Tisztelt Szerkesztőség!

Nincs vallási háború: kőolaj van
A Föld már nem bírja el a további természetpusztítással járó expanzív növekedést

Még ha nem filozófusalkatú is az ember, el kell gondolkodnia azokon az ellentmondásokon, amelyek korunkban egymásnak feszülnek. A francia felvilágosodás óta a tudományokban – ezen belül a természettudományban –, az orvostudományban bekövetkezett fejlődés, az oltóanyagok, az antibiotikumok megismerése a Föld népességének soha nem látott ütemű megszaporodásához vezetett. Ugyanakkor az ezzel együtt járó környezetszennyezés, erdőirtás, a háborúk, az újabb pusztító, tömegesen megjelenő betegségek, a nyomor, a tömeges éhenhalás sötét felhőként nehezednek jelenünk és jövőnk fölé. Isten képmásának, az embernek soha nem látott megaláztatását éljük meg. Széles körben terjed a morális válság. Tudományával önmaga ellen fordul az ember. Válságok közepette élünk, s a korlátlan növekedés téves paradigmája határozza meg életünket.
Mi ebből a kiút? Mi a fejlettebb, jobb módban élő országok felelősen gondolkodó embereinek a feladata? Vajon beérhetjük-e az elmaradott, szegény országok ellenünk irányuló dühreakcióira adott „kemény” válaszokkal? Talán a fejlettebb fegyveres arzenál megoldja a problémát? Leegyszerűsíthetjük-e a kérdést a „jó” (ezek mi lennénk) és a „gonosz” harcára? Világos, hogy ez végzetes tévedés lenne. Szívesen használjuk kultúránkra, civilizációnkra epitheton ornansként a keresztény jelzőt. Ezt azonban csak akkor tehetjük joggal, ha valóban a krisztusi tanítás jegyében közelítjük meg a kérdéseket. Krisztus maga kora minden előítéletétől, „természetes” reflexétől eltávolodva fordult az elesettek felé.
Erre a magatartásra intenek bennünket egyébként a korai kereszténység tanítómesterei is, és e tanítás jegyében működtek a középkori kolostorok mellett az ispotályok is. Ezt tette Istenes Szent János is ötszáz évvel ezelőtt, amikor Portugáliában megalapította betegápoló rendjét, az irgalmas rendet, amely ma a világ talán legnagyobb kórházhálózata, s amelynek hazánkban is újraindult a tevékenysége. Jó példák korunkban is vannak. Albert Schweitzer Lambarenében létesített kórháza méltó válasz volt a bennszülöttek gondjait nem igazán felvállaló gyarmatpolitikára. Kalkuttai Teréz anya szinte a semmiből hozta létre óriási embermentő misszióját. Mindez azonban csupán csepp a tengerben.
Immár közhely, hogy a fejlett ipari országok felelős kormányainak, politikusainak alapjaiban kell(ene) újragondolniuk mindannyiunk, gyermekeink, unokáink túlélést, a világ fejlődését illető stratégiájukat. A vezető politikusok felelőssége óhatatlanul túlnő saját országuk határain. Világos, hogy a világ vezető monetáris intézményei – a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap – önmagukban még jó szándékkal sem képesek a gondok orvoslására. Számomra világos, hogy a keresztény világ és az iszlám országok némelyike között feszülő ellentét csak motivációját tekintve vallási, s annak létrejöttében döntő szerepet a kőolajbirtoklás kérdése játssza. Amíg a nyugati világ energiaszükségletének nagy részét néhány közel-keleti ország szolgáltatja, e téren nyugalom nem remélhető. A jómódú országok politikusainak (és polgárainak) elodázhatatlan kötelessége annak a belátása, hogy egyrészt az eufemisztikusan fejlődőnek nevezett országokkal egyazon bolygón élünk, s ezekkel a népekkel szemben adósságaink vannak, másrészt a Föld, ez a zárt rendszer a további természetpusztítással járó expanzív növekedésünket, szaporodásunkat nem viseli el.
