Tényleg összefonódott a Fidesz a történelmi egyházakkal? A balliberális erők ezt híresztelik.
– Nem összefonódásról van szó, hanem a közös értékek alapján történő közös gondolkodásról. A Magyar Katolikus Püspöki Karnak az Igazságosabb és testvériesebb világot című körlevele a polgári pártok programjára is nyilvánvalóan megtermékenyítően hatott. Ilyen alapon mondhatjuk, hogy a polgári kormány programjában megjelentek azok a gondolatok, amelyeket a körlevél is tartalmaz. Ezt azonban semmiképpen sem lehet paktumszerű összefonódásnak nevezni.
– Azért valami mégis csak lehet ebben, hiszen nemcsak Kálmán Attila, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke, de Pápai Lajos győri püspök is kifejtette lapunknak, hogy a Fidesz emberképe közelebb áll hozzájuk, mint az MSZP-é vagy az SZDSZ-é.
– Ha az egyház és a politika kapcsolatát vizsgáljuk, akkor egy fontos megkülönböztetést kell tennünk. Ugyanis az egyház társadalmi tanításának megjelenítése nem azonos a pártpolitikával. Nézzük az elsőt. A katolikus egyház XIII. Leó pápa óta számos szociális enciklikát adott ki. Ezekben a konkrét társadalmi szituációt mindig a kinyilatkoztatás fényében, a keresztény bölcselet segítségével vizsgálja, majd ez alapján elvi pilléreket határoz meg. Ilyen a szolidaritás, a perszonalitás, a szubszidiaritás, a közjó, az igazságosság elve. Mindez a teológia része. Ebből pedig az következik, hogy az egyház társadalmi tanítása a szószékekről hirdethető, sőt: hirdetendő! Pont olyannak tartom azt, ha ez ellen bizonyos politikai erők tiltakoznak, mintha a prostituáltak demonstrálnának a Tízparancsolat paráznaságot tiltó parancsolata ellen. Mindettől lényegében különbözik a pártpolitikába való bonyolódás, amely azonban távol áll a történelmi egyházaktól. Viszont mindez nem mondható el néhány szektaszerű csoportosulásról! Tisztán alkotmányossági szempontból egyébként az egyháznak ugyanolyan joga lenne a politikai véleménynyilvánításra, mint például egy szakszervezetnek, vagy egy civil szervezetnek. A katolikus és református egyház azonban úgy döntött, hogy papjaik a pártokban nem vállalhatnak szerepet és nem lehetnek országgyűlési képviselők. Ezt a döntést lelkipásztori megfontolások alapján hozták, nem pedig azért, hogy valamilyen külső diktátum kényszerének feleljenek meg.
– Mit jelent akkor az, hogy az egyház ne politizáljon?
– Az intézményes egyház a papjai által jeleníti meg a társadalmi tanítását. A világban élő keresztény híveknek pedig az a feladatuk, hogy mindezt a lelkiismeretük alapján, a társadalmi és politikai életben mintegy aprópénzre váltva valósítsák meg. A média nagy része azt sulykolja, hogy az egyháznak egyenlő távolságot kell tartania a különböző pártoktól. Tehát azt várnák el, hogy az egyház tartson egyenlő távolságot a különböző pártoktól, lesse, hogy éppen mit találnak ki, és aszerint sasszézzon jobbra vagy balra, hogy mindig egyforma távolságra legyen tőlük. A valóság azonban pont fordított: az egyház a maga társadalmi tanítása alapján sziklaszilárdan áll, és ehhez képest a különböző pártok szabadon közeledhetnek vagy távolodhatnak. Az egyház pedig akkor és annyiban működik együtt valamelyik politikai erővel, amikor és amennyiben keresztény értékeket képvisel. Ha ilyet képvisel, akkor együttműködik, ha nem képvisel, akkor nem működik együtt.
– Lezárult az 1998 és 2002 közötti parlamenti ciklus. Kérem, értékelje az egyházügyi titkárság élén végzett munkáját.
