Óbuda eltűnt teátruma, a Kisfaludy Színház

A Duna-parton, egy elhagyott bőrgyári raktárépületből, Bernthaller Adolf és Bayer építészek tervei szerint Serly Lajos zeneszerző 1896-ban építtette föl az első és a mai napig utolsó óbudai színházat. A Lajos utca 111. szám alatti teátrum színpada sok sikert megért, azonban az intézmény a második világháborús pusztulásáig nem egyszer került a csőd szélére. Helyén ma egy 70-es évek elején felhúzott tízemeletes panelház áll.

Bár az óbudai színháztörténet emlékekben nem túl gazdag, azért két, római kori amfiteátrum romja is hirdeti a színjátszás hajdani szerepének fontosságát. Mai értelemben vett színháza Óbudának jelenleg sincs, már szinte csak egykori dokumentumok tudják bizonyítani a múlt századfordulótól néhány évtizedig élethalálharcát vívó Kisfaludy Színház létezését is.
A helyi színjátszás a XIX. század végén csak kisebb színtársulatok fellépéseiben nyilvánult meg. Az első igazi óbudai színházat a Duna-parton, egy elhagyott bőrgyári raktárépületből alakították ki, Bernthaller Adolf és Bayer építészek tervei alapján. A főváros ötödik állandó színházaként működő Kisfaludyt 1897 februárjában adták át a közönségnek, a megnyitón Kisfaludy Károly Vígjátékok című egyfelvonásosa és Suppé Felsőbb lányok című kétfelvonásos operettjét tűzték műsorra.
Díszes, a Lajos utcára néző homlokzata rokokó stílusban épült, és a színészet három emblematikus alakja, Thália, Terpsychoré és Musica fogta körül Óbuda címerét, két frontrészét díszítő ablaka között pedig Kisfaludy szobra állt. Az épület belseje is díszes volt a korabeli színházak minden kellékével, páholyokkal, vasfüggönnyel. A nagy előcsarnokból egyenesen a földszintre jutott a látogató, ahonnan jobb és bal oldalról lépcső vezetett az emeleti páholyokhoz és az erkélyre. A földszinti nézőtéren kényelmes támlás székek, zárt székek, oldalt pedig vörös tapétával és kék függönnyel díszített páholyok sorakoztak. Az erkély és a mennyezet fehér falazatát gazdag aranyozás díszítette.
A technikai feltételek is kiválóak voltak, mindenütt villamos izzólámpák működtek; a színpad hatalmas, minden igényt kielégítő méretű volt, és a zenekar félig süllyesztve, a színpad alatti zenekari árokban kapott helyet. A színház speciális, merész küldetést próbált teljesíteni: a szinte kizárólag német ajkú Óbuda lakosságát kísérelte meg magyar nyelvű darabokkal szórakoztatni. A legelső és talán legemlékezetesebb direktor, a teátrumot megépíttető pozsonyi származású Serly Lajos volt. Bár mindössze egy évig irányította az intézményt, szerepe annyira meghatározó volt a színház életében, hogy még hosszú évek múltán is Serly színházaként emlegették a Kisfaludyt. Bár sok minden adva volt a sikerhez, a színházat igazán nem sikerült sikerre vinnie sem neki, sem utódainak. Serly egyéves pályfutását szinte évente vagy néha még gyakrabban történő igazgatóváltás követte.
A színház folyamatos csődhelyzetben volt, így egy direktor sem bírta túl sokáig a finanszírozást. Megpróbálkozott a vezetéssel Fejér Dezső, Kövessy Albert, aki Donáth Ede négyfelvonásos operájával, a Sulamithtel aratta az első sikerelőadást. Őt Bokross József követte, aki kifejezeten hazafias okokból próbálta meg a színház feltámasztását. Műsorán a népszínművek mellett Herczeg Ferenc, Csiky Gergely, Kisfaludy Károly, de még Shakespeare darabjai is szerepeltek. Két év után azonban már ő is feladta, miként az őt követő Havi Lajos is. Így aztán egy 1904-es Magyar Színpad című lapban már ezt olvashatta a nagyérdemű: „A Duna-parton épült Kisfaludy Színház telkesen együtt tehermentesen eladó. Csekély költséggel könnyen átalakítható lakó- vagy bérházzá. Gyönyörű kilátás az ablakokból a Gellért-hegyig és az újpesti hídig.” Szerencsére ez a koncepció nem valósult meg. 1921-ben már légfűtést is beszereltek, sőt a villamos új megállóját is pont a ház elé helyezték, azonban még ez sem hozta meg az áhított sikert. Közben többször bezárt, néha pedig filmszínházként is üzemelt. Báthori Illés – az egykori újpesti társulat titkára, rövid ideig a Kisfaludy Színház direktora – bukását az állam részvétlenségével magyarázta. Úgy vélte, több kedvezményt kellett volna kapniuk, az amúgy sem magas bevételeik harminc százaléka úszott el adókra. Külön, tehetősebb helyi polgárokból álló érdekcsoportot is létrehoztak az áldatlan állapot elhárítására, de sikertelenül. Volt olyan – Kaposi Ernő –, aki harmadszor is megpróbálkozott a színház újjáélesztésével, amivel ismét csődöt mondott. A harmincas évektől 1944-ig már csak fércoperetteket játszottak itt, s az ostrom alatt olyan súlyos sérüléseket szenvedett az épület, hogy le kellett bontani. Természetesen újjáépítése fel sem merült… A háború után rövid ideig Óbudai Népszínház néven működött egy társulat a Korona tér 2. szám alatt, de a Kisfaludy eltűnésével Óbuda végleg színház nélkül maradt.