Ollószájú kitűző

Baj van a kitűzőmmel. Először is nem kaptam. Kértem ugyan a főnökeimtől, de közölték, a mi szerkesztőségünkbe egyetlen darab sem érkezett, ha tehát tiltakozni akarok a lex Répássy ellen, akkor rajzoljak magamnak. Ám a nagyobbik baj, hogy nem is értem, mi van a kitűzőn, pedig úgy általában jó voltam mindig a dekódolásban. Már ifjonc koromban sem okozott gondot annak megfejtése, hogy a „Veled vagyunk, Vietnam” felirat azért fityeg a kiváló úttörő jelvény mellett, mert az amerikai imperialistákkal szemben mi – érthető okokból – a hazánkban ideiglenesen állomásozó nagyhatalmat helyezzük előnybe. Szépreményű KISZ-esként tudtuk, hogy a Peace nagyjából annyit tesz, mint a „Mir u mir”, bár titokban az elsőt sokkal dögösebbnek tartottuk. De az, hogy mit ábrázol Kaján Tibor rajzán a Nyilvánosság Klub és a Lex Répássy felirat között az ollószájú pont-pont vesszőcske, az meghaladja a dekóderem kapacitását.Neumann Ottó kollégám értelmezési kísérlete a Magyar Hírlapban végül is ad egy sanszot, de menekülési útvonala tele további csapdákkal. Szerinte az ábrán „olló zárja a szólásra nyíló szájat”. Ez első közelítésben elég meredek, ugyanis az olló inkább nyitni szokott olyasmit, amit előbb lezártak. De engedjük szabadjára csökött jobboldali fantáziánkat, és lássuk annak az ollót, ami ténylegesen. Vagyis olyan fideszes eszköznek, amely azáltal hallgattatja el az igazság kimondására nyíló szájat, hogy kivágja abból a neki nem tetsző részeket, akkor pedig a többit sincs értelme elmondani.Ez már balliberális füleknek egészen jól csengő magyarázat, viszont semmi köze a lex Répássyhoz. Az ugyanis éppen nem elhallgattatni akar, hanem akár bírói úton is lehetővé kívánja tenni, hogy beszélhessenek azok is, akikről vélt vagy valós igazságokat újságírói vélemény formájában kimondtak, de a szerkesztőség önmagától nem kíváncsi a válaszukra. Hogy mindez az elérni kívánt célhoz képest aránytalanul, ezért alkotmányellenesen korlátozza-e a sajtó, azon belül a szerkesztés szabadságát, ennek eldöntését a köztársasági elnök is az alkotmánybíróságra bízta. Mindenesetre a sajtószabadságért oly nagyon aggódó kollégák figyelmét felhívnám arra a csekélységre, hogy amennyiben megalapozatlan rágalmaikkal nem sértenék mások személyiségi jogait, ha nem akarnának másokat likvidálni, nem náciznának folyton és önmagukat a Dunába lövetni, nyilvánvaló, hogy föl sem merülne semmiféle intézményes helyreigazítás igénye.Azt is tudjuk a mindennapok gyakorlatából, hogy a leleplezéstől ideges ellenfél gyakorta minősíti azon megállapításainkat is hazug rágalomnak, amelyekről tudjuk, hogy igazak, legfeljebb a lap nem tudja kellőképpen bizonyítani. Ekkor a legjobb önként közölni a helyreigazítást, ami köztudottan a legkiválóbb alkalom arra, hogy megismételjük azt, amit a másik fél nagyon el akar hallgatni. Az olvasó pedig minden esetben érti a lényeget. Ha pedig véleményünk tényekre alapozott, akkor nincs az a bíróság, amely helyreigazításra kötelezne bennünket, akár hatályba lép a lex Répássy, akár nem. Egyébként jellemző a közállapotokra, hogy a politika törvénnyel akar szabályozni olyan kérdéseket, amelyek alapvetően szakmaiak. Sajnos az újságírószakma legalább annyira felelőssé tehető e szomorú helyzet kialakulásáért, az etikai kódex hiányáról nem beszélve, mint az oly bőszen támadott politika.Nincs tehát mit egymás szemére vetni, nincs mi ellen, nincs ki ellen demonstrálni. Nem a szánkat zárja a képzeletbeli olló, hanem a kezünkben van, jó volna hát, ha senki nem hadonászna. Ha ezt sikerülne Kaján Tibornak megrajzolni, akkor kitűzőjét önként sokszorosítanám, nem baj, ha egy darabot sem küldene – diszkriminatív módon – belőle szerkesztőségünknek az úgynevezett Nyilvánosság Klub.