Dr. Betléri István nyugalmazott osztályvezető főorvos



Legyen jelen közjegyző a szavazáskor
A Magyar Nemzet 2001. november 9-i számában Berszán György aláírással figyelemre méltó írás jelent meg a kereskedelmi televíziók azon műsorairól, amelyekben a nézők telefonhívásokkal szavazhatnak a műsorvezető által feltett kérdésekre. A cikk nagyon helyesen rámutat arra, hogy miután a szóban forgó műsorokban elhangzó kérdések nem a divat, a táplálkozás, netán a nyaralás köré csoportosulnak, hanem szinte kizárólag kormánypárti politikusok, illetve a jelenlegi kormány egyes intézkedéseinek megítéléséről faggatják már-már becsületsértésbe illő módon a közönséget, a szavazások eredményének rendkívül nagy, társadalmat befolyásoló hatása van, különösen a választások előtt. A szerző felhívja a figyelmet, arra, hogy a szavazások eredménye – és ezt az ORTT által végzett kísérlet is igazolja – némi szervezőmunkával jelentős mértékben befolyásolható, és a műsor készítői vagy a mögöttük álló érdekcsoportok szája íze szerint alakítható. Mindez semmi mást nem igényel, mint néhány, hívásismétlésre alkalmas készülékű előfizetőt, akinek az emelt díjas hívások kellő számú megismétlése nem okoz anyagi gondot, illetve érdekeltek az eredmény befolyásolásában.
Miután a médiatörvény a cikk szerzője által is idézett 4. paragrafusának (1) bekezdése tényszerű és tárgyilagos tájékoztatást tesz kötelezővé a Magyarországon működő médiumoknak, a visszaélések elkerülésére javasolnám, hogy az ORTT – mint a média működését felügyelő szerv – a lottó és egyéb szerencsejáték sorsolásához hasonlóan írja elő közjegyző közreműködését a szóban forgó szavazásos műsoroknál. A közjegyző ellenőrizhetné, hogy valamely kérdésre egyazon telefonról vagy internetcsatlakozási pontról csak korlátozott számú azonos válasz legyen adható, amit – ismerve a magyar családok átlagos létszámát – háromban lehetne meghatározni, hiszen az nyugodtan kizárható, hogy egy nagy létszámú, játékos kedvű társaság valamennyi tagja egyazon véleményen van. Ehhez mindössze a szavazatregisztráló berendezés szoftverének ellenőrzött módosítására lenne szükség.
További ellenőrzési lehetőséget jelentene, ha a szavazásra kijelölt kapcsolási számoknál a vonalakat kezelő központ listát készítene az őket hívó, azaz szavazó állomásokról. E listát a már javasolt közjegyző letétbe helyezné, és visszaélés gyanúja esetén kiértékelésre átadná az ORTT-nek vagy egy általa kijelölt szervnek.
E szolgáltatásra a telefonközpontok köztudomásúan alkalmasak, hiszen telefonos zaklatások, rosszakaratú hívások esetén ennek segítségével történik a zaklató lebuktatása, illetve ezen szolgáltatást veszik igénybe a bűnüldöző és nyomozó szervek, amikor például bombariadónál, emberrablásnál, zsarolásnál vagy egyéb bűnténynél, gyanúnál kíváncsiak valakinek a kapcsolati rendszerére, baráti körére.
Meggyőződésem, hogy egy ilyen prevenció bevezetésével elejét lehetne venni a Berszán György által joggal feltételezett visszaéléseknek.
Bors Elemérné Budapest

Egyszer kíváncsi lennék a Napló letiltott üzeneteire. Felmerülhet a gyanú, ezek eltűnése nem a technika hibája. Talán a tv2 saját véleményét akarja igazolva látni az SMS-ek összességében?