– Megalkottuk azt a magyar egyház-politikai modellt, amely világméretekben is példát jelent. Megvalósítottuk a hittan állami finanszírozását. Megszüntettünk minden diszkriminációt, biztosítottuk az egyenlő finanszírozást, vagyis azt, hogy az egyházi intézmények az állami és az önkormányzati intézményekkel teljesen azonos támogatást kapjanak. A magyar–vatikáni vegyes bizottság keretében a jogharmonizációnak megfelelően az összes hatályos belső törvényt úgy alakítottuk át, hogy azok mindenben megfeleljenek a szentszéki megállapodásnak. Ezenkívül a vatikáni szerződéshez hasonlóan, a protestáns egyházakkal szervezetüket és tulajdonszerkezetüket figyelembe vevő, járadékkiegészítést is biztosító megállapodásokat kötöttünk. Kétszer annyi ingatlan sorsát rendeztük – és ezzel jogi értelemben az összeset megoldottuk –, és minderre kétszer annyi pénzt fordítottunk, mint az előző két kormány együttvéve. Jelentősen megemeltük a személyi jövedelemadó egyszázalékos támogatási rendszere alapján nyújtott források kiegészítését, amelynek elosztása most már a legigazságosabb módon, vagyis a népszámlálási tények alapján történik. Korábban sohasem látott nagyságú költségvetési pénzeket fordítottunk az egyházi műemlékek rekonstrukciójára, és újak építésére. A Széchenyi-tervben a parókiák tatarozásától kezdve a vallási turizmus támogatásáig számos program megvalósítására teremtettünk lehetőséget. A kistelepüléseken szolgáló egyházi személyek jövedelemkiegészítést kapnak. Minden módon, de a leglátványosabban talán a magyar millenniumhoz köthetően igyekeztünk a történelmi egyházak történelmi munkájához és a társadalom szolgálatához méltó megbecsülést növelni. És ami számomra a legszebb pillanat: Szent István királyunkat a konstantinápolyi szent szinódus is szentnek ismerte el. Az 1054-es nagy egyházszakadástól 2000. augusztus 20-ig még soha nem fordult elő, hogy a nyugati egyházban szentté avatott embert a keleti egyház is kanonizálta volna, és fordítva. A mi Szent István királyunk az első. Mindenkit arra kérek, hogy tanulmányozza az imént felsorolt törvényeket és megállapodásokat, amelyeknek a megtartását a mindenkori kormányon és önkormányzatokon kérje számon. Mert minden szerződés annyit ér, amennyi abból megvalósul.
– Minden szentnek maga felé hajlik a keze: Horn Gyula is elégedetten tekintett vissza a saját négy évére. Legalábbis ez derült ki a püspöki karnak írt leveléből, amelyben az egyház politikai sikerei között említette, hogy megkötötte a vatikáni szerződést.
– Ez derék dolog volt Horn Gyulától. Mindössze két probléma volt vele. Az egyik, hogy nem tartotta be, a másik pedig, hogy nem kötött hasonló szerződést a többi történelmi egyházzal. Mi mind a kettőt pótoltuk.
– Azért önnek sem sikerült minden. A lelkiismereti és egyházalapítási törvény módosítása például megbukott a T. Ház előtt.
– Ez valóban így van, noha a végsőkig kompromisszumkész törvényjavaslat-tervezetet készítettünk. Mivel a törvény kétharmados, ezért az MSZP legalább egy részének a támogatása is kellett volna. Előre szeretném bocsátani, hogy soha senkinek nem akartuk korlátozni a vallásszabadságát. Azonban a vallásszabadsággal való visszaélés lehetőségét mindenképpen meg szerettük volna szüntetni, vagy legalábbis szűkíteni. Ma Magyarországon a vallásszabadságot egyetlen dolog fenyegeti: a vallásszabadsággal való visszaélés irreálisan tág tere. Ezzel a problémával előbb-utóbb politikai beállítottságától függetlenül, mindegyik kormánynak szembe kell néznie. Törvényjavaslatunknak két lényegi pontja volt. Az első: az egyházként történő bejegyzéshez mellékelni kelljen a hitvallást. Ezt azért szorgalmaztuk, mert ennek segítségével a megfelelő szakértők el tudták volna bírálni: az adott egyház valóban vallási tevékenységet folytat-e, és nem üzleti vállalkozást. Javaslatunk révén az is kiderülhetett volna, hogy az adott közösség doktrínája és működése alkotmányba ütközik-e. A magukat egyháznak nevező álegyházaknak, amelyek voltaképpen üzleti vállalkozást, vagy társadalom-, család- és gyermekellenes destrukciót folytatnak – nincs helyük az egyház kategóriában. Az ilyen csoportok csalárd módon szerzik meg azokat a kedvezményeket, illetve a jogi és szimbolikus védelmet, amelyeket a törvényalkotó eredetileg a valódi egyházaknak szánt. Az egyház szó ugyanis nem lehet egy tetszőlegesen felvehető üzleti címke, hanem a történelmi munka és a társadalom szolgálata által kiérdemelhető rang. Javaslatunk másik pontja abból indult ki, hogy egy tegnap kitalált vallási kísérletből még nem következik az, hogy az államnak mindenben ugyanolyan kedvezményeket kell automatikusan adni számára, mint a sok évszázados, a társadalom nagy része által támogatott, közfeladatok tömegét átvállaló intézményrendszert fenntartó történelmi egyházaknak. Amikor ezt először kimondtam, a balliberális körök azonnal megtámadtak, hogy különbséget teszek egyház és egyház között. Szerintem ez az ellenvetés pont olyan abszurd, mintha azt mondanánk, hogy mivel közlekedési eszköz a bicikli és a repülőgép is, mindenben azonos KRESZ-szabályoknak kell vonatkozni rájuk. Hiszen lezuhanna az a repülőgép, amely a biciklire vonatkozó szabályok szerint próbálna repülni, de a biciklistákat is őrültség lenne a légi közlekedés szabályainak betartására kényszeríteni. Mind a kettő közlekedési eszköz, mégis más valóság. Ez a helyzet a vallásokkal is. A vallásszabadság mindenkit megillető emberi jogi valóság. Azt nem az állam adja, hanem csupán elismeri. A vallásszabadság ezért szinte korlátlan. Ettől azonban különbözik az egyházi jogi kategóriaként való bejegyzés és az ehhez kapcsolódó kedvezmények rendszere. Mert ezt az állam már diszkrecionális alapon adja, és ésszerű feltételekhez köti. Európában mindenütt figyelembe veszik az egyházként való bejegyzésnél és a konkrét kedvezmények megadásánál, hogy az adott egyház a történelem során menynyire járult hozzá a nemzet fejlődéshez.
