Sokat vitatott kérdés: van-e az emberi életkornak felső határa? A tudósok nagyrészt egyetértenek abban, hogy életünk hossza genetikailag szabályozott, tehát nem vagyunk halhatatlanságra programozva. A vita inkább akörül zajlik, hogy a külső tényezők miként befolyásolhatják az élettartamot. Maximális életkorként – Daróczi Etelka, a Népességkutató Intézet demográfusa szerint – sokan 120–130 évet említenek.
A biológusok azt tapasztalták, hogy a testi működést fenntartó és javító mechanizmusok csak a reproduktív életkor végéig, azaz 30–40 éves korunkig működnek hatékonyan. Sok természettudós az időskori halandóság újabban tapasztalható csökkenését rendellenes, kivételes pillanatnak tekinti az emberiség százezer éves történetében, és nem tartja fenntarthatónak a javulás jelenlegi ütemét. A társadalomtudósok viszont azt hangsúlyozzák, hogy nemcsak a genetikai tényezőket kell figyelembe venni, hanem az életmód, a környezet és az egészségvédelem terén meglévő tartalékokat is. A biológiai akadályok ugyanis nem rögzített, hanem mozgó korlátok, amelyek a kedvezőtlen külső hatások visszaszorításával jelentősen kitolhatók.
A másik vitatéma, hogy a ráadásként kapott éveket egészségben vagy betegségben töltjük-e el.
– Nem véletlenül, hiszen az elöregedés miatt növekvő társadalmi és gazdasági terhek nagyságát végső soron az határozza meg, milyen lesz az idősek egészségi állapota – hangsúlyozta Daróczi Etelka.
Az egyik feltételezés szerint megnyúlik a betegségben leélt időszak. Ennek képviselői abból indulnak ki, hogy az egyre magasabb élettartam nem annak köszönhető, hogy egyre kevesebben betegszenek meg, hanem annak, hogy javulnak a krónikus betegségben szenvedők túlélési esélyei. A biológiai óra megbolygatása csak a szenvedés idejét hosszabbítja meg – állítják. Mások azzal érvelnek, hogy az egészségromlás egyre később következik be, azaz rövidebb lesz a betegségben eltöltött idő. Feltételezésük szerint a születéskor várható átlagos (azaz a társadalom egészére vonatkozó) élettartam nem haladja meg a 85 évet, és a betegségek a tudomány fejlődésével az élet végének egyre rövidebb időszakára zsúfolódnak.
– Az emberi élet hossza nemcsak a tudománynak, hanem a hitéletnek is érdekes témája, s a tudósok által meghatározott 120 év körüli maximális élettartam a Szentírásban is megjelenik – hívta fel a figyelmet a demográfus.
A Biblia szerint két hullámban népesült be a föld. Először Ádám és utódai, majd Noé és gyermekei révén. Noé az első embertől számított tizedik nemzedék képviselője. Ennek a tíz nemzedéknek mindegyik, a Bibliában nevesített férfi képviselője mai mércével mérve elképzelhetetlenül hosszú életű volt. Ádám 930, Noé 950 évig élt, és nagyon idősen is születtek utódaik, általában több asszonytól. A hosszú élet és a folyamatos gyermekáldás következtében a szaporodás meghaladta az emberi faj fenntartásához szükséges mértéket. Így szól Mózes hatodik könyve: „Lőn pedig, sokasodni kezdenének a föld felszínén, és leányaik születének. És láták az Istennek fiai az emberek lányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala.” Az Úr mértékletességre int a nők szépségével magyarázott szaporaság, mai értelemben a szabadosság tekintetében. Érdekes módon nem a nemi élettel kapcsolatos tilalmak felállításával vagy a leánycsecsemők arányának csökkentésével, hanem az élettartam megkurtításával figyelmeztet. „És mondá az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test, legyen életének ideje százhúsz esztendő!” Az emberre mért 120 év, amelyet ma többen az emberi nem maximális átlagos élettartamának tekintenek, a bibliai időkben tehát nem vágyálom, nem ígéret, hanem inkább büntetés volt. A túlnépesedést korlátozó intézkedés azonban nem bizonyult hatékonynak. A népességszám változása ugyanis sokkal inkább függ a termékenységtől, mint a halandóságtól.
