Csodavilágot idéző, látomásszerű festményei többnyire mitologikus címekkel vannak ellátva: így a Csodaszarvas, az Éden után vagy az Orfeusz is már-már chagalli színkavalkádot vonultat fel, de a teljes történeteket elmesélő képek alakjainak arcvonásai teljes életutakat idéznek. És bárhova nézünk az alkotáson, újabb és újabb részlet adódik a nagy egészhez.
Ezeket a festményeket nem lehet egy pillantással elintézni, megragadják a tekintetet és érezzük, hogy minden szegletüket meg kell vizsgálnunk, hogy ne maradjunk le semmiről. Ugyanilyen érzéseket keltenek a rézkarcok is, amelyek azonban több esetben sodró lendületűek.
És ahogy a homokanimációban a szemcsék mentek át egy metamorfózison, itt az alakok változnak akár halból nővé, például a Mőbiusz-evolúció című rézkarc esetében.
Vannak azonban a tárlaton olyan alkotások, amelyek csak távolabbról mutatják meg igazi szépségüket. A fekete-fehér, mozgást ábrázoló festményei hipnotikusan hatnak a nézőre. Kányádi Sándor csodálatos sorai jutnak az eszünkbe:
Egy pár lány, két pár lány
fekete-piros fekete
táncot jár
– ezek az alakok is csak pörögnek-forognak, hajladoznak, hol egymás felé, hol egymást eltaszítva. Járják az élet táncát, magukkal ragadva a nézőt a cakói univerzumba, amely immár egy sokkal teljesebb formában létezik azok számára, akik megtekintik a tárlaton bemutatott alkotásokat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!