Az éjszaka, amit senki sem ért…

Döbbenet és értetlenség ült ki tegnap az emberek arcára Hatvanban. A Heves megyei kisváros lakói jóformán az újságíróktól tudták meg, hogy mi történt itt kedd éjszaka.
A Hatvan felé vezető úton tudtuk meg, hogy a család férfi tagjának vadászboltja van a város szívében, otthona – ahol a tragédia történt – pedig távolabb esik a főúttól. Így először a vadászbolt felé vettük az irányt. Természetesen odaérkezésünkkor már újságírók hada várta a családfőt a bolt előtt, mert állítólag rendőrökkel leltározott.
A vadászbolt egy emeletes házsor alsó szintjén, több üzlet között található. Az itt lévő söröző kiszolgálója hihetetlennek tartotta a tragédiát. Kijelentette, hogy Ö.-ék rendes családként viselkedtek, semmi nem utalt arra, hogy esetleg a házastársak között konfliktus lenne.
Beszélgetésünk azonban félbeszakadt, mert a vadászboltból több rendőr igyekezett kifelé. Az egyik kérdésünkre elmondta, hogy a leltár szerint a boltból nem tűnt el fegyver, így feltehetően máshonnan szerezte az asszony. Elmondta még azt is, hogy az üzletben élesfegyvereket is lehetett kapni, majd továbbsietett.
Elindultunk az Ö. család házához, ahol a rendőrségi helyszínelés már befejeződött. A Balogh Ádám utcában szokványos falusi házsor látható: megannyi családi porta egymás után. Nem tűnik szegényesnek, de látszik, hogy nem a legtehetősebbek laknak erre. Ö.-ék háromszobás, egyszintes, takaros kis házához nagy kert tartozik. Megtudtuk, hogy tőszomszédságukban a családfő édesapja lakik. A kertben – vadászhoz méltón – őzikék szaladgáltak az őszi avaron. Az egyik szomszéd néni, Palásti Tiborné elmondta, hogy ő is ismerőseitől tudta meg, hogy mi történt szomszédságában kedd este. Amikor arról kérdeztük, hogy szerinte féltékenység állhatott-e a tragédia mögött, Palástiné nem tartotta lehetetlennek az elképzelést. Sem egy veszekedést, sem az utcát megbotránkoztató családi hangoskodást nem halott Ö.-éknél. Miután Palástiné visszahúzodott házába, mi is elindultunk. Útközben síró kislányokat pillantottunk meg a néptelen hatvani utca egyik portája előtt. Kiderült: a nyolcadikos iskolások az osztálytársai a középső Ö. lánynak, a 14 éves Anitának, aki azonnal meghalt, amikor édesanyja fejbe lőtte. Egyikük: Sz. Réka sírva számolt be, hogy most jöttek haza az iskolából és ott mindenfélét beszéltek az osztálytársai. – Olyanokat mondtak, hogy Ancsit az édesanyja ölte meg – mesélte szipogva a kis Réka. Nekünk jutott így a feladat, hogy elmondjuk Ancsi egyik legjobb barátnőjének: tényleg édesanyja ölte meg, s a többi gyerekét is Ö. Teréz lőtte le.