Az emberek tovább sokasodtak, és letértek az Isten útjáról. Vajon miért? Valószínűleg a hirtelen szaporodást nem tudta követni az élelem termelése, ezért megnőtt az ínség, az irigység, a félelem, nagyobb lett a versengés, a harc. „És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön… Megbáná ezért az Úr, hogy teremtette az embert… Monda ezért az Isten Noénak: minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok…” És mint ismeretes, jött az özönvíz. Az özönvíz után született nemzedékek egyre rövidebb ideig éltek. Ábrahám, az özönvíz utáni nyolcadik generáció tagja 175 évig, unokája, Jákob már „csak” 147, dédunokája, József pedig a már ma sem elképzelhetetlen 110 évig élt. Ezzel beteljesedni látszott a 120 évben megszabott felső határ.
Kár, hogy szinte semmit nem tudni a Bibliában szereplő nők életkoráról. Vajon akkor is tovább éltek, mint a férfiak? Jelenleg ugyanis – néhány igen elmaradott ország kivételével – a gyengébbik nem életkilátásai jobbak, mint a férfiakéi.
Magyarországon a nők születésükkor átlagosan 76,4, a férfiak 68,1 év megélésére számíthatnak. A különbségből egy-két év biológiailag, a 23. kromoszómapár női specifikumával magyarázható. A nemet meghatározó kromoszómakombináció a férfiaknál XY, a nőknél pedig XX. Iván László, a SOTE gerontológus professzora így szemlélteti a különbséget: a kromoszómákat úgy képzeljük el, mintha az X-nek 4, az Y-nak pedig három karja lenne. Ezeken számos olyan gén helyezkedik el, amelyek fontosak a szervezet biztonságos működéséhez. A női kromoszómapáron több ilyen gén fér el, hiszen annak összesen nyolc karja van, míg a férfiakénak csak hét. A biológiai különbségre utal, hogy a férfiak életben maradási esélye a fogamzás pillanatától rosszabb, mint a nőké: a terhességek első hónapjában még húszszázalékos fiútöbblet van, de születéskor már csak hatszázalékos.
A fennmaradó hat-hét évnyi „férfihátrányt” az életmódbeli sajátosságok számlájára írják a tudósok. A férfiak ritkábban fordulnak orvoshoz, és körükben sokkal magasabb a dohányosok, valamint az alkoholisták száma. Józan Péter, a Központi Statisztikai Hivatal főtanácsosa nagyrészt ezzel magyarázza, hogy ajak-, szájüreg-, nyelőcső- és garatrákban 5,4-szer, tüdőrákban pedig háromszor több férfi hal meg, mint nő. Hasonló az arány az alkohol okozta májbetegségeknél is. Több férfi, mint nő hal meg baleset vagy gyilkosság következtében, és közülük többen vetnek önkezükkel véget életüknek. Tehát a statisztikákban vezető halálokok a férfiak között több áldozatot szednek. Ez alól kivételt jelentenek a keringési rendszer betegségei, de csak azért, mert javarészt 65 éves kor felett jelentkeznek, és ebben a korcsoportban 70 százalékkal több a nő, mint a férfi. Alzheimer-kórban, szklerózis multiplexben is sokkal több nő hal meg, ám ezek a betegségek a halálozások száma szempontjából irrelevánsak. Érdekes lenne tudni, hogy miként érvényesülnek az életmódbeli különbségek azokban a társadalmakban, amelyekben a nemi szerepvállalás eltér az európai kultúrákban megszokottól. Ezek közül az egyik leghíresebb a Margaret Mead – azóta már sokak által megkérdőjelezett – kutatásaiból ismert új-guineai arapes törzs, ahol a férfiak és nők viselkedése, munkavégzése nem tér el, és ahhoz hasonlít, amit az öreg kontinensen a gyengébbik nemtől elvárunk.
