Recesszió előtt?

Baljós hetet hagyott maga mögött az amerikai gazdaság, többnyire kiábrándító mutatókkal. A szakemberek zöme ezzel együtt még mindig óvakodik kijelenteni azt, amit az ország egyik legtekintélyesebb közgazdásza, Ian Morris már kimondott: megkezdődött a recesszió az Egyesült Államokban. Egyelőre a tűzoltó munkára összpontosul a figyelem, és makacsul tartja magát a remény, hátha el lehet kerülni a legrosszabbat. Valójában ennek teljesülése szolgálná mindenki érdekét, nem csak az amerikaiakét.
A lehangoló adatok megjelenésekor George W. Bush elnök újólag a szeptember 11-i terrortámadások számlájára írta, hogy veszélybe került az amerikai emberek megélhetése. Még mindig figyelmen kívül hagyja azokat a véleményeket, hogy a bajok jelei már jóval előbb megmutatkoztak. Nyilvánvalóan töretlenül bízik abban, hogy a százmilliárd dolláros gazdaságélénkítő csomag, amelynek jóváhagyása most zajlik a kongresszusban, november végére életbe léphet, és igen hamar érezteti jótékony hatását. A reményeket táplálja az is – s a bizakodás a piacokon is éreztette hatását –, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) most újabb kamatvágással próbálja kimozdítani a gazdaságot a kátyúból, 1958 óta a legalacsonyabb szintre csökkentve irányadó egynapos kamatát. A Fed persze már korábban felfedezte a gyülekező viharfelhőket. Az év eleje óta eddig kilenc menetben, 6,5 százalékról 2,5 százalékra csökkentette a rátát a gazdaság vészes lassulása miatt, s a szeptember 11-i terrortámadások után kétszer nyúlt ehhez az eszközhöz. A várva várt csoda mégis elmaradt.
A piac a múlt héten ezért várta rettegve az adatokat. S lám, kiderült: az idei harmadik negyedévben – nyolc esztendő óta először, s tíz éve a legnagyobb mértékben – 0,4 százalékkal csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye. Öröm az ürömben, hogy a helyzet lehetne rosszabb is, hiszen az előrejelzések egyszázalékos visszaesést valószínűsítettek. A szakma úgy tartja, hogy ha két egymás utáni negyedévben csökken a GDP, akkor az már félreérthetetlen jele a recessziónak. Ha ezt szó szerint vesszük, akkor még akár igazuk is lehet a bizakodóknak.
A J. P. Morgan Chase prognózisában azonban a következő két-három negyedévben ugyancsak csökkenő GDP-érték szerepel, bár valami fény is fölsejlik az alagútban: a befektetőház szakemberei 2002 második felétől látnak esélyt a fellendülésre. Az amerikai gazdaság mélyülő válságát és egyúttal a globális recesszió valószínűségét növelik a foglalkoztatási adatok is. Októberben 5,4 százalékos volt a munkanélküliség az Egyesült Államokban, ez húsz év távlatában a legrosszabb mutató. A Dow Jones hírügynökség ezt megtoldotta azzal, hogy az idén március óta 1,2 millióval csökkent a foglalkoztatottak száma, ami vészesen közelít az 1991-es recessziós állapothoz. S még sorolhatók tovább a kiábrándító mutatók. Drasztikusan zuhant az ipari termelés barométere, a beszerzői menedzserindex. Tizennyolc éve nem látott csúcsot ért el a munkanélküli-segélyért folyamodók köre. 1994 februárja óta a legpesszimistább képet nyújtja a fogyasztói bizalmi index, miközben a fogyasztók vásárlásaiból teremthető elő az amerikai GDP kétharmada.
Bonyolítja a gazdasági bajok reális megítélését, hogy a szeptember 11-i terrortámadásokkal történelmükben addig példátlan sokk érte az amerikaiakat. Már nemcsak azért óvatosak, mert tartanak attól, hogy nehéz idők jönnek, hanem félnek is. A félelem pedig megtöri lendületüket, bizonytalanná teszi és visszafogja őket tettrekészségükben. Hasonló jelenségek másutt is megfigyelhetők.