– De miért? – kiáltott fel Réka, s csak sírt és zokogott, hogy többet egy hang sem jött ki a torkán. Osztálytársa folytatta tovább a beszélgetést: a kis kilencéves Ö. Ákos Réka öccsének a barátja volt, de a 15 éves Csillát is jól ismerték. – A tanárok az iskolában nem merték megmondani nekünk, hogy mi történt, csak sírtak-sírtak, mindenki sírt – mondta könnyeivel küszködve. A lányok ismerték Ö. Terézt is, mint mondták „jó fej volt, ki nem nézték volna belőle”. Elmondásuk szerint vicces, jókedvű, mindig kedves, mosolygós nő volt. Beszélgetésünk szemtanúja volt egy éppen arra közlekedő szomszéd is. Ő megtiltotta, hogy a nevét, vagy a monogramját kiírjuk, cserébe elárulta, hogy miket is beszélnek az Ö. családról. Állítólag Ö. Ákosnak volt egy fiatal barátnője, akivel a Mátrába költöztek egy időre. Igaz, Ákos többször is hazajárt, de felesége nem tudta feldolgozni, hogy osztozkodnia kell férjén, ezért így állt bosszút rajta. Amikor ezeket a szavakat kimondta, felcsörrent telefonunk, s egy informátorunk elmondta a nő utolsó SMS üzenetét, amit férjének a végzetes éjszakán küldött: a munkámat elvégeztem, csak azért is közétek álltam…
Rácz urat éppen avarsöprés közben zavartunk meg. Ő a Balogh Ádám utcával párhuzamos utcában lakik, nem olyan messze Ö.-éktől. Elmondta, hogy a felesége abban az általános iskolában tanít, ahová a gyermekek jártak. Sőt, lánya, Ö. Anita legjobb barátnője volt. – Most épp a nagyanyjánál van, mert még haza sem tudott jönni, úgy ki van borulva – mondta el az édesapa. Később Rácz úr mégiscsak elvezetett mindket a kislányához. Gabika nem várta meg az utolsó órát, és hazament. Azazhogy nagymamájához. Barátnőjének halálhírére sokkot kapott és rosszul lett. Az otthon lévő nagymama, S. Jánosné utunkba is állt, s közölte, hogy nem enged be a gyermekhez, mert nyugtatót kapott és nem tud az esetről most beszélni. Így helyette a nagymama mondta el: sokat járt ide unokája Ancsival. – Rettenetesen lesújtott minket ez a tragédia – fordult sírásba a nagymama hangja. A szülőkről alig tudott mondani valamit, mert állítólag elég zárkózott életet éltek. Amikor arról kérdezzük, hogy mit szól a tragédiához, a nagymama csak annyit mondott: – Nézze, az egyik szempontból az ember elítéli, a másikból viszont csak az Istennek van joga megítélni a történteket – fejtette ki S.-né. Még hozzátette: hiszen nem tudjuk, hogy miért is csinálta Teca, mi is zajlott le benne. A szülők megromlott kapcsolatáról a nagymama nem halott semmit. Beszélgetésünk közben Gabika édesapja bement a lányához és rávette, hogy nyilatkozzon. Mikor a homályos szobába léptünk, egy gyertya lángja emlékeztetett. A nyolcadikos Gabi barátnőjét, Ancsit siratta. A kislány falfehér, sápadt arca, vörös szeme és el-elcsukló hangja bizonyítja: nem az utolsó óráról akart meglógni. Arra kértük, meséljen Anitáról. – Nagyon aranyos lány volt, vele lehetett igazán beszélgetni – kezdte Gabi a beszélgetést. Hihetetlen, de még Gabi sem vett észre legjobb barátnőjén olyat, ami arra utalt volna, hogy valami nem volt náluk rendben.
Kifelé menet S. Jánosné még emlékeztetett, hogy nem is olyan régen, egy-két éve egy rendőr a közeli utcában agyonlőtte feleségét és annak szeretőjét, de a tegnapihoz hasonló esetről még nem hallott Hatvanban. Következő állomásunk az iskola. Nem is kellett sokat autóznuk, egy szép vidéki kisiskolában találtuk magunkat. Sajnos az igazgatónő épp az orrunk előtt ment el, de találtunk helyette egy tanárt, aki ugyan nevét nem adta nyilatkozatához, ám elmodta: az Ö. gyerekek közül Anitát tanította, s igen jó képességű, négyes-ötös tanuló volt. Ákoson és Anitán látszott, hogy mindent megadnak nekik szüleik. A tanár nem emlékszik hasonló esetre Hatvanban. Mint mondta, megdöbbentette, hogy a rádióban mást sem lehet hallani, hogy az édesanya kiírtotta a családját. – És ha nem ő volt? – tette fel a kérdést. Ezen mi is elgondolkoztunk. Tényleg. Ez eddig senkiben sem merült fel. Mi van, ha nem az édesanya a gyilkos?