A két nem várható élettartama közötti különbség nem volt mindig ilyen nagy. 1930-ban átlagosan még csak mintegy három évvel éltek tovább a nők (51,8 évig, a férfiak pedig 48,7 évig), tavaly már majdnem kilenccel. Évtizedekkel ezelőtt – amellett, hogy a nők kiszolgáltatottabbak voltak – rengeteg anya halt bele a szülésbe vagy az azt követő komplikációkba, ami nagymértékben rontotta a várható élettartamot. A XX. század gazdasági-társadalmi fejlődésének eredményeként az ipari országokban hihetetlen módon csökkent az anyai halálozás. El kell ismerni azonban, hogy az emancipálódás nemcsak előnyt, hanem hátrányt is jelent: sok nő dolgozik egészségre ártalmas vagy veszélyes munkahelyen, és egyre többen dohányoznak, italoznak, aminek előbb-utóbb meglesz a következménye. Ez a kedvezőtlen folyamat is oka lehet annak, hogy egyes országokban csökken a két nem életesélyeiben meglévő különbség.
– A férfiak és a nők várható élettartama közötti különbség jelenleg sem sorsszerű – állítja Iván László gerontológus professzor. – Ha egy társadalomban a várható élettartam csak 30–35 év körüli – ez manapság is előfordul a legszegényebb afrikai országokban –, akkor általában a férfiak a hosszabb életűek. Az elmaradott és szegény területeken magas a szülő anyák halandósága, és ezekben az országokban a nők kiszolgáltatottabbak, sok helyen őket sújtja leginkább a szegénység, az elégtelen táplálkozás. Eltüntették a különbséget a japánok is: náluk a születéskor várható élettartam mindkét nemnél elérte a 82–82,5 évet.
Váralljai Csocsán Jenő demográfus a japánok teljesítményét csodaként értékeli, hiszen 1950-ben velünk azonos szinten álltak.
Az élet első szakaszában a felépítő, a másodikban a lebontó folyamatok kerülnek túlsúlyba. Ekkor beszélhetünk öregedésről, amelyet leginkább olyan változások sorozatának lehet tekinteni, amelyek csökkenő működési képességekhez vezetnek. Ez megmutatkozik az alkalmazkodó- és az ellenálló képesség csökkenésében, de számos más testi működés is sérül. Megvizsgálták például, hogy az agy tömege 30 éves kortól 75 éves korig 25–30 dekagrammal, a tüdő vitálkapacitása 50 százalékkal, a testen átáramló vér mennyisége 40–50 százalékkal, a vese kiválasztóképessége 50–60 százalékkal, az izmok tömege pedig 30 százalékkal csökken. A nyelven a mintegy 250 egységnyi ízlelőbimbóból csak 40 marad meg, a látás és a hallás minősége pedig 70 százalékkal romolhat.
A szervezet öregedésének részben biológiai okai vannak, az örökítőanyagok ugyanis meghatározzák, hogy a különböző testi működési funkciókba milyen eséllyel csúszik hiba. Ehhez tartozik egy „belső szervizelés”, amellyel a sérüléseket a szervezet kijavítja. Ezenkívül külső tényezők – környzeti ártalmak, életmód, egészségügyi ellátás – is beleszólnak a folyamatba.
– Sejtjeink is öregednek. Az okokra számos elmélet született – fogalmazott László Valéria, a Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet kutatója. – Szervezetünk az életműködéshez szükséges energiát abból nyeri, hogy táplálékként szerves molekulákat vesz fel és bont le. A lebontási folyamatban melléktermékként úgynevezett szabad gyökök, oxidáló hatású vegyületek keletkeznek, amelyek a többi sejtet és a sejtek genetikai információját hordozó DNS-t is károsítják, és mutációt okozhatnak. Egy másik elmélet egy osztódásokat számoló rendszer, más néven genetikai óra meglétét említi. Azaz azt feltételezi, hogy a legtöbb sejt csak meghatározott számú osztódásra képes. Amikor ezt a számot elérte, nem osztódik tovább, hanem elpusztul. Ez a felismerés azért volt meglepetésszerű, mert korábban a tumorsejtekkel kísérletezve azt tapasztalták a tudósok, hogy azok halhatatlanok, vég nélkül képesek osztódni.
