Rég várt ítélet

Megtört, magába roskadt ember ül a vádlottjak padján. Üres tekintettel bámul maga elé, miután a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Katonai Tanácsa három év fegyházra ítélte több emberen elkövetett emberöléssel megvalósuló, el nem évülő, emberiség elleni bűncselekmény miatt. Szánalmas látványt kelt, mégsem vált ki együttérzést. Elnyomja sajnálatunkat az egykori áldozatok iránt érzett részvét.Kedden csaknem kétéves procedúra után született meg az elsőfokú ítélet a mosonmagyaróvári sortűzperben. A társadalom jelentős részének elégtétel ez, még akkor is, ha egyelőre nem emelkedett jogerőre, és sokan felháborítóan enyhének találják a büntetést. Különösen úgy, hogy Dudás István egykori laktanyaparancsnoknak az 1990-es közkegyelemről szóló törvény értelmében le sem kell azt töltenie, mert elmúlt hatvanéves. Akkor is megnyugtató érzés, hogy van végre elsőfokú ítélet, és D. I. megneveztetett.Érthetetlen persze, miért kellett erre több mint tíz évet várni. Hiszen Mosonmagyaróvártól Tiszakécskén át a Kossuth térig minden halott emléke azt követelte az utókortól, hogy legalább nevezze meg a bűnösöket. Azért, hogy emberiségellenes bűncselekményt ne lehessen letagadni, bagatellizálni, és ne próbálja egyetlen gyilkos sem parancsteljesítésre, beosztásából fakadó kötelességeire hivatkozva eltolni magától a felelősséget.Az áldozatok hozzátartozói, barátai, de tulajdonképpen minden jóérzésű ember a rendszerváltozás legelső intézkedései között várta ezeket az eljárásokat. Nem a szemet szemért elv alapján, hanem azért, hogy soha többé ne fordulhasson elő hasonló. Aztán jöttek a beteg érvek elévülésről, megbocsátásról, a társadalom megbékélésének igényéről. Meg az üres vádak arról, hogy a rendszerváltó konzervatív kormánykoalíció B-listázza politikai ellenfeleit. Többször volt olyan érzése az embernek, hogy valakik magas szinten szándékosan szabotálják a nagy nehezen megindult eljárásokat is, miközben a sebek begyógyulásaként próbálják magyarázni az érintettek hallgatását.Elterjedtek azok az álhumanista vélemények, amelyek szerint fölösleges pénzkidobás a magatehetetlen, többségükben beteg, sőt a koruknál fogva együttérzést és empátiát ébresztő gyanúsítottak bíróság előtti meghurcolása. Nos, a hasonlóan gondolkodók figyelmébe ajánlanám a bordeaux-i bíróság 1998-as döntését, amely szintén emberiség ellen elkövetett bűntett vádjával tíz év börtönre ítélte Maurice Papont, aki a második világháború során a kollaboráns francia rezsim egyik főtisztje volt. Az ítélet kihirdetésekor a 87. (!) évét taposó Paponnak le is kell töltenie büntetését, mert orvosi okokra hivatkozó kegyelmi kérelmét Chirac elnök tavaly tavasszal ab ovo visszautasította. Akiknek pedig a nemzetközi példa nem elég, azoknak szívesen lejátszanám annak a tiszakécskei interjúalanyomnak a hosszú percekig tartó, elfúló zokogását, aki negyven év után sem tudta elmondani, hogyan élte meg gyermekfejjel édesanyja halálát az ottani géppuskatűzben.Ezen emberek többsége ma is képtelen a harcos kiállásra érdekei védelmében. Az egész társadalom, a jogállam segítségére várnak. Szerencsére, ha megkésve is, mára kimondatott, hogy ezek a cselekedetek nem évülnek el, és nem lehet megbocsátani csak annak a bűnösnek, akit megnevezhetünk. Nincs ugyanis társadalmi megbékélés társadalmi igazság nélkül. Utóbbi pedig elképzelhetetlen a gyilkosokra kirótt jogerős ítéletek hiányában.