Szeretném hangsúlyozni, sosem voltam külpolitikai szakértő. Mi több, nem is szeretnék az lenni. Ám arra sokan igényt tartanánk, hogy civilként végre mindenki elmondhassa kifogásait arról, hogy az EU – melynek ugyebár tagjai vagyunk – hová süllyedt. Miért nem küzd a háború ellen? Miért özönlenek továbbra is a fegyverek Ukrajnába? Miért nem tisztázzák végre az orosz–ukrán háború kirobbanásának indokait?

Megannyi kérdés, válasz nélkül. Rendben! Csak akkor ne méltóztatsanak nekünk demokráciáról papolni, tisztelt Európai Unió s e szervezet tagjai! Beleértve a magyar uniós képviselőinket is. Ugyanis tetszik vagy éppen nem tetszik bárkinek is, nem számít a szavunk! Immáron ennyi tagsági idő után csak arra volnánk kíváncsiak, hogy a békemeneteknek van-e még kellő erejük ahhoz, hogy ezt a „titokzatos” fenekedést s ennek kiötlőit valaha is bemutassák nekünk. A gyökerekig leásva! Tudom, a naivnál is naivabb kérdések ezek. Ám végre el kell – kellene – jönniük azoknak az időknek is, melyekben nem mindenféle háborúpárti alakok ülnek a nyakunkon, hanem éppen őket fogjuk lecsendesíteni, netán még felelősségre is vonni azért, amiért elrontották az életünket. Tetszik, nem tetszik, ugyanis életünk nem a saját kezünkben van, hanem vagy egyik, vagy másik – úgymond – jelenlegi nagyhatalom kezében.

Ne adja Isten, de úgy tűnik, ismét nehéz idők jönnek. A fenekedők – határainkon kívül és belül – továbbra is készülődnek. Megvásárolt, alkalmatlan emberek igyekeznek csoportok élére állni, s minden erővel megakadályozni, hogy mi, Európa egyik kis országaként a magunk útján járjunk. Beindultak a rágalomhadjáratok is. Mi ez, ha nem diktatúra? A múlt tehát visszaköszön. Sokan érezzük, nehéz idők jönnek. Azaz máris itt vannak, hiszen dolgoznak a rágalmazók gőzerővel, kivált, mert Magyarországon is választások közelednek. s bizony, egyelőre nemigen értünk el sok sikert ellenük, ezt még saját sorsommal is bizonyíthatom, ha kell. A „mutogatós” bácsi, aki pedig mindenek ellenére hatalmas sikereket ért el az Európai Unió elitjeinek köreiben, továbbra is sikeresen gyűjti háborús terveihez a pénzt, a családja meg szünet nélkül költekezik, házakat, divatholmikat, nyaralókat vásárolgatnak. Mutatva nekünk, ilyen egy mai háború. Mármint a kiválasztottak számára. Tehát a háborús „divat nem halad, csak visszaváltozik”. Csak azt nem értem, miért hallgat Európa. Bocsánat, de „bosszúból” hadd idézzem Petőfi gyönyörű versét – amelyik nem gyönyörű persze –, az Európa csendes, újra csendes… címűt: „Európa csendes, ujra csendes, / Elzúgtak forradalmai … / Szégyen reá! lecsendesült és / Szabadságát nem vívta ki.” Nem bizony!

A szerző újságíró