezek mellett e jelenségre azért is érdemes jobban odafigyelni, mert ha nincs kellő ellenőrzés a rakományok kezelésekor, előbb-utóbb előfordulhat, hogy nem csupán elkendőzött ingek, cipők, tréningruhák jönnek át észrevétlenül a határon...KISZ-pecsét a meghívólevélenEgyesült Államokban élő kínai kutatókat gyanúsítottak már kémkedéssel. Lát-e a magyarországi kínai kolóniában potenciális nemzetbiztonsági veszélyt? – kérdezem Polonyi Pétertől –, hiszen ön hivatkozott arra, hogy nem egy vezetőjük szoros kapcsolatot tart fenn a pekingi diaszpóraszervekkel. „Az Egyesült Államokban abszolút számban és részarányában is sokkal több kínai él, mint nálunk, akik közül számosan a tudományos alapkutatásokban vesznek részt. Tudomásom szerint azonban az ő esetükben is inkább feltételezésekről, mint bizonyított tényekről van szó. És ennek ellenére van kínai származású tagja még az USA kormányának is. Hazánkban elsősorban kereskedők élnek, a második generáció pedig többnyire Nyugaton tanul tovább, ilyesfajta hisztériának tehát nincs alapja... Nekem sem tetszik, hogy túl sok politikai hűségnyilatkozatot tesznek, ám úgy gondolom, hogy amikor lojalitásukról biztosítják Pekinget, elsősorban üzleti megfontolások vezetik őket, hiszen szükségük van az otthoni gazdasági háttérre. Különben is, nem magyar, hanem kínai állampolgárok” – mondja az egykori szerkesztő.Komoly fejtörést okoz a magyar hatóságoknak a kínai embercsempész-bűnszövetkezet, a Kígyófej egyre aktívabb tevékenysége is. Friss EU-jelentés szerint mintegy kétszázezer kínai bevándorló várakozik Jugoszláviában, hogy folytassa útját Nyugat-Európába, elsősorban hazánk zöldhatárain keresztül. Közülük sokan itt ragadnak. Rosszul őrzött határaival, billenékeny törvényi szabályozásaival, a háború alatti liberális vízumpolitikájával és Kína-rokonszenvével eszményi hídfőállás a balkáni ország, mutat rá a jelentés. Szakértői forrásom is megerősíti, hogy Magyarország tranzitterület az illegális migrációban: a nyugati diaszpórákból hozzák az itt veszteglőknek az útlevelet, amiben a magyar és az orosz alvilág is részt vállal. A Kígyófej-banda átlag harmincezer dollárt kér egy amerikai utazásért, tízet egy nyugat-európaiért; az ár tartalmaz egy mindig szabályosan kiállított, uniós országbeli útlevelet (amelyet megérkezéskor viszsza kell szolgáltatni), jegyeket, olykor a célország szokásait ismertető viselkedési útmutatót is. Forrásom elmondja, hogy néha azért hiba csúszik az okiratüzérek számításába: 1995-ben még találkozott olyan, 2000 dollárt kóstáló magyar meghívólevéllel, amelyen a KISZ Budapesti Bizottságának pecsétje ékeskedett.A visszaélések miatt idegenrendészeti hivatalunk meglehetősen keményen lép fel a kínai kolóniával szemben. A baj csak az, hogy még nem született olyan egyértelmű, következetes törvényi szabályrendszer, amely a legálisan itt tartózkodó, letelepedni kívánó bevándorlókat – becslések szerint az itt élő kínaiak harminc-negyven százalékát – megfelelően kezelni tudná. Marad tehát a sokszor indokolatlan, „preventív” harciasság, a „hivatalok packázása”, ami a kínai bevándorlókban a megvesztegethetőség gyanúját kelti. Kínai kereskedők panaszkodnak, hogy sokszor a hivatalnok pillanatnyi szeszélyén múlik, meghosszabbítja-e a tartózkodási engedélyt, vagy kiutasítja őket az országból, még arra sem hagyva időt, hogy tisztességesen fölszámolják üzletüket. Általában havonta, de sokaknak hetente kell meghosszabbíttatniuk engedélyüket, ami teljes bizonytalanságot és méltánytalan kiszolgáltatottságot jelent minden hosszú távon gondolkodó üzletembernek.A kínai kolónia nem érzi biztonságban magát Magyarországon, és kicsi a beruházókedve is, hiszen nem lát garanciákat ittlétére. „Hazánk negyven-ötvenezer kínait biztonsággal el tudna viselni – vélekedik Tálas Barna közgazdász, Kína-szakértő –, de ehhez koherens kormánypolitikára volna szükség. Nem tesz jót az ország jó hírének, hogy a kínai vízumkérelmek 90-95 százalékát utasítjuk el minden indokolás nélkül, még családegyesítési kérelmek esetében is. Még kevésbé érthető, hogy piackutatási vagy befektetési céllal, illetve importálási lehetőségek felmérésére, ellenőrizhetően csak egy-két hétre beutazni kívánó kínai üzletembereknek miért ne adhatnánk beutazási vízumot, miközben