Frommer

A Frommer útikönyvek a legnépszerűbbek közé tartoznak az angol nyelvű országokban, és az angolul olvasók körében is kedvelt bedekker. Egyik erénye a frissesség, a másik a gyakorlatias megközelítés. Ez jellemzi a Budapestről és Magyarországról az idén megjelent kalauzának (Budapest & the Best of Hungary) 4. kiadását is. Szerzői Joseph S. Lieber és Christina Shea, valamint Barát Erzsébet.
A kötet ismerteti a szerzők életrajzát is.
„Joseph S. Lieber mind a négy nagyszülője Kelet-Európából vándorolt ki a századfordulón. New Yorkban telepedtek le, ahol Joseph S. Lieber megszületett, és ott is nevelkedett fel.
Lieber úr a kilencvenes évek elején Magyarországon élt; angolt tanított, és ennek a könyvnek az első kiadásához gyűjtött anyagot. Jelenleg ügyvéd Bostonban.
Christina Shea a Béketestület önkéntese volt Magyarországon. Ezt követően a Béketestület nyelvészeti oktató programjait irányította Litvániában és Kirgíziában. A Moira kereszteződés c. regény szerzője (St. Martin’s Press, 2000).
Barát Erzsébet Kunhegyesen, a magyar Alföld egy kisvárosában született. Jelenleg Szegeden él, ahol docensként angolt tanít a József Attila Tudományegyetemen. Az angliai Lancaster Egyetemen nyelvészetből doktorált, disszertációja a magyar nők szájhagyományairól szól.”
Most pedig lapozzunk a könyv 31. oldalára, ahol a 8. fejezet az ajánlott irodalmat tartalmazza.
A történelem és politika területére érve a Frommer a következőket írja: „Magyarország általános történelmét illetően még ma sincs jobb könyv C. A. McCartney Magyarország rövid története c. könyvénél (Aldine, 1962), amely sajnos már kifogyott, és nehezen érhető el. A Peter Sugar által szerkesztett Magyarország történelme (Indiana University Press, 1990) számos jó esszét tartalmazó antológia. A. J. P. Taylor Habsburg Monarchiája, 1809–1918 (London: Hamish Hamilton, 1948), az Osztrák–Magyar Monarchia végső évszázadának olvasható elemzése.
Az Andrew Handler szerkesztésében és fordításában megjelent Holokauszt Magyarországon: a zsidó válasz antológiája (University of Alabama Press, 1982) figyelemre méltó a szerkesztő remek bevezetője miatt. Elenore Listernek Wallenberg: ember a vashálóban (Prentice Hall, 1982) leírja Raoul Wallenberg hősi életét a nácik által elfoglalt Magyarország fagyos hátterében.
Joseph Rotschild két kitűnő munkában mérte fel a 20. századi kelet-európai történelmet, és ebben nagyobb terjedelmű részek foglalkoznak Magyarországgal. E két munka: Kelet-Közép-Európa a két világháború között (University of Washington Press, 1974) és Visszatérés a sokszínűséghez: Kelet-Közép-Európa politikai történelme a II. világháború óta (Oxford University Press, 1989).”
Képzeljük el a két hétre Nagyvázsony környéki lovaglásra érkezett turistát, aki a Frommer-könyv alapján választ magának esti olvasmányt… Nem is szólva két dologról. Az egyik az, hogy Magyarországon nem volt holokauszt – ugyanis Magyarország területén nem volt koncentrációs tábor. Most már csak arra lennénk kíváncsiak, vajon a Frommer Franciaországról szóló könyvében mikor olvashatunk ilyen című könyvekről: Holokauszt Franciaországban…
A könyv tárgymutatójában feltűnő, hogy a „nácik” címszó alatt nem kevesebb mint tíz oldalszámra találunk utalást, míg a fél évszázadig tartó „kommunista periódus” hat említést érdemel. A „zsidó közösség” (ld. még zsidó negyed, zsinagógák) összesen huszonegy utalást tartalmaz. A „katolikus” címszó ezzel szemben fellelhetetlen a mutatóban, csakúgy mint a protestáns.