– Az MSZP és az SZDSZ ellenszavazata miatt a törvény nem ment át a T. Házon. Ha esetleg a polgári pártok ismét hatalomra kerülnek, újra előterjesztenék a módosítás szövegét?
– Igen. De én ennél többet is állítok: minden felelős kormánynak, amely hajlandó ezzel a problémával szembenézni, megoldást kell rá találnia. A mienknél kidolgozottabb és konszenzusra épülő törvényjavaslat európai összehasonlításban sem található. Bárhogy alakuljanak is a dolgok, amit letettünk az asztalra, az megkerülhetetlen marad.
– A hírek szerint elképzelhető, hogy az oktatási tárcát újra az SZDSZ kapja meg. Ez a párt 1994 és 1998 között már irányította ezt a minisztériumot, amely abban az időben az egyházi ügyeket is felügyelte. Mit várhatnak az új kormánytól a vallásos emberek?
– Hogy a kérdésére válaszolhassak, két szempontot kell egyszerre látni és megfontolni. Az első: melyek azok a történelmi tények, amelyek 1994 és 1998 között történtek? Akkor megszüntették a hitoktatás állami finanszírozását, lényegében leállt az ingatlanrendezés, és súlyos diszkrimináció érvényesült a közfeladatokat ellátó, egyházi fenntartású intézményekkel szemben. A kiegészítő támogatás hiányában az egyházi iskolák az önkormányzati iskoláknak juttatott összeg felét kapták. De látni kell azt is, hogy a 2002-es szituáció távolról sem azonos az 1994-essel! A polgári kormány legfontosabb egyház-politikai intézkedései jogállami körülmények között visszacsinálhatatlanok, mert mindazokat nemcsak a gyakorlatban valósítottuk meg, nem- csak törvényekbe, hanem szerződésekbe is foglaltuk őket. Márpedig – amint azt a Salamon Lászlóval készített közös beadványunkra az Alkotmánybíróság is kimondta – szerződést törvénnyel módosítani nem lehet. Politikai beállítottságtól függetlenül mindenkinek bölcs dolog szem előtt tartani azt a történelmi tényt, amit egy francia mondás úgy fogalmaz: aki az egyházba harap, annak előbb-utóbb kitörnek a fogai.
– Egykori pártja, a KDNP egyértelműen felsorakozott az MSZP mögé. Mi erről az ön véleménye?
– Sem szerencsésnek, sem ízlésesnek nem tartanám, ha én most a KDNP szomorú történetébe bonyolódnék. Ez a párt már rég nem az a párt, amit annak idején megalapítottunk. Annak a felidézése pedig már egyenesen tragikomikus, hogy a KDNP jelenlegi vezetői pár évvel ezelőtt még nekivadult antikommunista retorikával és radikális jobbos fraezológiával mint „liberálisokat” zártak ki Varga Lászlóval és Harrach Péterrel együtt. De a KDNP csődje nem a kereszténydemokráciáé.
Semjén Zsolt 1962-ben született. Nős, három gyermek édesapja. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen teológiai doktorátust, ezzel párhuzamosan az ELTE Bölcsészkarán szociológusi diplomát szerzett. A pontifica Accademia Tiberina rendes tagja. A KDNP alapítója, 1990–1994 között a parlamenti frakció titkára és szóvivője, emellett Budapest II. kerületében önkormányzati képviselő, a KDNP–MDF–FKGP közös frakcióvezetője. 1994–1998-ban országgyűlési képviselő, 1995–1997 között frakcióvezető-helyettes. 1997-ben a KDNP alelnökévé választották. A polgári szövetség gondolatának híve, ezért a Giczy György-féle pártvezetés kizárja a KDNP-ből. 1998-ban a kultusztárcánál működő egyházi ügyeket irányító helyettes államtitkár lett. II. János Pál pápa a Nagy Szent Gergely-renddel ismerte el munkáját. 2002-től ismét országgyűlési képviselő.
Kisalföld
Megkéseltek egy férfit Mosonmagyaróváron
