Talányos második menet

Nem lett könnyebb a német választópolgárok helyzete a Schröder–Stoiber tévépárbaj befejező menete után sem: a kancellári címre pályázó személyek közötti különbség ugyanis nem azonos a két nagy párt politikájában megmutatkozó differenciával. A nagy érdeklődéssel kísért vita második fordulója – több mint tizenöt és fél millió néző előtt – a szociáldemokrata miniszterelnök pontozásos sikerét hozta, ugyanakkor azonban ismételten rávilágított a kereszténydemokrata kihívó programjának előnyeire.

Edmund Stoiber tartotta magát ahhoz a vitastílushoz, amelylyel már két héttel ezelőtt is meglepetést okozott: józanul, pontosan és nyugodtan mutatott rá az ország alapvető nehézségeire, mindenekelőtt a munkanélküliség nyomasztó tényére és annak okaira. Az első fordulóban tartózkodó Gerhard Schröder viszont változtatott taktikáján: az érzelmek klaviatúráján játszott, szociális elkötelezettségét társadalmi mélypontról indult életútjával magyarázta, nem riadt viszsza attól sem, hogy a háborús félelem húrjait pengetve interpretálja az Egyesült Államokkal szembeni külpolitikát és elbájoló előadással igyekezett befolyásolni a polgárokat. Az első megítélések szerint sikerrel.
A Stoiber indította támadást – miszerint az 1998-as választást követően tett ígéretét, hogy három és fél millióra csökkenti majd a munkanélküliek számát, nem tartotta be – azzal a magyarázattal verte vissza, hogy az azóta megváltozott világgazdasági helyzet, a nemzetközi méretű recesszió miatt nem sikerült e célt elérnie. A politikusok körében szívesen alkalmazott trükk – a határokon túlra helyezni a belső problémák magyarázatát – ezúttal is bevált, holott a német gazdasági élet nehézségei elsődlegesen arra az elhibázott adóreformra vezethetők vissza, amelyek hátrányos helyzetbe kényszerítették a hazai kis- és középvállalatokat. A Bundeswehr balkáni és afganisztáni bevetése után pedig jól hangzik a nyilatkozat is: „Vezetésem mellett német katonák nem vesznek részt egy Irak elleni háborúban.” Ezt Stoiber sem akarja, de árnyaltabb politikát szorgalmaz Washingtonnal szemben és az ENSZ-ellenőrök munkájának újrafelvételét akarja elérni a Bagdadra gyakorolt nyomás fokozásával. A Schröder–Stoiber tévépárbaj végső mérlege: a CDU/CSU kancellárjelöltje megállta a helyét, de az SPD-kancellár médiahatása jobbnak bizonyult.
Egy pontban azonban azonos véleményt képviseltek: egyikőjük sem akar ugyanis szociáldemokrata–kereszténydemokrata nagykoalíciót, mivel az elmerevedett, álló helyzethez vezetne. A szeptember 22-én sorra kerülő választáson a nagy néppártok között várható fej fej melletti küzdelmen túl az esetleges koalíciós partnerek szereplése lesz a döntő. Az igen öntudatosan fellépő liberálisok minden előzetes elkötelezettség nélkül indulnak, de mindössze egynapos, kampány célzatú berlini pártkongresszusukon világosan kifejezésre juttatták követeléseiket: egyszerű adószabályok, rugalmas munkaerőpiac, az oktatás és tudományos kutatás fokozott támogatása, a bérekkel kapcsolatos költségek csökkentése, népszavazás az európai alkotmányról. Az FDP csak azzal a párttal köt szövetséget, amely ezekben a pontokban hajlandó a harmonikus együttműködésre.