Az ország önállósulása után először rendezett közös május elsejét a négy nagy horvát szakszervezet. Az ünnep egyben tiltakozás volt a Bokros Lajos miniszterelnöki tanácsadó által javasolt megszorítások ellen: a fővárosban és sok más városban megszervezett utcai demonstrációkon az emberek sárga lapot mutattak a kormánynak.
A volt magyar pénzügyminiszter ma minden bizonynyal a legismertebb hazánkfia Horvátországban.
Letenyénél a horvát határőr úti célunk felől érdeklődik magyarul. Zágrábba megyünk, tüntetésre, válaszoljuk. Aha, Bokros, mondja és visszaadja az útleveleket.
Reggel tíz órakor a horvát fővárosban alig van forgalom, nagyobb tömeg csak a Jellasics téren látható. Az embereken szakszervezeti mellények, kezükben sárga lap, szájukban síp. A sárga lap a kormánynak szól, a sportból vett hasonlat sokatmondó: a kiállítás előtti utolsó figyelmeztetés. Jó pár ezren vagyunk, óriási a hangzavar. Sok a transzparens, az egyik táblán tételesen felsorolják a kormány bűneit, focinyelven fogalmazva: Világbank–Kormány 10:0, Horvát kuna–Biblia 9:1, Rokonok–Szakértők 8:0.
Mielőtt elindulnánk, az amerikai szesztilalmat idéző veterán autó érkezik, hatalmas hangfalakkal – ez fogja felvezetni a tömeget a Makszimir parkig.
Zágráb utcáin leáll a forgalom, a tüntetést beérő villamosból leszállnak az emberek, és csatlakoznak a felvonulókhoz. Egyre többen vannak: sétabotot szorongató öreg nénikék és sokgyerekes családok lobogtatják a sárga lapot. Sokan a Nacional című hetilap legújabb számát böngészik, amelyben az első számú közellenség, a magyar pénzügyi szakember terjedelmes interjúban elemzi a gazdasági helyzetet.
„A horvát munkavállalók nincsenek annak tudatában, hogy valójában mennyire nehéz gazdasági helyzetben vannak” – áll a cikkben. Ivica Racan miniszterelnök tanácsadója tudja a megoldást is a problémára: a nyolc radikális lépés nagymértékben emlékeztet a magyarországi Bokros-csomagra. Az importot adókkal kell sújtani, csökkenteni kell a szociális kiadásokat, csökkenteni a béreket, eladni az energiaszektort (köztük a nemzeti büszkeség szimbólumait, az Adria-kőolajvezetéket és az INA olajipari vállalatot), bezárni a veszteséges vállalatokat, megreformálni a munkaerőpiacot. Ezek a gondolatok nem tetszenek a szakszervezeteknek, az erős nemzeti valuta, a szürkegazdaság elleni harc már jobban.
Ha tudnák, hogy Bokros Lajos nem egészen két évvel ezelőtt egy közös délkelet-európai valuta bevezetését javasolta a térségben, és azt, hogy a Balkán államai további nemzeti hatásköröket adjanak fel nem megválasztott, nemzetközi szervezeteknek, bizonyára még hevesebb lenne a tiltakozás. (Nem aratott osztatlan sikert a Világbank követeként a volt magyar pénzügyminiszter Lengyelországban sem, ahol szintén heves ellenérzéseket szült ottani ténykedése).
– Az ország elvesztegetett nyolc évet, több késlekedést nem engedhet meg magának. Magyarország is tétovázhatott volna, ám ehelyett a gazdasági válságból való kimenekülést választotta – fogalmaz Bokros a Nacional mostani cikkében.
A tiltakozási hullámot kiváltó lavina két hete kezdődött, amikor megjelent az első Bokros-interjú a horvát sajtóban. Az emberek akkor értesültek először arról, hogy a kormány azt tervezi: a munkatörvénykönyv módosításával megnyirbálja a munkavállalók jogait. A hírre sikerült egységbe kovácsolni a négy nagy szakszervezeti tömböt, így a május elsejei ünneplés helyett közös tiltakozást szerveztek.
Időközben a lassan tízezresre duzzadó tömeg megérkezett a Makszimir parkba, ahol már legalább kétszer annyian várták őket. Majálishangulat van, rezesbandával, lufival és sörsátrakkal. Akár a Városligetben is érezhetnénk magunkat, ám itt az emberek fején többnyire nemzetiszínű, vagyis piros-fehér kockás papírsapka látható.
Politikust alig látni, igaz, nem is hívták meg őket. Állítólag valakik látták a magánemberként felbukkanó Stipe Mesic államfőt, de a színpadig már nem jutott el ő sem. A szakszervezeti vezetőket popzenekarok váltják a mikrofonnál, a dalok többségének refrénje Horvátországot élteti. A sajtósátorban kiderül, hogy magyarok vagyunk, a kollégák egy emberként dobják el a kanalat, és érdeklődnek a magyar bankember felől. Komoly pénzt lehetne keresni egy horvát nyelvű Bokros-összessel, de lenne keletje a Válságkezelés utáni magyar társadalom című háttéranyagnak is.
Alig győzzük elhárítani a sörmeghívásokat, inkább Evelin Toth Muccacciaróval beszélgetnénk, aki az autonóm szakszervezetek szövetségének nemzetközi kapcsolatait ápolgatja. Magyaros neve ellenére nem beszéli a nyelvünket, ám készséggel fordítja angolra a két magyar szakszervezet, az MSZOSZ és Liga szolidarizáló levelét. Készek akár az általános sztrájkig is elmenni az igazukért, mondja, és úgy tippeli, harminc-negyvenezeren jöttek el ide tüntetni-majálisozni.
Az általános sztrájktól az egyik főszervező, Davor Juric sem fél. Az autonóm szakszervezetek szövetségének elnöke május hatodikán egyeztet társaival, s ha a kormány nem áll el a törvénytervezettől, akkor a tiltakozás minden formáját kipróbálják. Ő különben még nem látta a készülő jogszabályt, de „ami eddig nyilvánosságra került belőle, már az is mélységesen sérti a munkavállalók jogait”. Legjobban azt sérelmezik, hogy a tervezetet a fejük fölött, a szakszervezetekkel való előzetes konzultáció nélkül készítették.
Kisalföld
Megkéseltek egy férfit Mosonmagyaróváron