Kunics István Budapest

A horgászturizmus fejlesztése régiós érdek
Úgy kezdődött a történet, hogy a Balatoni Halászati Rt. pályázat útján 15 éves halászati jogot szerzett a Balatonon. A több évtizedes tradíciók, a tárgyi eszközök (halászflotta, irmapusztai feldolgozó, hűtőkapacitás stb.) és a személyi állomány mind a balatoni halászat mellett szóltak. A balatoni önkormányzatok, a civil szervezetek, a polgárok és mi, horgászok fellélegeztünk, és kezdtünk abban reménykedni, hogy végre véget ér egy korszak, és megfordul egy több évtizede tartó folyamat, a Balaton halállományának csökkenése és összetételének romlása. Reméltük azt, hogy az új kedvezményezett meg fog felelni a kemény pályázati feltételeknek, és végre megindul egy, a Balaton ökológiai szempontjait messzemenően figyelembe vevő és a régió érdekeit szolgáló halászati tevékenység. Optimisták voltunk abban, hogy a hosszú távra halászati jogot szerző részvénytársaság távlatokban gondolkodva végre önmérsékletet tanúsít, és lehet, megérhetjük azt, hogy a turizmus és a horgászat érdekeit minimálisan kielégítő halállomány éljen a Balatonban.
A pesszimistáknak lett igazuk. Jelentősen csökkent a horgászok összefogása, és az általuk kifogott halállomány az előző évhez képest lényeges változást mutatott ebben az évben, a teljesség igénye nélkül: nem ívott a dévérkeszeg, nincs karikakeszeg és ezüstkárász, drasztikusan csökkent a hároméves és annál idősebb pontyok állománya, minimálisra csökkent a rablóhal-, a süllő-, a csuka- és a balinállomány.
Az idei évben tapasztalt jelenségek azt igazolják, hogy túlhalászták a tavat. A balatoni halállomány alakulása elsősorban nem horgászkérdés, hanem régiós probléma. Egy olyan országrészben, mint a balatoni régió – ahol az ipari tevékenység jelentéktelen, a lakosság jövedelmének vagy kiegészítő jövedelmének forrása döntően a turizmusból származik –, jól felfogott érdek, hogy a térség legyen vonzó a látogatóknak. A régiós szervezetek és a helyi önkormányzatok a mindössze hathetes üdülési szezont mindenféle programokkal, rendezvényekkel és lehetőségekkel igyekeznek meghosszabbítani. Ezek az erőfeszítések súlyos százmillió forintokkal mérhetők.
Nem kellően átgondolt tevékenységet folytat az a gazdálkodó szervezet, amelyik nem gondol a számára nagyobb nyereséget biztosító profilváltásra. A horgászturizmus az előző tíz évet figyelembe véve az egyik legdinamikusabban fejlődő tevékenység. Összehasonlító példával igazolva az állítást, Skóciában egy kifogott lazac után a régió bevétele kétezer német márkának felel meg. Ugyanakkor a halászok által hálóval kifogott lazac kilogrammonkénti ára húsz német márkával megegyező összeg. Nyilvánvaló, hogy a pénzt hozó horgászturizmushoz halban gazdag Balatonra van szükség. Kétnyaras, méreten aluli pontyokkal, 25 centiméteres süllőcskékkel és hébe-hóba fogott keszegekkel nem lehet a jó pénzű külföldi horgászokat idecsalogatni. Érdemes elgondolkodni azon is, hogy egy egész régió bonyolult és széles érdekeltségi körét vizsgálva a Balatonon folyó halászat egy nagyon szűk, keskeny szelet, és az elmondottak alapján önös érdekeket szolgál. Több megkérdezett civil szervezet és a polgármesterek egyöntetű véleménye, hogy a régiós érdekeket össze kell hangolni, és a Balatoni Halászati Rt.-nek a jövőben elsősorban a régió érdekeit kell szolgálni, legalábbis ami a Balatonon folyó halászatot illeti.
A balatoni horgászok, akik aggódnak a Balatonért, elhatározták, hogy létrehoznak az egész régió összes horgászát egy szövetségbe tömörítő szervezetet. Az új szövetség a csaknem harmincezer horgász érdekképviselete mellett céljául tűzte ki a horgászturizmus fejlesztését; ezzel a helyi lakosok és az üdülőtulajdonosok érdekeit is szolgálja.