a Kínába menő magyar export alig öt százaléka az onnan származó magyar importnak. Kínában nem véletlenül kezdett apadni az irántunk érzett általános rokonszenv.”Seng úr panaszaiMészáros Klára közgazdász és Kína-szakértő szerint a vagyontalan gazdasági menekülteket nem volna szabad beengednünk, mert az ország nem bírja el ezt a terhet. Ám a komolyabb befektetők elé nem szerencsés akadályokat állítani; a vízummizéria úgy oldható meg, hogy a beutazási engedély feltételeit egyértelművé teszik a hatóságok. Mészáros Klára úgy véli, elsősorban gazdasági kritériumokhoz kellene kötni a vízumkiadást. „A bejövetel megnehezítése kontraszelektív – hangsúlyozza Polonyi Péter is –, mert ha egy tőkeerős kínai befektető piacfelmérésre Magyarországra utazna, valószínűleg nem fogja megkapni a vízumot; ám ha egy ágrólszakadt szerencselovag átvergődik valahogy a zöldhatáron, könnyűszerrel legalizálhatja ittlétét. Ezt a helyzetet meg lehetett volna előzni azzal, ha a kilencvenes évek elején külön intézményt alapítanak az itt élő külföldiek problémáinak rendezésére, tájékoztatásukra és ellenőrzésükre. Olyan személyek számára, akiknek nem mint egyéneknek, hanem mint etnikumnak vannak gondjaik, és akik ellen etnikumként hoznak megszorító intézkedéseket.”Polonyi Péter abszurdumnak tartja, hogy az állam egyszerűen nem vesz tudomást kolóniakénti létezésükről, holott létszámuk magasabb nem egy bevett magyar nemzetiségénél.„Úgy tűnik, hivatalos szerveink azt gondolják, minden magától megoldódik majd – mondja Polonyi. – Pedig a kínaiak is magyar joghatóság alá tartoznak, rájuk is a magyar törvények vonatkoznak. A gondjaik a mi gondjaink is, hiszen ha átgondolatlan intézkedéseinkkel lehetetlen helyzetbe hozzuk őket, akkor vagy elmennek, ami nem biztos, hogy érdekünk, vagy magunk fogjuk kiváltani a megélhetési bűnözést a kolóniában, aminek viszont mi is szenvedő alanyai lehetünk.” Polonyi szerint a Kínából importált rendőr sem jó megoldás, mert ők is benne élnek a népköztársaság állami hierarchiájában és korrupciójában; másfelől tovább csökkentenék a magyar ellenőrzést.Magyarországon ma négy-öt ügyvéd busás haszonra tesz szert a kínaiak jogi problémáiból. Külön iparág a meghívólevelek beszerzése, a tartózkodási engedély meghosszabbítása: az érintettek elmondása szerint százezer forintnál olcsóbban szóba sem állnak a delikvenssel, s minden megkezdett óra legalább ötvenezer forint. Je Sen-seng úr, budai étterem-tulajdonos elpanaszolja, hogy elsősorban nem a nyelvi nehézségek akadályozzák meg a beilleszkedést a magyar társadalomba, hanem az, hogy nem ismerik a gyakran változó jogszabályokat – ezért kénytelenek hivatali ügyeik intézéséhez ügyvédet fogadni. „Ám ez nagyon sok pénzbe kerül – mondja Je Sen-seng –, és a mai napig nem ismerjük a valódi tarifát. Ha pedig rákérdeznénk, hogy ez tényleg ilyen drága lenne, az ügyvéd sarkon fordulna, és többet nem segítene, teljes a kiszolgáltatottságunk. Mi minden körülmények között a törvényességre törekszünk, ám aggodalmat kelt bennem az idegenrendészeti eljárás is; ha nem lenne ügyvédem, aki közbenjár értem, nem biztos, hogy olyan simán meghosszabbítanák a tartózkodási engedélyünket. Kínai alkalmazottainkat: a szakácsokat és a felszolgálókat különösen sújtja az idegenrendészet figyelme. Szükség van tehát ügyvédekre, még ha olykor kihasználnak is bennünket”, summázza tapasztalatait Je Sen-seng úr.Van tehát sok ezer kínaink – hogy pontosan mennyi, azt senki nem tudja –, csak hát nemigen tudunk mit kezdeni velük. Van Triádunk, egzotikus gyilkosságok, kis családi bűnbandák, csalók és embercsempészek – a bűnt valóban nem lehet bagatellizálni. De legalábbis elgondolkodtató, hogy a kínaiak csak akkor kerülnek szóba, ha valamelyik kereskedőnek levágták a fejét. Vízumot nemigen adunk senkinek, az illegális migráció mégis folyamatosan duzzasztja és átmeneti helyzetűvé teszi a kolóniát. A hatóságok tanácstalansága és indokolatlan arroganciája az alvilág terjeszkedéséhez vezethet, egyúttal ellehetetleníti a megkezdett integrációt. Potenciális bűnözőkként kezeljük sok ezer kínainkat, holott mindenkit megillet legalább az ártatlanság vélelme, ha más nem is – még ha a mienkétől olyannyira különböző kultúrájukat, szokásrendjüket nem mindig értjük is.