Lieber Joseph, liebe Christina és Erzsébet! Köszönjük a kiegyensúlyozott kalauzt!
Korábban e helyütt olvasható volt, hogy a magyar sajtóban elsőként itt minden hibát kiigazítunk, amelyet megjelenése után az elkövetője, illetve az olvasók vesznek észre. Hosszú időn át szerencsére kevés volt a „termés”, de most összegyűlt néhány hiba.
Két héttel ezelőtt a Magyar Nagylexikon régészeti szóciekkeiről szóló bírálat bevezetőjében említettem, hogy Makkay János régészprofesszornak „negyedszázad” publikációja van. Helyesen: „negyedezer”. A jelek szerint a professzor nem vette rossz néven a nagylexikon régészeti szócikkeiről írt bírálatának idézését. Olyannyira, hogy felütötte a legújabb, a most megjelent 14. kötetet, és abból is csemegézett. Ebből, szórakoztatásként, néhány észrevétel: Óbuda (p. 39.): Az ógermán mondák Etzelnburgja nem az ógermán mondákban szerepel, hanem a Nibelungenlied-ben, ahol azonban az 1379. verssor szerint Etzelnburc van. Tudjuk ma már azt is, hogy a történet nem az Árpád-kori magyar krónikák téves állításából származik, hanem a 930 előtt írott Waltharius-történetből, amiről az utóbbi fél évszázad magyar történettudománya és irodalomtudománya nem hajlandó tudomást venni.
Odüsszeusz (p. 50.) alvilági útjáról, a neküiáról azt állítja lexikonunk, hogy a hős az alvilág bejáratánál tudakolta meg jövőjét Teiresziász halotti árnyától. A valóságban, az Odüsszeia 10. és 11. éneke szerint magában az alvilágban járt, királynőjének, Perszephonénak a ligeténél és királyának, Hádésznak nyirkos palotájánál.
Homérosz a legrégibb és a legjobb, írta volt Marót Károly talán 1947-ben. Ha egy olvasó így emlékszik a műre, nem hibáztathatjuk. De azt, aki arra merészkedik, hogy ír róla?
*
Az április 20-i számban Megosztva, megfelezve címmel épp a kampánycsend napján megjelent itteni írásba sok hiba csúszott. Whoopy Goldberg valóban Whoppy, de annak az olvasónak, aki kifogásolta, hogy Charlston Heston nem Charlston, hanem Charlton, csak félig van igaza, ugyanis a keresztnevet alternatív módon írják (ld. például a Public Intelligence Review and Newsletter 1997. május 19-én 12.50 órakor [USA, keleti parti idő] kiadott közleményét [vikingphoenix.com/news/stn/1997/pirn9719.htm], amelyben ugyanazon közleményben kétféleképpen írják a színész keresztnevét). Az viszont súlyosabb és szinte megmagyarázhatatlan hiba, hogy miért írtam „köztársaságpárti elefánt” helyett „köztársaságpárti szamár”-t. Köszönet a figyelmeztetésért.
Mivel a nyugati sajtógyakorlatban e teljesen napirenden lévő gyakorlat (hibák helyesbítése) nálunk csak nem akar bevezetődni, egy szívesség a Népszabadságnak, amelynek fő színikritikusa, Molnár Gál Péter megint ostobaságot írt. Mint tavaly, amikor Shakespeare Macbethjének olyan gondolatsort tulajdonított, amely meg sem fordult a drámaíró fejében, s mindezt tette Molnár Gál azért, mert azt hitte, hogy az angol deed szó „halált” jelent, noha valójában csak annyi mint „tett”. Most ismét Shakespeare-rel foglalkozott. Caesar és Cleopatra című drámájának rendezőjén verte el a port. A baj csupán az, hogy az angol írófejedelem sosem írt ilyen címmel drámát. Amit ő színre varázsolt, annak Antonius és Kleopátra a címe. Igaz, létezik egy Caesar és Kleopátra című darab is, de azt G. B. Shaw írta.