Zsitnyányi István horgász, Révfülöp

DOMONKOS ISTVÁN (Budapest): A rendszerváltozást megelőző években egyik szervezője voltam az akkori ellenzéki tüntetéseknek. Kitűnő partnerek egész sorát ismertem meg, akikkel együtt dolgoztunk, és nem rettentünk meg akkor sem, amikor Grósz Károly „fehérterrort” emlegetett. Az SZDSZ volt talán a legradikálisabb kommunistaellenes szervezet, és gyakorta szerepelt az akkor hatalmas munkát végző Történelmi Igazságtétel Bizottság, benne többek között Mécs Imre. Nem örültem, amikor az SZDSZ koalícióra lépett Horn Gyula pártjával. Én az MDF alapító tagjai közt voltam, de baráti kapcsolatunk megengedte, hogy Mécs Imrének nyíltan megmondjam rosszallásomat. Igaz, akkor is fölháborodtam, amikor Maxwell halála után Göncz elnök úr kiszaladt Londonba, kondoleálni a szélhámos fiainak. Az sem tetszett, hogy Paskai bíboros úr a baleset után és a választás előtt beteglátogatást tett a „vaskoronás” Horn elvtársnál. Botrány szerintem az is, hogy Nagy Imre lánya Hornnal közösen koszorúzott mártír édesapja sírjánál. Most is pimasz magatartásnak vélem az MSZP elnökének megjelenését november 4-én, szabadságharcunk emléknapján a temetőben tartott gyászünnepségen. Az azonban, hogy egyesek a temetőben bárdolatlan, ostoba és teljességgel méltatlan módon kiabálni kezdjenek, megengedhetetlen dolog. A temető méltóságát éppúgy megsértették, mint a sírokat rongálók.
*
NAGY MÁRIA ILDIKÓ (Győri Polgári Nyugdíjaskör): Mostanában mindenki a bocsánatkérés bűvöletében él. Mindenki várja, hogy a vétkesek – azok, akik elkövették népellenes, megbocsáthatatlan cselekedeteiket – bocsánatot kérjenek. Mintha ez változtatna valamit a már megtörtént és jóvátehetetlen dolgokon… A bocsánatkérés önmagában tartalom és meggyőződés nélküli, kényszerből elmondott formális szöveg, pusztán szavak összessége. Csakis akkor ér valamit, ha őszinte szándékból fakad, megbánás van mögötte – és őszinte szándék a változásra. Ezt látjuk ma a parlamentben és a mindennapi életben? Horn Gyula megkoszorúzta Nagy Imre sírját. Ez vajon változtatott valamit meggyőződésén, tettein, politikai állásfoglalásán? Ha bocsánatot kérnek (ő és elvtársai) 1956 áldozatainak hozzátartozóitól – özvegyektől, apa nélkül felnőtt árváktól –, segít ez valamit most, 45 év után? Még most is látom azt a három pár kipucolt kiscipőt az áldozattá vált levéli tiszteletes lakásának az előszobájában, másnapra kikészítve, katonás rendbe állítva. Mit ér a bocsánatkérés, változtat-e valamit ez az ártatlanul és méltatlanul kivégzett apa hiányán, a sok méltatlan szenvedésen, minden lehetőségtől megfosztottságon – az immár felnőtt – három árvának? Pótolja mindezt egy megkésett bocsánatkérés? Én soha nem fogadnék el bocsánatkérést olyantól, akiről hiszem: szándéka nem őszinte, és ott folytatja, ahol abbahagyta; annak reményében, hogy bocsánatkérése felmentette minden bűn alól, sőt talán újabb érvényesülési lehetőséget teremt számára. Hisz megtette azt, amit elvártak tőle. Biztosan nem fog szenvedni lelkiismeret-furdalástól (ami bizonyára eddig sem volt neki). Vajon el lehet-e fogadni tiszta szívből, szabad-e elfogadni egy bocsánatkérést – egy emberi életért? Ne alázzuk meg hát önmagunkat még ezzel, a hitványak felmentésével is! Aki őszintén megbánta múltját, és szakított régi elvbarátaival, az tettekkel fog bizonyítani – felszólítás nélkül. A halottak már amúgy sem tudnak feloldozni senkit, másnak pedig ehhez nincs joga. Ne engedjük hát újból megtéveszteni magunkat üres frázisoktól, és ne gyalázzuk meg a csodálatos 1956 emlékét.