Az eddig bizonyíthatóan legtovább élt ember a párizsi Jeanne-Louise Calment asszony volt, aki 122 éves és 164 napos korában hunyt el. Az élővilágban óriási különbségek vannak a maximális élettartam tekintetében. A több ezer éves páfrányfenyőktől a pár óráig élő állatfajokig igen széles a paletta.
Az állatok szervezete, sejtjei is öregszenek, ám a természetes körülmények között élő egyedek nagyon ritkán érik meg az idős kort. Az öregedés ugyanis a képességek csökkenésével jár együtt, ezért az idős állat nagyobb eséllyel pusztul el betegségben, illetve válik ragadozó martalékává. Azok az állatok vannak könnyebb helyzetben, amelyeknek kevés a ragadozója.
Az evolúció során az élőlényeknek olyan tulajdonságaik szaporodnak meg, amelyek rátermettebbekké teszik őket. Az öregedés – amely nemcsak az állatokra és az emberre, hanem a növényekre, sőt a legújabb kutatások szerint a baktériumokra is jellemző – nem pozitív tulajdonság, ezért érdekes, hogy miért maradt fenn.
A kérdést részben megválaszolja Bárdos György, az ELTE élettani tanszékének docense. Véleménye szerint az idősödés a szaporodóképes kor vége vagy legalábbis annak csökkenése után jelentkezik. Ekkor hiába van több, az idő folyamán hibássá vált gén, ezeknek a szaporodásra már semmilyen hatásuk nincs, hiszen az öregedő egyedek már nemigen szaporodnak. Nem feltétlenül azért, mert nem tudnak, vagy nem akarnak, hanem mert a nőstények inkább az életerős egyedek közül válogatnak.
Az öregedés tényezői valószínűleg nem különböznek az embernél és az állatnál, vagy legfeljebb mennyiségi tekintetben van különbség. Az emberi mikrokörnyezetben az öregedést segítő, gyorsító tényezők, például a szabad gyökök nagyobb mennyiségben fordulnak elő.
Az emberhez hasonlóan az állatoknak is van maximális élettartamuk. Sokfajta elmélet létezik arra vonatkozóan, hogy mi határozza meg az állatok végső korát. Az egyik ilyen, sokak által vitatott nézet azt feltételezi, hogy az öregedés gyorsaságának mérőszáma a szívverés: amelyik állatnak gyorsabban ver a szíve, az rövidebb ideig él. A cickány körülbelül egy évet él, és percenként 600-at dobban a szíve, míg az elefántnak csak 30-at, és átlagosan megéli a 100 évet. Ebből a sorból az ember sem lóg ki, bár a hibás működést kompenzáló mechanizmusai miatt nem érdemes itt számba venni.
Az emberi környezetbe, fogságba került állatok lehetséges élettartama megváltozik. Ha megfelelő körülmények között tartják őket, akkor általában megnő. Egy patkány a természetben aligha él 1–1,5 évnél tovább, míg mesterséges körülmények között akár a 3–3,5 évet is megéri. Bárdos György szerint ugyanakkor van olyan állat – például a madár és a medve –, amelynek az életkorát nagyon megrövidítheti a szabadság elvesztése. Az állatoknak is lehetnek ugyanis mentális problémái.
Az egyes állatfajok – az embertől eltérően – valószínűleg ma is ugyanannyi ideig élnek, mint évszázadokkal ezelőtt. Az állatok ugyanis nem alkalmaznak kompenzációs mechanizmusokat. Az evolúció szempontjából nincs jelentősége annak, hogy egy állat minél tovább éljen. Mutációval persze előfordulhat az életkor hosszabbodása vagy rövidülése ugyanannál a fajnál.
Nem lehet biztosan tudni, hogy a nőstények és a hímek ugyanannyi ideig élnek-e. A tudósok azt feltételezik, hogy vannak bizonyos különbségek: az emberhez hasonlóan a nőstények javára. Ezt többek között a hormonális működés különbségeivel magyarázzák. A hím állatoknál a rangsorért, a párosodásért való küzdelemben gyakori az erős hormonhatás, ami káros lehet a szervezetre. Egyes sáska- és lepkefajok párosodás után el is pusztítják a hímet, mivel az újabb megtermékenyítésre nem alkalmas, így sokkal rosszabbak a hímek életkilátásai.