Nem szabad megengedni, hogy a terrorizmustól való félelem megbénítsa a világgazdaságot – figyelmeztetett Alan Greenspan, a Fed elnöke. A Világbank is egyértelművé tette, hogy a világgazdaság három lokomotívja, az Egyesült Államok, Európa és Japán már a szeptember 11-i terrortámadások előtt, egyszerre lassulni kezdett. A merényletek felerősítették ezt a folyamatot.
Megnehezítették az amúgy is gyengélkedő amerikai gazdaság helyzetét, és szerte a világon éreztették negatív hatásukat. A tekintélyes brit gazdasági hetilap, a The Economist kutatócsoportja, az Economist Intelligence Unit (EIU) még ennél is tovább megy. A békeidők leghosszabb fellendülése után a legsúlyosabb visszaesés időszakát éli át a világgazdaság – áll az elemzésében.
Vajon hatottak ezek az intelmek? Talán. És részben. Japán már bevallotta, hogy recesszióba került. Az Egyesült Államok még vár a beismeréssel. Európa pedig lavírozik, abban bízik, hogy talán elkerülheti a legrosszabbat. Nagyon messze vagyunk a recessziótól – mondta magabiztosan Hans Eichel német pénzügyminiszter, és kizárta, hogy kormánya bármiféle gazdaságélénkítő intézkedéshez folyamodnék. Ernst Welteke, a Bundesbank elnöke is ellenzi a speciális konjunktúraélénkítő programokat, mert szerinte ezek csak szalmalánghatásúak. Arról azonban mindketten hallgatnak, hogy miért lett mára Németország az euróövezet sereghajtója. Aligha véletlen, hogy Horst Köhler, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója éppen a német Der Spiegelnek nyilatkozott arról, hogy nem inflációs, sokkal inkább recessziós veszély fenyegeti az eurózóna országait. S komolyan sürgette, hogy az EU a szükséges szerkezetátalakítási reformokat gyorsítsa fel. Azt mondta, hogy a válságnak lendületet kell adnia Európa gazdasági és politikai integrációjához. Köhler felvetése nem véletlen. A hagyományos szereposztás szerint ha a világgazdaság egyik lokomotívja nem tudja vállalni a húzóerő szerepét, akkor a többieknek kell a helyébe lépniük. Japán már kiesett, az Egyesült Államok kiesés közben, így Európára hárulna ez a feladat. Az Európai Központi Bank (EKB) tanácsa a hírek szerint csütörtökön ül össze, a megfigyelők azt valószínűsítik, hogy követi a Fed példáját: kamatot csökkent, hogy elejét vegye az európai recessziónak. Az EKB a terrortámadások után eddig egyszer 50 bázisponttal 3,75 százalékra mérsékelte irányadó kamatát.
Felmerülhet a kérdés, hogy ebben a bonyolult helyzetben mi vár Közép-Európára. Ellenálló képessége mindaddig megóvja a súlyosabb bajoktól, amíg Nyugat-Európa nem süllyed mély recesszióba – jósolta Robert Grawe, a Világbank területi igazgatója. A szeptember 11-i merényletek következtében az idén 0,2, jövőre talán fél százalékkal lassulhat a térség növekedési üteme, de még így is kétszerese lesz a nyugat-európainak.
Látni való azonban, hogy még sok a „ha”. Nyilvánvalóan lezárult a világgazdaság legerősebb lokomotívja, az Egyesült Államok tízéves sikersorozata, az új korszak kihívásai pedig felkészületlenül érték nemcsak Amerikát, de a földkerekség legtöbb országát is. Emiatt érthető az idegesség, olykor a kapkodás. Ráadásul úgy látszik, a terrorizmus elleni harc és az ahhoz kapcsolódó félelem talán az indokoltnál jobban elvonja a figyelmet és az erőket attól, amivel ha bölcsen sáfárkodik a világ, gyógyírt jelenthet például a terrorizmust kiváltó bajokra. Ekként a világgazdaság csapdába került.