*
PAJZS MÁTYÁS (Budapest): Terry Black-ügyben írok. Egyhetes csecsemőt senkinek nem lett volna szabad örökbe adni, nemhogy egy transzvesztitának. Egy csecsemőt legalább három-hét hónapig szoptatni kell. Csecsemőkorában (egyéves korig) az anyja mellett a helye. Ez alól csak az anya halála vagy tartós, súlyos betegsége lehet kivétel. Gondoljuk csak meg, szinte soha nem fordult elő, hogy váláskor csecsemőt a férjnek ítéltek volna, vagy a férjnél helyezték volna el. Annak lehetőleg mindig az anyánál kell maradnia. Egyéves kortól esetleg lehet mérlegelni a férjnél való elhelyezést. Nyilvánvaló, hogy családnak kell örökbe adni egy gyermeket és nem egyedülállónak. Hiszen lelkileg-testileg egészséges gyermekből családban lesz lelkileg-testileg egészséges felnőtt, családban van erre a legnagyobb esélye. A gyermeknek létfontosságú a szülői példa. Nyilvánvaló, hogy transzvesztita vagy homoszexuális „szülő” esetén minden esélye megvan annak, hogy a gyermek is abnormális felnőtt lesz. Ez nem azt jelenti, hogy tilos abnormálisnak lenni! Hanem azt, hogy minden embernek – így Danikának is – meg kell adni a szabad választás lehetőségét, az esélyt, hogy ő döntsön.
*
HELLER JÓZSEFNÉ (Törökbálint): A média és az ellenzék Szabadi Béla ügyében a miniszterelnök felelősségét feszegeti. A kormányfő elmondta ugyan, hogy erkölcsi felelősséget érez, hiszen a kormányzati ellenőrző szerveket is felkérte az FVM gazdálkodásának vizsgálatára, és ennek kapcsán tartóztatták le Szabadi Bélát. Tehát nem is az ellenzék derített fényt a visszaélésekre. A napokban hallottam, hogy Szabadi Béla kifejtette, a Miniszterelnöki Hivatalnak igenis tudnia kellett „áldásos” tevékenységéről. Legutóbb viszont már azt kellett hallanom, hogy a legfőbb ügyész kérésére a baloldali ellenzék akadályozta meg Szabadi Béla mentelmi jogának általuk annyira követelt felfüggesztését, hogy bíróság elé állhasson (a mentelmi bizottság időközben kiadta Szabadit – a szerk.). Most már igazán nem tudom, mit is jelent a felelősség és kinél van, ezért ezúton én is kérem egy vizsgálóbizottság felállítását annak kiderítésére, hogy fenti képviselők kit és mit képviselnek, és főleg mitől honatyák?
*
MOLNÁR JÁNOSNÉ (Baja): Megdöbbenve láttam a televízióban, hogy egy teherautónyi búzát öntöttek a szemétbe. Egy autónyi „életet” szórtak szét, amiből kenyér lett volna, amiért mindennap imádkozunk. Csak ember éget búzát, dob szemétbe, gazda nem! Kíváncsi lennék, e családokban hogy kezdik meg a cipót? Rajzolnak-e rá felszelés előtt keresztet? Az asztalról leeső kenyérdarabot felveszik-e? Vagy rátaposnak? Könnyen elképzelem.
***
KEDVES OLVASÓK!
Név- és címhiányos, valamint nyílt leveleket nem közlünk. Leveleiket szerkesztett formában adjuk közre. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A levelek tartalma nem feltétlenül azonos a szerkesztőség álláspontjával.
Címünk: 1450 Bp. 9., Pf. 74.