A szocialista jelölt leltára

Játsszunk el a gondolattal. De ne engedjünk se a pozitív, se a negatív elfogultság látszatának, s ne induljunk ki a pártszimpátiáinkból sem. Egyszerűen tegyük a következőt: nézzük meg azt, hogy 2001 júniusa, azaz szocialista miniszterelnök-jelöltté válása óta milyen fontosabb megnyilvánulásai, lépései, cselekedetei voltak Medgyessy Péternek. Ez az eljárás tényszerű és tárgyszerű, nem néz semmi mást, csak azt, hogy Medgyessy eddigi tevékenysége milyen miniszterelnököt sejtetne, mire következtethetünk elmúlt több mint féléves működéséből.
Nos, ebből kiindulva a magam részéről négy momentumot emelnék ki – amiből óvatos vagy talán kevésbé óvatos következtetések is megfogalmazhatók.
1. A 2001. szeptember 11-i, az Amerikai Egyesült Államokat ért kegyetlen terrortámadás után néhány nappal az MSZP miniszterelnök-jelöltje is szükségét érezte annak, hogy megszólaljon. Példátlan gyorsasággal felvetette azt, hogy Magyarországnak talán le kellene mondania a megcélzott 2012-es olimpia rendezési esélyéről, magáról a pályázásról is az USA javára. Ez a javaslat akár még humánusnak is tűnhetett volna, csak az volt a probléma, hogy szinte komikusan elhamarkodott volt. Az olimpia megrendezésével kapcsolatos pályázatokat ugyanis csak 2003-ban kell benyújtani, addig pedig még sok idő van, az idő előtti lemondást a világon senki sem kérte tőlünk, s ráadásul nem is akadt egyetlen ország sem, amelyik ilyen gyorsan lemondott volna nemes rendezési elképzeléseiről. Medgyessy azonban igencsak előreszaladt, sőt túlszaladt – vagyis túllőtt – a célon, túl gyorsan feladva egy egyébként igen lelkesítő elképzelést.
Mire utal mindez? Két dologra. Egyrészt arra, hogy Medgyessy igen rossz helyzetértékelést végzett, kapkodott, példát akart mutatni egy olyan kérdésben, amelyben a világon senki nem várta tőle, hogy példát mutasson. Azaz nem volt államférfihoz illően megfontolt. Másrészt a legrosszabb, régi szocialista időket idéző internacionalista reflex jött elő belőle, az, hogy a nemzetközi – egyébként nem is létező – elvárásoknak gyorsan és alázatosan meg kell felelni, mégpedig úgy, hogy ha nem jön jelzés, akkor ki kell találni az aktuális Nagy Testvér gondolatát. Ez bizony nem más, mint a szocialista internacionalizmus reinkarnációja, a valahai Szovjetuniónak való alázatos megfelelés mai lenyomata.
2. 2001 karácsonya előtt került felszínre, hogy korábban Medgyessy Péter egy, a Gresham-palota megvételét elhatározó külföldi céggel szerződést kötött, amely szerint a habozó ötödik kerületi szocialista képviselőket meggyőzi az eladás szükségességéről. S bár igaz az, hogy Magyarországon a lobbitörvény még nem lépett életbe, s hogy a befolyással való üzérkedés, illetve megvesztegetés jogi kategóriái meglehetősen „mákonyosak” és nem egzaktak, mégis – illetve talán éppen ezért – tekintélyes jogi és gazdasági szakemberek nyilatkoztak úgy, hogy a Medgyessy-féle lobbiszerződést megfontolt és komoly üzletember nem írta volna alá, éppen annak könnyű megtámadhatósága miatt. Jól tudjuk, hogy azóta feljelentést tettek, s jelen pillanatban még mindig tart a rendőrségi nyomozás, aminek a kimenetele megjósolhatatlan.
Fájdalom, de ki kell jelenteni: kérdéses, hogy egy olyan üzletember, aki nem képes felmérni azt, hogy milyen szerződést és munkát lehet vállalni a gyanú és mindenféle (büntető-) jogi felelősségre vonás veszélye nélkül, mennyire alkalmas miniszterelnöknek.
3. 2002 elejétől Medgyessy minden fenntartás nélkül csatlakozott a szocialisták, de főleg Horn Gyula által vezetett, az Orbán–Nastase-megállapodást hátba támadó negatív kampányhoz, amely egyfelől a lehetséges munkaerő-vándorlási trendek elferdítésére, illetve bizonyos románellenes, rasszista indulatok szítására épített. S miután 2002 februárjában a kormány határozatban szabályozta azon külföldi állampolgárok maximális létszámát (81 ezer fő), akik egy időpontban Magyarországon munkát vállalhatnak, egy reggeli televíziós interjújában felvetette, hogy a magyar kormány ezzel az intézkedésével becsapta a román kormányt és ezt orvosolni kellene.
