Kovács Erzsébet otthona Martonvásárhely egy csendes utcájában, a Brunszvik-család gazdasági épületének tőszomszédságában van. (Érdemes lenne néhány szót ejteni erről az elhanyagolt, elfeledett, eszmei értékében mégiscsak jelentős épületről is a későbbiekben.) Csigalépcső visz le az emeletről a ház alsó traktusában kialakított kicsi műhelyig. Elöl, a bejáratnál áll a műhelyasztal, rajta a műhelylámpa, a festéktartó üvegcsék, az ötvösszerszámok és a különböző vastagságú ecsetek sorakoznak. A legizgalmasabb látvány a zsúfolásig telt festékesszekrény a szemközti falon: a művész – mint mondja – legszívesebben kékkel dolgozik, a szín 18 árnyalata található meg szekrényében. Az asztal mellett bújik meg a két kicsiny égetőkemence, melyek akár 800 fokra izzítják fel a rezet.
A legfontosabb részmunka a szuroktáblánál kezdődik: a rézlemezt a művész a táblára ragasztja, majd kalapáccsal rekeszeket üt ki rajta. Az apró kövek őrléséből nyert színeket vízzel keverve viszi a rekeszekbe. – A rekesz zománcolása nem nehéz fizikai munka. Erős könyököt és csuklót igényel, mert folyamatosan ütögetni kell az anyagot – jelzi az alkotó.
Az ötvösművész a herendi porcelángyár ipari iskolájában tanult, majd a budapesti pénzverő műhelybe került. A zománcozás porcelánhoz hasonló műfaja a miniatűrkészítés, azzal a különbséggel, hogy a fehér porcelán helyett itt fémre készítik el a porcelánalapot. A pénzverő akkor még rendszeresen dolgozott arannyal és ezüsttel is, s az elmúlt rendszer alatt itt készültek a kitüntetések is egyfajta rézötvözetből, amelyről a laikus aligha mondta meg, hogy nem nemesfémet, hanem aranyozott fémlapot tart a kezében.
– Az ötvösség technikai oldaláról már szinte mindent tudtam, mire bejutottam a főiskolára – mondja az alkotó, aki 1981-ben kezdte meg első szemeszterét az Iparművészeti Főiskolán.
Első jelentős munkáját – a Magyar szentek sorozatot – 1991-ben a katolikus egyház felkérésére készítette el. A pápa látogatását előkészítő hivatal először úgynevezett áldoztatókelyhek gyártását kérte a művésztől, ám a munka végül elmaradt. Az iroda koordinátora ugyanakkor megbízta Erzsébetet a pápának szánt szentképek elkészítésével. Apránként születtek meg a kicsiny képek, a Papnevelde utca könyvtárában sorakoztak a munkák az odalátogatók örömére. A szentképek terveit a katolikus egyház ellenőrizte, a különböző egyházrendekben használt színek és a szentek szimbólumai miatt.
1996-ban a veszprémi székesegyház a Passauban beázott királyi sírból hazahozott Gizella-karcsontereklyéhez tartót készíttetett. Nem hirdettek nyilvános pályázatot, ismert ötvösök közül választották ki a kivitelezőt. Az üveghengerben rögzített ereklye köré a művész három hónap alatt készítette el a hordozó házikót. A házikó tetejére került a bajor–magyar címer, a tartóka jobbjára Gizellát, a bal oldalára Szent Mihályt helyezte el. Féldrágaköves, ametisztes foglalatokkal rögzítette a képeket, hogy ne csak díszes, de erős is legyen a képtartó. A veszprémi székesegyháznak egy kikötése volt: a mű méltó legyen az ezeréves kézfogóra, amikor Szent István és Gizella ereklyéje Veszprémben találkozik.
A balatonfüredi Kerek-templom 14 stációját Krisztus születésének 2000. esztendejében fejezte be a művész. Tavaly Szent Mihály tiszteletére a franciaországi Tours-ban állított ki, majd elkészítette a martonvásári egyházközség felkérésére a Magyarok nagyasszonya című művet.
– Nem vagyok elkötelezett egyházi alkotó – mondja Kovács Erzsébet. – Néha tartok egy kis kitérőt, ilyenkor ékszereket, világi képeket készítek a magam örömére. A Vigadó Galériában vagy a Műcsarnokban például főleg világi műveket mutattam be. Az egyház képviselőinek szerencsére tetszenek a munkáim, és a leghálásabb feladatokat rendszerint tőlük kapom.
Magyar Péter
Hisztizett Magyar Péter, sokba került ez az erdélyieknek
