Könyvesház

Magyarok dolgai
A Historia teljes kiadása
F. B.
Izgalmasnak ígérkező, hiánypótló vállalkozásba kezdett a Balassi Kiadó: kevésbé ismert vagy nehezen hozzáférhető magyar történelmi forrásmunkákat megjelentető sorozatot indított útjára. E sorozat nyitó darabjaként Istvánffy Miklós Historiarum de rebus Ungaricis című, nagy terjedelmű, harmincnégy könyvben leírt munkájának első részét vehetjük kézbe. A teljes mű három kötetben lát napvilágot.
Istvánffy Miklósról (1538–1615), a humanista történetíróról azt illik tudni, hogy Oláh Miklós esztergomi érsek taníttatta Itáliában, majd maga mellé vette titkárnak. Később politikai szerepet vállalt, a bécsi kancellárián dolgozott, 1608-ban kis híján az ország nádora lett. (Illésházy Istvánnal szemben maradt alul.) A Historia Mátyás 1490-ben bekövetkezett halálával kezdődik, tulajdonképpen tehát Bonfini Rerum Ungaricarum Decadesét folytatja. A mű első harmadának középpontjában a törökök magyarországi hadjáratai állnak, részletesen olvashatunk ostromokról, ütközetekről, az ország két pártra és három részre szakadásáról, valamint a kor fő- és mellékszereplőiről.
A Historia először latinul jelent meg 1622-ben Kölnben, ám bizonyos Tállyai Pál kilenc évvel később elkészült a mű teljes magyar fordításával, amely azonban évszázadokig kéziratban maradt. Hogy miért, azt nem lehet tudni, de minden bizonnyal szerepe volt ebben a krónika hatalmas terjedelmének. A magyar fordítás Kaprinai István jezsuita történészhez, végül az Egyetemi Könyvtárba került. A négy vaskos, negyedrét kötet egyharmada azonban nehezen olvasható, kifakult a tinta. Az már a gondviselésnek köszönhető, hogy fennmaradt a Tállyai-kézirat kifogástalan állapotú másolata a XVII. század második feléből, amelyet a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum könyvtárában őriznek. Istvánffy művének első teljes kiadása e két kézirat alapján történik.
(Istvánffy Miklós magyarok dolgairól írt históriája – Tállyai Pál XVII. századi fordításában. Balassi Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 2500 forint)

Véres tavasz lett
Magyar írók 1918-ban és ’19-ben
Margittai
Se vadkonzervatívnak, se vadprogresszívnak nem kell lennünk ahhoz, hogy kimondjuk: Isten óvjon azoktól a történelmi fordulópontoktól, amelyek minden szorongó bizakodást, csodavárást és békítő humanizmust merő ábránddá, merő naivitássá sorvasztanak. Végül cserbenhagyják, majd nevetségessé teszik a megtisztulás lehetőségének, akarásának és a gyilkos késő középkori éveket lezáró, erkölcsi alapokon nyugvó politikának az apostolait. Ez történt akkortájt is, mikor a frontokról özönleni kezdtek a kétségbeesett elégedetlenek, s néhány hét leforgása alatt ellenséges katonák masíroztak Kassára, Komáromba, Kolozsvárra, Pozsonyba, Pécsre, s amikor egy hetyke gall tiszt, Franchet d’Espérey tábornok csupán annyit mondott a magyar kormányküldöttségnek: Meg fogunk büntetni benneteket.
E történelmi válsághelyzetben kellett felelős publicistává, szabad béke- és humanizmusszónokká érnie a magyar írótársadalomnak. József Farkas kötete 1918. október 31-től, az őszirózsás forradalom kitörésétől 1919. március 20-ig, a Vyx-jegyzék átadásáig követi a napi-, hetisajtó irodalmi értékű, drámai erejű, történelmi terhű publicisztikáit. Krúdy, Kosztolányi, Karinthy, Babits, Juhász Gyula, Schöpflin Aladár, Móricz, Hatvany Lajos, Kaffka Margit, Kassák, Nagy Lajos, Bíró Lajos, Jászi Oszkár, Lukács György hangjai keverednek egyenletes szólammá. A legyőzött tiszta hite a győző emberiességében. Észérvek a demokratikus államformáról, irtózat és rettegés minden szélsőségtől. Döbbenetesen pontos történelmi előérzetek néhány nappal a háború befejezése után. („Egy megcsonkított Magyarországban nincs biztosítva a demokrácia jövője; és egy megalázott magyarságot a kétségbeesés újra odaszoríthat a német politika szolgálatába” – írja Bíró Lajos.) Veszedelmes messianizmus, amely egyre erősödik márciushoz közeledve, naiv rimánkodás a románságnak, hogy fogadja el „testvéri szövetségre őszinte szeretettel kinyújtott kezünket”…
Ami közös e hangokban: a didergő várakozás, a remény, a legyőzöttek eszmélkedő önvizsgálata. És az írástudó pokoli felelősségének súlya abban a helyzetben, amikor a történések kellős közepén élve kell ítélkezni, értelmezni, félredobva esztétizmust, parnaszszista művészremeteséget. Ám e válaszok kétséget sem hagynak a megszólalók szellemi tisztessége felől: a kötet – bár ellenszenves kissé a szerkesztő régimódi politikai elfogultsága – rendkívül fontos dokumentuma a java magyar irodalom kiállásának, a katasztrófában megszólalás stílusának. Hangnemeknek és érveknek, amelyek minden vészterhes időben hadakozó közbeszélő számára szívből ajánlhatók.
(Álmok és tények. Magyar írók a demokráciáról és a nemzeti kérdésről a Monarchia felbomlása idején. Szerk.: József Farkas. Argumentum Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 2800 forint)