– A budapesti állatkertben is vannak matuzsálemi korú példányok: elegendő táplálékot kapnak, nem leselkednek rájuk ragadozók, és ha betegek, gyógykezelik őket – hangsúlyozza az előnyöket Soós Endre, a kert állatorvosa. Van náluk egy páviáncsapat, amelyben nemrég trónfosztás történt. A vezérhímnek leáldozott, pozícióját átvette egy fiatalabb majom. A korábbi vezérrel egyre mostohábban bántak a többiek, ráadásul kevesebb nőstény ragaszkodott hozzá, amit igen rosszul viselt. El kellett hát különítenünk, hogy további esélyt adjunk neki. Él az állatkertben egy 24 éves párduc is, amelyik szinte világrekordernek számít, a párducok ugyanis általában csak 10–15 évig élnek. Ilyen sok múlik tehát a tartási körülményeken. Viszont nem hosszabb az életük az ott tartott rovaroknak, például a lepkéknek. Azokat ugyanis tenyésztett lepkebáb formájában vásárolják meg, a szállítást pedig nehezen bírják.
Az állatok a természetben másként bánnak az öreg egyedekkel, mint az emberek. A legtöbb faj elűzi őket a csapattól, így aztán könnyebben elpusztulnak. Persze a közösség viselkedése a táplálék bőségétől is függ. Ha elegendő forrás van, akkor az öreg egyedek éldegélhetnek a többiekkel, amíg bírnak, ha viszont kevés az élelem, akkor szinte mindig elűzik vagy akár meg is ölik őket. A növényevőknél – elefántoknál, emberszabású majmoknál – gyakrabban fordul elő, hogy az idősebbek, főleg a nőstények benn maradnak a csapatban, és vezérpozíciót vívnak ki. Nincs azonban olyan faj, amely favorizálná az időseket. Bárdos György azt mondja: tegyük félre az erkölcsi megfontolásokat, hiszen azok csak az emberre vonatkoztathatók, és nézzük biológiai szempontból a dolgot. Az idősek semmilyen értéket nem képviselnek. Előfordul persze, hogy az utódok gondozásánál hasznukat veszik, vagy jól jönnek akkor, amikor a csoport méretének növelése a fontos. Az egyes állatok egyébként éreznek rokoni kötődést is, főleg azoknál a fajoknál, amelyek kevés utódot nemzenek, de a kötődés mindig csak az utódok felé irányul, az öregebbekhez nem ragaszkodnak.
Az öregekhez való viszonyulás nemcsak az állatfajoknál, hanem az emberi társadalmaknál is különböző. Egyesek szerint vannak olyan törzsi közösségek, ahol az időseket egyszerűen kiteszik a pusztára élelem és víz nélkül, a többit meg elvégzi a természet. Mások maguk döntenek amellett, hogy elhagyják az emberi közösséget, hogy eltartásuk ne okozzon további terhet a család számára. Fukudzava Hicsiro, a híres japán író Zarándokének című novellájában ír arról, hogy Japán szegényebb részein gyakran előfordul: az idősek önszántukból felmennek a hegyre, leülnek egy sziklára, és várják a halált. Ez érdekes, mert egyébként Japán egészére az idősek különös tisztelete jellemző. Dél-Amerikában a legtöbb indián népnél különböző „testületek” – családfők, vének tanácsa – döntenek a fontosabb kérdésekben. Ilyen, köztiszteletnek örvendő döntéshozóvá csak bizonyos életkor elérése után válhat valaki. Nyugat-Afrika egyes részein viszont az öregség bizonyos funkcióvesztéssel jár. Ezekben a társadalmakban többnejűség van, s amikor a nők panaszkodni kezdenek uruk csökkenő teljesítményére, annak át kell adnia a hatalmát, a funkcióját.
origo.hu
Megszólalt Jákob Zoltán a budapesti raktártűzről
