Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy a modern szórakoztató (és tájékoztató) rendszerek legjelesebbike, a televízió miként lesz képes kielégíteni a jövőben az állandó felcsigázottságban lévő nézők kívánalmait.
Egy csöndes, barátságos szoba, mint tudjuk, ingerszegény, a magány is eltávolítja az ingereket; aki egyedüllétében is ingerült, az elmebetegként kezelhető. A tartós ingerszegénység (a felséges, áldott magány) betegséget okozhat, az én beszűkülését, melankóliát, sőt katatóniát. Ehhez hozzátartozik, hogy két ember is lehet magányos egy barátságos, csöndes szobában, ahol csak az vehető észre néha, hogy ordításuk felveri a csendet; ilyenkor egymást gyógyítják a házastársak között megszokott terápiával: ingerléssel. Az emberek ingerszegénységükben szeretnek jönni, menni, utazni, szórakozni, ennek hiányában pedig nézik a televíziót.
A televízió mindent megtesz, hogy felcsigázza érdeklődésüket, ugyanis ott a nézettségi mutatók a tízparancsolat súlyával bírnak. Ez egyben azt is jelentheti, hogy a tízparancsolat háttérbe szorul, a nézettségi mutatók nincsenek tekintettel a morálra, s különösen irtóznak a kegyességtől. Az ölést, a kegyetlenséget, a szerencsétlenséget, a devianciát kedvelik, nemegyszer az emberi elesettség és kivetettség valamely pregnáns válfaját.
Ha van televízió a csendes, barátságos szobában, akkor az nem tekinthető immár ingerszegény környezetnek; a képernyőn látható világ helyettesíti a valóságot, pótol minden tapasztalatot, amire egy élőlénynek szüksége van. Ha a póknak volna televíziója, nem szőne hálót, a tévé- és filmsztárok megszőnék helyette. (Miként adott esetben megteszik ezt szexuális téren: saját nászpompájukkal pótolva azt, ami az átlagember életéből gyakran hiányzik.)
A tévé egy nagy mókuskerék, ahol a műsor és a néző egymás nyomában lohol anélkül, hogy az egyik vagy a másik egy lépést tenne előre. Az úgynevezett kereskedelmi tévéadók számtalan „ingert” hoznak létre, hogy az érdeklődés ne csökkenjen irántuk. A magyar adók, mivel néhány esztendeje kezdték csak meg intenzív ténykedésüket, viszonylag kedvező helyzetben vannak, mivel kibérlik, ellopják, utánozzák mindazt, amit a Nyugat kitalált és elhasznált az elmúlt évek során.
Vegyük sorra. Az adásidők jelentős részét a következő műfajú filmek töltik ki. Úgynevezett thrillerek, horrorok, akciók, krimik, westernek, katasztrófák, kalandok, több száz folytatásos szappanopera, s újabban a végtelenbe nyúló valóságshow-k, ahol szintén a lét a tét. (Hogy mennyire mindegy, miről van itt szó, egyik ismerősöm a „lét a tét” szlogent félrehallotta, s „a lépesméz”-nek értette. Semmi kivetnivalót és logikátlanságot nem talált ebben.)
Nos nézzük: a thriller nem egyéb, mint „az idegeket végsőkig csigázó” film. Legalábbis ez áll az idegen szavak szótárában. Mégsem mondhatjuk azt, hogy a thriller az, amin jóízűen elalszunk. Viszont szinte lehetetlen eldönteni, hogy a műsorújságban egy hasonló produkciónál miért szerepel a „horror” kifejezés, amely a végsőkig csigázott idegek helyett iszonyatra, rettenetre, rémületre és undorra utal. Ebbe a kategóriába tartozik az, hogy miként foszlik le több hónapos hullák arcáról a hús, miközben szemgödrük pondróval telik meg. (A horgászok körében a pondró „csonti” néven kedvelt csali.) Nem tudom, horror vagy thriller-e az, amikor egy múmia garázdálkodik vagy egy spontán rémalak szippantja be csecsemők fejét. Az akciófilm kategória kevesebb borzalmat ígér: itt hátraszaltóban jártas nindzsák lépnek fel, s gyakorolják a keleti harcművészetet, másrészt minden felrobban, s a legnagyobb rendezői bravúr, amikor egy lángoló kocsironcs oly magasra röpül, hogy leveri a fölötte köröző helikoptert. Ettől nem esik távol az úgynevezett katasztrófafilm, de ott a pirotechnikusnak még az előzőnél is nagyobb szerepe van.
Másrészt: úgymond az emberiség békére és nyugalomra vágyik. (A szocik jól tudják ezt: a béketábor még mindig legyőzhetetlen.)
A nézőt viszont csakis a gyilkolás, a katasztrófa, a szerencsétlenség ajzza fel. Ebből aztán van elég raktáron. Bár ez sem biztos. Kereskedelmi tévéadóink néha egymást követően vetítik le ugyanazokat az olcsó pénzen vásárolt filmeket.
Hogy a borzalmak elfogynak-e valaha is, én nem tudom…