Párbeszéd szovjetekkel
Fogolyként Lengyelországban
Kovács István
A XX. század emigrációban alkotó lengyel irodalmi triászának tagjai közül a dráma- és prózaíró Witold Gombrowicz, a költő Czeslaw Milosz világhírre tett szert, az esszéista Stanislaw Vincenz viszont csak a nyolcvanas években foglalta el a lengyel irodalomban az őt megillető helyet. Ő volt a sokkultúrájú, -etnikumú, -vallású egykori Kelet-Galíciában fekvő kárpáti Huculföld legavatottabb ismerője a két világháború között. E táj népének mindennapi életét, kultúráját háromkötetes regényfolyamban – A havasi legelőn – örökítette meg. Miután a Wehrmachttal szövetséges Vörös Hadsereg 1939. szeptember 17-ét követően lerohanta Kelet-Lengyelországot, s a Huculföld is a Szovjetunió része lett, Vincenzet rövid magyarországi kitérő után letartóztatta az NKVD.
Csak a nemzetiségek melletti következetes kiállásáért hálás ukrán tekintélyek közbenjárására szabadult ki. 1940 májusában családjával együtt Magyarországra menekült, ahol előbb Budapesten, majd Nógrádverőcén telepedett le. 1946 tavaszáig élt itt, s egyik legtevékenyebb tagja volt a lengyel menekültek kulturális életének. Ötvenéves elmúlt, amikor elsajátította nyelvünket; fordította Adyt és Áprily Lajost, aki barátja volt, s mint Dante rajongója, az Isteni színjáték Babits-féle átültetését tartotta a világirodalom legsikerültebb adaptációjának.
Vincenz öt év után, 1944 decemberében Nógrádverőcén találkozott újból a (Budapest ostromára készülő) Vörös Hadsereg tagjaival. Az 1950-es évek közepén Franciaországban született könyvében azokat a beszélgetéseket örökítette meg, amelyeket a Dunakanyar, illetve Zala megye szovjet megszállóival folytatott, s ezeket kiegészítette az 1939-es kihallgatásokkal.
Azzal együtt, hogy beszámol a szovjet katonák magyarországi erőszakoskodásairól, kegyetlenkedéseiről, a civil lakosság védelmében tett esetenkénti fellépéseiről, empátiával közeledik beszélgetőtársaihoz, s bennük a történelemnek kiszolgáltatott, lelkileg, tudatilag megnyomorított, többnyire részvétre érdemes embereket lát. Miközben összeveti Lengyelország 1939-es és Magyarország 1944–45-ös szovjet megszállását, illetve megszállóit, szól a tapasztalatlan magyarok illúzióiról is: „Különösnek találtam, hogy a magyar lakosság egyre csak azt emlegeti: »De hát hol van az a nevezetes GPU?! Miért nem tartja kordában saját barbárjait? Most már igazán színre léphetne a GPU.« Az intézményre gondoltak, amelynek legújabb neve NKVD volt, és úgy képzelték – nem tudom, milyen alapon –, hogy az majd megvédi vagyonukat, a nyugalmukat, az életüket és az egész status quót.”
Az NKVD célja viszont éppen az volt, hogy az utóbbi felforgatásával megvesse az alapját Magyarország szovjetizálásának. Vincenz irodalmi értékű beszélgetései e kezdeti folyamathoz is adalékot szolgáltatnak.
(Stanislaw Vincenz: Beszélgetés a szovjet megszállókkal, 1939–40; 1944–45. Felsőmagyarországi Minerva, Miskolc, 2001. Ára: 1350 forint)

