Megelőzhető a csecsemőgyilkosság?

Az életellenes bűncselekmények tíz százaléka újszülöttgyilkosság. Magyarországon évente huszonöt-harminc csecsemő megöléséről szerzünk tudomást, de magas a latencia. Az ismert esetek száma a hetvenes évek óta stagnál, miközben az egyéb bűncselekményeké állandóan változik – állítja Herczog Mária, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa, aki az e témával foglalkozó, Ne hagyjuk őket magukra című könyv megjelenése előtt nyilatkozott lapunknak. A kutató szerint – bár az inkubátor kihelyezése nem jelent megoldást, hiszen pontosan azok nem tudják igénybe venni, akiknek leginkább szükségük lenne rá – megelőzhető az újszülöttgyilkosság.

Csak akkor derülnek ki a csecsemőgyilkosságok, ha a holttest előkerül, vagy a szüléskor az anya olyan súlyosan sérül, hogy kórházi ápolásra szorul. De a szülések kilencven százaléka nem jár komplikációval, és ha a szülő nő a holttestet sikeresen elrejti, tette soha nem derül ki – hangsúlyozza a kutató, hozzátéve: – A megyei kórházak elé kihelyezett inkubátorok nem jelenthetnek megoldást, akkor sem, ha áthágva a gyermekjogi egyezményt, gyerekvédelmi, családjogi törvényt, néhány gyereket megmentenek. Hiszen éppen azok számára elérhetetlenek – mondja –, akiknek szükségük lenne rájuk. A csecsemőiket meggyilkoló anyák többsége éppen azért követi el tettét, mert elszigetelt, bizonytalan, tudatlan. Senkiben, a családtagjaiban, kollégáiban, szomszédaiban, és sajnos még az orvosban, a védőnőben sem bízik, és retteg attól, hogy mások is megtudják: állapotos. Ezért hónapokon keresztül titkolózik – még ha hallott is az inkubátorról –, és pénzhiány miatt, vagy mert minden lépéséről tudnak, nem képes saját szándékát megvalósítani, nem teheti meg, hogy a sokszor száz kilométerre lévő városba utazzon, és ott inkubátorba rejtse titokban megszült gyermekét.
A kutató szerint a csecsemőgyilkosságok kiváltó oka nemcsak a nyomorúság, hanem a környezet megbélyegző véleménye, elutasítása, a bizonytalan partnerkapcsolat, és a szakemberek, intézmények iránti bizalmatlanság. A helyzeten inkább a tudatos életre való felkészítés, a szakma és a megelőzés segíthetne: a gyermekorvos, a családi orvosok, a védőnők, akiknek bizalmi kapcsolatban kellene lenniük a körzetükben élőkkel. Az egészségügyi törvény szerint a 24. hetet betöltött terhesség esetén a gyerek érdeke a meghatározó, az anya akarata ellenére is. Sokat jelenthet, ha az, akinek tudomására jut a terhesség, időben szól az egészségügyi szakembereknek. Nekik ugyanis kötelességük segítséget nyújtaniuk. A védőnő, az orvos megbeszélheti a családdal: ne bántsák az asszonyt, és fogadják el a gyermeket. De ha az anya semmiképp sem akarja a gyereket megtartani, az orvos dolga, hogy az örökbeadás lehetőségéről és elérhetőségéről felvilágosítást adjon, a szülésig kórházba utalja vagy anyaotthonba segítse a kismamát. És mindezt úgy, hogy más nem szerezhet tudomást a valódi okról, ha az anya ezt kéri: az orvosnak titoktartási kötelezettsége van. Hiszen egyik megoldással sem kerül nagyobb bajba a szülő nő, mintha megöli gyerekét – figyelmeztet a kutató.
A csecsemőgyilkosság nem csupán jogi, hanem erkölcsi, érzelmi kérdés is. Míg külföldön a csecsemőgyilkosságot elkövetett nők elsősorban életvezetési és pszichológusi segítséget kapnak, Magyarországon csupán a súlyos büntetéssel vélik megoldani a problémát, és a családtagok nem kapnak terápiás segítséget. Azokat pedig, akik viselkedésükkel tulajdonképpen a gyilkosságba kergették az asszonyt, és többnyire tudtak a terhességről, valamint az orvost, védőnőt, aki odafigyeléssel megelőzhette volna a tragédiát, csupán tanúként hallgatják ki. Az is előfordul, hogy bár bűnük ugyanaz, a nőket különbözőképpen ítélik meg. Így eshetett meg, hogy a csecsemőgyilkos gimnazista lányt felmentette a bíróság, míg a gyerekét nevelő, nagyon hátrányos helyzetű anyát többévi börtönbüntetésre ítélte.