Ezzel a Medgyessy-megnyilvánulással megint sok baj van. Egyrészt az, hogy a román kormányt a magyar kormánnyal szemben igyekszik védeni annak ellenére, hogy Nastase-kormánynak esze ágában sem volt azt remélni a megállapodástól, hogy ennek révén románok tíz- és százezrei jönnek át Magyarországra dolgozni. Nastasenak csak az volt a célja a megállapodás elérésével – miként azt kolozsvári kollégáim egyértelműen jelezték –, hogy a magyarok pozitív diszkriminációját a románokkal szemben megakadályozza, s ezt el is érte. Január óta a kedvezménytörvény már abszolút nem téma Romániában, a magyar kormány munkaerő-szabályozó intézkedései ott senkit sem érdekelnek. Nem úgy Medgyessyt! Ő kiáll a román érdekek mellett, amikor erre már ott senki sem kíváncsi. Miféle miniszterelnök lenne Medgyessy Péterből, ha nem veszi észre, hogy már vége az általa államigazgatási emberként átélt Kádár-korszaknak, amikor szégyen volt a határon túli magyarok érdekeit képviselni, s csak Ceausescu ízléstelen dicsőítése volt a norma – a’la Kádár és Grósz?! Aki a történelmi idők változását ennyire nem érzékeli, aki azt hiszi, hogy még mindig a szocialista internacionalizmus a meghatározó – vajon mit kereshetne vezető államigazgatási pozícióban?!
4. Néhány héttel ezelőtt az Európai Unió Bizottsága a mezőgazdasági támogatásokat illetően a tíz tagjelölt ország számára meglehetősen kedvezőtlen kvótákat állított fel. Ezek alapján a tagjelölt országok belépésük után egységesen az unión belüli támogatások egynegyedét kapnák meg, s csak fokozatosan, tizenhárom év alatt zárkóznának fel az EU-támogatás átlagához. A bizottság úgy hozta meg a döntését, hogy előzetesen egyetlen ország kormányával sem tárgyalt a kvótákról, s elmondható, hogy a döntés a tagjelölt országok egyöntetű és igen éles kritikáját váltotta ki.
De mit tesz ebben a helyzetben a szocialista miniszterelnök-jelölt? Fogja magát, azonnal kiutazik Brüsszelbe, az unió központjába, tárgyal Romano Prodival, vezető diplomatákkal, s kijelenti, hogy a magyar kormány tehető felelőssé az Európai Bizottság kedvezőtlen ajánlatáért, s így közvetve a tíz tagjelölt ország elszenvedett kudarcáért. Szerinte a magyar kormány rossz tárgyalási stratégiája vezetett ahhoz, hogy Magyarország nem kapott külön elbírálást az EU-tól, pedig erre állítólag esélye lett volna.
Nos, ha az előzők nem bizonyították volna, Medgyessy utóbbi lépése végképp egyértelművé tette, hogy nem lehet igazán megfontolt miniszterelnök-jelöltként számításba venni. Brüsszeli „jelenete” ugyanis maga a totális leégés, több okból is. Ha másért nem, hát azért, mert vezető EU-diplomaták jelentették ki nagyon gyorsan Medgyessy megszólalásáról, hogy aki ilyeneket állít a saját országa kormányáról, az vagy hazudik, vagy alulinformált. Mit mondjak? Egyik variáció sem túlságosan hízelgő Medgyessy számára. Ráadásul, pechére, még a szocialista (!) parlamenti frakció vezetője is kijelentette, hogy az Orbán-kormány igen jó teljesítményt nyújtott a tárgyalások során, aminek eredményeként Magyarország egyértelműen a legfelkészültebb tagjelölt országnak tekinthető.
Mi történt tehát? Az, hogy a szocialisták miniszterelnök-jelöltje minden lehetséges ésszerű szemponton túllépett, lényegében – s némileg keményen fogalmazva – „feljelentette” a magyar kormányt Brüsszelben. Ezt senki nem várta el tőle, az EU-diplomaták teljes megdöbbenését váltotta ki, s talán még párttársai számára is meglepő volt ez, de hát mit tehettek volna? – kényszeredetten kiálltak mellette. Medgyessy ezzel egy olyan, a mély politikai ellentétek ellenére fennálló nemzeti konszenzust rúgott fel, amire még eddig senki sem vállalkozott, s remélhetőleg a továbbiakban sem fog – különösen nem miniszterelnökként. Medgyessy kampányhevületében talán azt sem tudta igazán, hogy mit cselekszik Brüsszelben, de ez nem mentség, hanem még inkább lesújtó kritika államférfiúi képességeit illetően.
Nos, ennyi lenne a leltár a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének elmúlt fél évéről, lépéseiről, amelyekből azt is jól meg lehet ítélni, hogy milyen miniszterelnök lenne Medgyessy Péterből.
Persze, mindennek ellenére, akár még miniszterelnök is lehet belőle. De talán végre véget kellene vetni azoknak az időknek, amikor is kevésbé alkalmas emberek kerülnek igen felelős politikai pozíciókba.
Gondoljuk meg tehát.

A szerző politológus