Tizenkét év CD-ROM-on
Az 1956-os Intézet történeti sorozata
Hanthy
Számadatait tekintve is figyelemre méltó anyag található a Magyarország, 1944–1956 című CD-ROM-on, amely az 1956-os Intézet történeti multimédiás sorozatának második darabja. A politikatörténet és hazánk közelmúltja iránt érdeklődő nagyközönségnek készült összefoglaló írott források, hang- és képanyag, valamint a megértést, a tájékozódást segítő tanulmányok és lexikon-összeállítások együttese. E korszak a második világháborút követő remény és újjáépítés, majd a legsötétebb sztálinizmus időszaka. A kiáltó igazságtalanságok sokasága, a társadalom minden rétegének érdeksérelme vezetett ahhoz a paradoxonhoz, hogy az önmagát munkás-paraszt hatalomként definiáló rendszer ellen éppen a munkások és parasztok lázadtak fel.
A most elkészült CD-ROM külön fejezetekben tekinti át az 1944 és 1956 közötti tizenkét esztendő történetét, mutatja be a gazdaságban, az emberek mindennapjaiban, a kulturális életben és a társadalom szerkezetében bekövetkezett változásokat. Az összességében mintegy kétszázötven, korábban csak szétszórtan olvasható szöveg (törvényektől a napi hírekig), valamint memoárok – elsősorban az intézet saját gyűjteményének részei – mellett a korszak legelismertebb kutatóinak több mint ötven tanulmánya található az adathordozón.
Mindemellett a korszak négyszáz legfontosabb szereplőjének életrajzát is megtalálhatják a böngészők, valamint százötven szócikkes kislexikont, húsz térképet és tucatnyi táblázatot, ötszáz tételes bibliográfiát. A hangfelvételek java a Magyar Rádió archívumából, a filmfelvételek pedig a magyar filmhíradók anyagából származnak. A szerkesztők elismerik, hogy ezek elsősorban és elsőrendűen a korszak propagandaanyagai, tehát nem a valót, hanem a hivatalos politikai reklámot tükrözik. Érdekes lesz megfigyelni, hogyan hatnak ezek a képek és szövegek azokra, akik e multimédia leggyakoribb használói lesznek: a szocializmus negyven évétől érintetlen ifjúságra.
(Magyarország, 1944– 1956. 1956-os Kutatási és Könyvkiadó Kht., Budapest, 2001. Ármegjelölés nélkül)

A hadsereg bolsevizálása
Katonai perek a kommunizmusban
Kiszely
Az ország szovjet megszállását követően a klasszikus értelemben vett polgári magatartás felszámolása s a kommunista terror intézményesítése nem ment és nem is mehetett végbe a katonaság, mindenekelőtt a tisztikar bolsevizálása nélkül. A Történeti Hivatal kötete ismerteti a haderő tagjai ellen 1945-től a forradalmat követő megtorlások lecsengéséig elkövetett kommunista gaztetteket. Okváth Imre a katonai elit soraiban 1945 és 1950 között lezajlott metamorfózist mutatja be. Az egykori magyar királyi vezérkari főnök, a háború utáni első honvédelmi miniszter, Vörös János ellen lefolytatott vizsgálatokat elemzi Ötvös Gábor. Böll Gábor a Horthy-korszak katonai kémelhárító és hírszerző szervezetének, a VKF–2-nek a szervezettörténetéről és vezető munkatársainak későbbi sorsáról értekezik. Kovács Zoltán András a csendőrök 1945 utáni történetét taglalja. Oroszi Antal a Sólyom László altábornagy és munkatársai ellen 1950-ben lezajlott koncepciós per hátterét s az áldozatok rehabilitálásának szégyenletes elhúzódását világítja meg. Markó György a légierő tisztjeinek 1951-ben kezdődött megtizedelésével ismertet meg bennünket, megdöbbentő dokumentumokat tárva elénk. Az ígéretes tehetségként induló Zsitnyányi Ildikó „A hazáért mindhalálig!” A magyar tisztikar ellen irányuló perek, 1945–1953 című jeles tanulmányában átfogó képet ad választott tárgyáról. Horváth Miklós a forradalmat követő megtorlást taglalja a katonai igazságügyi szervek tevékenységének tükrében. Tanulmánya nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy az olvasók mind szélesebb rétegeiben tudatosuljon végre a tény, milyen mértékben vettek részt e szervek a kádári restauráció támaszaiként a civil lakosság elleni intézményes terrorban. Zinner Tibor az 1949-ben kezdődött hírhedt Rajk-féle kirakatper s a többi, ezzel összefüggő titkos tárgyalás koncepciójának katonai vetületeit elemzi lebilincselő stílusban. A tárgyilagosság igényének jegyében és példás szakismerettel készült dolgozatok gyűjteménye nélkülözhetetlen olvasmány mindazoknak, akik elmélyülten kívánják tanulmányozni a közelmúlt történelmét.
(Katonai perek a kommunista diktatúra időszakában, 1945–1958. Szerk.: Okváth Imre. Történeti Hivatal, Budapest, 2001. Ármegjelölés nélkül)