Huszonnégy óra alatt száműzve

A kitelepítés ötvenedik évfordulója az elmúlt hetekben, hónapokbantöbb emlékeztető írást vonultatott fel a magyar médiában (a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában május 26-án olvashattak hosszabb emlékezést az akkor történtekről). Alábbi összeállításunkban eddig kevésbé ismert vagy teljesen ismeretlen dokumentumokkal ismertetjük meg olvasóinkat.A szomorú eseményt elemezték történészeink is, és ma már köztudott, hogy az ötvenes évek megalázó „nagy műveletét” Moszkva ajánlotta a magyar elvtársaknak. (Ezt is...) Rákosi és Gerő persze örömmel kapott rajta, hogy az osztályellenségtől megszabaduljanak.Az egyik első dokumentum, amely „a nemkívánatos elemek Budapestről való kitelepítése kérdésében” íródott, 1951. május 5-éhez fűződik. A tanácskozáson Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Friss István, Péter Gábor és Házi Árpád voltak jelen. „A kitelepítést – áll a határozatban – a Belügyminisztérium végzi az ÁVH teljes segítségével. A kezdésnél heti 120–150 családot kell kitelepíteni. Ez a szám fokozatosan emelkedjék úgy, hogy az egész akció szeptember 15-re lebonyolódjon.” A kiköltözésre és a kitelepítésre szánt időt az értesítést követően 24 órában állapítják meg. (Ezért fordult nemegyszer elő, hogy a kitelepítettek táviratot küldtek a párt főtitkárának a döntés megváltoztatásának reményében.) „A kitelepítettek visszamaradt dolgait az állami bizományi üzlet átveszi, értékesíti, és a szállítási készkiadások levonása után fennmaradó összeget a kitelepített címére megküldi.” A kitiltó határozat ellen – birtokon kívül – panaszt lehetett beadni a mentesítési bizottsághoz. Az akció megindításának napja: május 21.A budapesti kitelepítésről 1951. július 23-i keltezéssel zárójelentés készült. Ezek szerint a listára felvettek 6644 családot (17 530 személyt), a véghatározatot átvette 5893 család (15 037), végül kitelepítettek 5182-t (12 704). Az előkészítés, a névsor összeállítása, az adatgyűjtés átlagosan 80, a gyakorlati végrehajtás 280-300 rendőrt kötött le. Ezenkívül átlagosan 340-360 szállítómunkást és 80-90 tehergépkocsit foglalkoztattak.„Az akció során hiba volt – írják –, hogy a pártszervezetek felvilágosító, tudatosító munkája nem haladt együtt a feladatok végrehajtásával. Ez, különösen az első két héten, Budapesten nagy nyugtalanságot okozott a kisemberek, kisnyugdíjasok között is. A legkülönbözőbb ellenséges rémhírek terjedtek el. A Szabad Népben megjelent közlemény a hangulatot jelentős mértékben csillapította. A polgári rétegek körében mindvégig erős nyugtalanság volt.Rosszul viszonyultak a kitelepítéshez a házmesterek. Sajnálták, segítették a kitelepítetteket. Előfordult, hogy a kézbesíteni akaró rendőrrel azt közölték, hogy nem tudják, hová utazott, hova ment az, akit keresünk. Mikor a rendőr ennek ellenére a lakást lepecsételte, a lakástulajdonos néhány órán belül már jelentkezett a rendőrségen; nyilván a házfelügyelő értesítése alapján.”Az ide vonatkozó dokumentumok között találtunk egy kézzel írt levelet, amelyet viszont egy olyan házbizalmi küldött, aki egyetértett a kitelepítéssel, sőt tanácsot is adott.