Orbán Viktor az esztergomi DPK-gyűlés kezdetén felidézte, hogy a hetvenes évek végén Székesfehérvárról egy osztálykirándulás hozta először Esztergomba. A miniszterelnök elmondta, hogy vita alakult ki arról, melyik az ország igazi fővárosa. Végül arra jutottak, hogy fehérváron volt a királyi, míg Esztergomban a szellemi hatalom.
Akkor jutott eszembe az a gondolat, hogy békét kellene teremteni, mert mégiscsak, a lélek megelőzi a testet, így legyen Esztergom az ország első város
– tette hozzá. Nagy csaták vannak ebben a választókerületben – jegyezte meg a kormányfő.

Orbán Viktor azt mondta, Esztergom vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a háromharmad. A kormányfő azt mondta, nagy megtiszteltetés volt neki, hogy 2006-ban Esztergom díszpolgárává avatták. Megjegyezte: akkor nem vezettek. Mint mondta, ez az igazi megtiszteltetés.
Tájékoztatott arról is: Erdő Péter egyre jobb állapotban van.
Orbán Viktor elmondta, nem csak jó dolgok miatt jött ide, az árvízi védekezésnél is volt itt.

A politikai esélyekről szólva közölte: el akarják hitetni velünk, hogy ez a választás már eldőlt. Azt is mondta, figyelmeztetni kell az ellenzéki oldal manipulátorait: nehogy túlhaladjanak a 100 százalékon, mert az már törvényellenes. Tájékoztatott: Bencsik János 6 százalékkal vezet. Komáromban 8 százalékos a vezetés. Erős Gábor csak kicsivel vezet, de utcahosszal kell vezetni, ahhoz, hogy behúzzuk a mandátumot. A kormányfő azt mondta, az országot járva látja az aláírásgyűjtéseket. Megállapította: nekünk sok, nekik kevés.
Valaki azt mondta a kormányfőnek Csongrádon, neki látványpékségük van, nekünk kenyérgyárunk.
Eredmények minden mennyiségben
A miniszterelnök elmondta, hogy védekezniük kell és ezért kezdték el szervezni a digitális polgári köröket. Jelenleg 230 ezer digitális harcosuk van. Ha a munka helyett spekulálunk, abból vereség lesz. Neki kell lendülni és a melót el kell végezni. Ha mindenki elvégzi a melót, akkor le fogjuk őket tolni a pályáról – mondta Orbán Viktor.
Kitért arra is, hogy az elmúlt tíz évben a vármegye ipari teljesítménye a háromszorosára nőtt. A 4,8 százalékos munkanélküliség leesett 2,5 százalékra. Tavaly Komárom-Esztergom vármegye az ország ipari értékének a harmadik legmagasabb mennyiségét állította elő.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!