Az új kormány mielőbbi megalakulását és a munka azonnali megkezdését sürgeti az ASZSZ – mondta Székesfehérváron Borsik János. A konföderáció elnöke hangsúlyozta, hogy a társadalmi párbeszéd helyreállításának érdekében a szövetség támogatja a korábban megszüntett Érdekegyeztető Tanács visszaállítását. – Hozzá kell látni a Munka Törvénykönyvének módosításához, vissza kell állítani a helyettesítés és annak díjazásának jogintézményét – jelentette ki a szakszervezeti vezető.
Borsik hangsúlyozta, hogy a következő kormánynak meg kell becsülnie a dolgozók munkáját, ezért az ASZSZ a gazdaság teljesítőképességével arányos keresetemelést, illetve az uniós bérekhez való felzárkóztatást követel. A konföderáció elnöke szerint a magyar átlagkereseteknek öt-tíz éven belül legalább a portugál vagy a spanyol átlagkeresetek mértékét kellene elérnie.
Lapunk kérdésére Borsik elmondta: bár a 2003-as minimálbér, illetve bérajánlás mértékével kapcsolatban még nem lehet konkrét szakszervezeti javaslatokról beszélni, az ASZSZ fenntartja a minimálbér nettósítására vonatkozó javaslatát. – Egyes nyilatkozatok alapján van esély arra, hogy a legnagyobb kormányzó párt megfontolja indítványunkat – jegyezte meg.
A jövő évi bérekkel kapcsolatban a konföderáció elnöke úgy fogalmazott, hogy a munkajövedelmek kérdése nem lehet szociális alapú. – Csak az elvégzett munka után járó méltó ellentételezést követően lehet minden más szociális intézkedésről – például a családtámogatásról – tárgyalni – mondta lapunknak Borsik János.
Lavinát indíthat az Arsenal csapása, ami Gyökeres Viktort is érinti