„Tisztelt elvtársak!Budapest dolgozó népe örömmel fogadta a kormány intézkedését, hogy a fővároshoz nem kötött személyeket kitelepíti. A végrehajtó szervek azonban nagy hibákat követnek el. A névjegyzéket ugyanis a lakáshivatali karton útján állították össze, mert lenyomozni lusták voltak, s nem vették figyelembe, hogy sok helyen van a lakás mondjuk az özvegyasszony anya nevén, de velük lakik egy-két gyereke, akik dolgozók. Megtörtént például a bpesti büntető járásbíróság jelenleg is működő, fiatal házas bírájával, hogy kitelepítési listára tették, mert anyósánál lakik, aki nyugdíjas. De rengeteg hasonló eset fordult már elő. (Olvashatatlan sorok.) Célszerű volna, ha a lista öszszeállítása előtt a házmegbízottaktól jelentést kérnének az egyes lakásokban lakók körülményeiről.Kérem az elvtársak azonnali intézkedését.Szabadság!Sz. Károly házbizalmi”Utólag, zárójelben áll a titkárság feljegyzése: „Címe nem volt a borítékon!”Kétségtelen – s ez a mentesítettekről összeállított lista áttanulmányozása során kiderült –, hogy nagyon sok esetben téves nyomozás eredményeképpen akarták kitelepíteni őket. Házi Árpád belügyminiszter Révai Józsefnek küldött augusztus 6-i levelében magyarázkodik is: „Az előzőleg megadott névsort gyorsan állítottuk össze, és nem lett leellenőrizve, hogynincs-e benne hiba. Kérlek, hogy ezt a felhasználásnál vegyétek figyelembe.”A zárójelentés kitér arra, hogy a felvilágosítómunka elmaradása következtében kevés volt a dolgozóktól érkezett bejelentések száma. És csak az utolsó napok nagyobb számú bejelentésével voltak elégedettek. „A kitelepítés során is megmutatkozott, hogy ezek a nemkívánatos elemek milyen nagymértékben vannak beépülve az állami, de különösen a gazdasági és a kulturális életünkbe. Ezt a mentesítések is jól mutatják. (...) Különösen feltűnő a művészeti élet fertőzöttsége, beleértve az utánpótlást szolgáló művészeti főiskolák hallgatóit is. Tapasztalható volt, hogy Kossuth-díjas művészeink egy része rendszeresen kérte egy-egy kitelepítésre kerülő, a művészvilághoz közel álló személy mentesítését. Így például gróf Almási Miklósné (Déry Sári) visszaengedését tíz művész, köztük hét Kossuth-díjas és érdemes művész kérte.”A kitelepítés hatására megindult Budapestről az önkéntes elköltözés is. Nyugdíjasok, továbbá olyanok, akik úgy érezték, rájuk is sor kerülhet, eltávoztak vidékre. „A kitelepítés során ellenállás, ellenszegülés sehol nem volt; a szökések száma sem nagy. Inkább az volt tapasztalható, hogy egyesek különböző fondorlatos módon nyaralással, szétköltözéssel, kórházba utalással, beházasodással akarták magukat a kitelepítés alól kivonni.”Kimutatást készítettek az elszállított családfők foglalkozásáról. Ezek szerint:21 egykori minisztert telepítettek ki, az özvegyek közül 7-et. (Közöttük volt például Purgly Emil – 1880–1964 – földbirtokos, 1932. február 4-től október 1-jéig Károlyi Gyula kormányában földművelésügyi miniszter, 1929-től 1944-ig a felsőház tagja. A kimutatásban ez áll: „... Horthy sógora, 5000 hold tulajdonosa. Háromszobás, fényűzően berendezett lakásban lakott.” Ugron Gábor – 1880–1960 – 1917-ben, Tisza István bukása után az Esterházy- és a Wekerle-kormány belügyminisztere, „aki 1919-ben az ellenforradalom és az ellenforradalmi Székely Nemzeti Tanács szervezője és vezéralakja volt”. A továbbiakban államtitkár: 25 (9 özvegy), tábornok: 190 (82), honvéd törzstiszt: 1012 (405), rendőrtiszt: 274 (28), csendőrtiszt: 88 (10), magas rangú állami tisztviselő: 812 (69), gyáros: 176 (15), bankár: 157 (23), nagykereskedő: 391 (19), földbirtokos: 292 (18), igazgató: 347 (40), álla-mosítottüzlet-tulajdonos: 40, arisztokrata (egyéb foglalkozása nincs): 30 (1), elítélt hozzátartozója: 38, egyéb foglalkozásúak: 563. Összesen 5182.1951. július 28-án Pongrácz Kálmán, Budapest Főváros Tanácsa végrehajtó bizottságának elnöke jelentést küld a Magyar Dolgozók Pártja főtitkárságnak, amely többek között a következőket tartalmazza:„Az 1951. május hó 21-től végrehajtott kitelepítések során megürült lakások szétosztása előre meghatározott terv szerint, a címanyag beérkezésének megfelelően, folyamatosan történt. A beérkezett anyagból az üzemi dolgozók 40 százalékot, a HM 30 százalékot kapott, a fennmaradó 30 százalék a párt, a tömegszervezetek és állami stb. funkcionáriusok részére lett szétosztva.Az akció kezdetén a lakások elfoglalása terén voltak zavarok. A reakció igyekezett megfélemlíteni a dolgozókat, aminek eredményeképpen egyesek nem akarták elfoglalni a részükre kiutalt lakásokat. A reakciónak ezt a mesterkedését felvilágosítómunkával sikerült kiküszöbölni. Az akció kezdetén még rendezetlen volt, és ezért nehézséget jelentett a kitelepítettek lakásaiban maradt albérlők elhelyezésének kérdése. (...) A rendelkezésünkre álló lakások jelentékeny része a magas lakbérek miatt nehezen utalható ki, mert a dolgozók képtelenek a 300–400 forintos, sőt még drágább bérű lakásokba beköltözni.A lebonyolítás közben merültek fel olyan szempontok, amelyekre az elosztási százalék megállapításánál nem voltak tekintettel. Így például kimaradtak az elosztásból az építőipari vállalatok, az Állami Egyházügyi Hivatal, a Pest Megyei Tanács és még néhány jelentősebb szerv és üzem. A megállapított százalék kevésnek bizonyult az MDP-nél, amelynél a központi apparátus mellett a budapesti és kerületi pártbizottságok szervezetét is figyelembe kell venni; az ÁVH-nál, ahol nem vették figyelembe a határőrséget, amelynek sok dolgozója és iskolája van Budapesten. A SZOT nem tudta kielégíteni az egyes szakszervezeteket és a többi tömegszervezetet. A BM-nél figyelmen kívül hagyták a tűzoltóságot és a rendőrség arányszámát. A Városi Tanács üzemeihez és vállalataihoz mérten ugyancsak keveset kapott. Az OTSB-nél csak a hivatali apparátus részére állapították meg a százalékot, ami nem tette lehetővé, hogy néhány élsportoló nehéz lakáskörülményeit is segítsük. (...)A Bizományi Áruház, amely lebonyolította a lakásokban visszamaradt ingóságok elszállítását, raktárhiánnyal küzd, és ezért eléggé vontatottan látja el feladatát. Július 24-ig 1559 felleltározott lakásból 694 lakást ürítettek ki. Az eddig eladott bútorokból 280 000 Ft folyt be. A még raktáron lévő bútorok értéke kb. 1 200 000–1 500 000 Ft. A befolyó öszszegből fedezzük a kitelepítés költségeit. A megürült lakásokról és azok felosztásáról a részletes kimutatást mellékelem.”Ebből megtudhatjuk, hogy „beérkezett”: 4392 db, kiutalva: 2648, feldolgozás alatt: 720, ki nem utalt társbérlet: 455, villák (érkezett): 125, villák feldolgozva: 5, romos lakás: 21, szolgálati lakás (nem igénybe vehető): 11, albérlet (leadva a kerületi tanácsoknak): 274, tartalék: 138 db. (Ezek az adatok később részben módosultak.)