Két karácsony Magyarországon

Egy esztendeje ilyenkor éktelen zajongástól volt hangos a magyar közélet, az azóta magát kormányra küzdő baloldali ellenzék frontális támadást indított a karácsonyi ünnep családi meghittsége, közéleti nyugalma ellen. Ekkor tapasztalhatta meg először az azóta ellenzékbe szorított polgári kormány a Ron Werber-féle agresszív gyűlölet- és hazugságkampány erejét. A kedvezménytörvény alkalmazását elősegítő román– magyar kormányfői megállapodás ürügyén képtelen rágalmak (lásd 23 millió román „vendégmunkás” várható rohama) özönét zúdította a veszélyt későn felismerő politikai ellenfelére a baloldal. Arra, ahogyan a belpolitika akkor igyekezett rátelepedni az ünnepre, a közelgő választás sem lehet mentség.
Most, amikor nem fantomok, hanem jogos és indokolt aggodalomra okot adó történések fenyegetik a közeljövő Magyarországát, békés, csendes, nyugodt karácsonyi ünnep adatott meg mindanynyiunknak. Pedig elég a decemberi eseményeket áttekinteni ahhoz, hogy lássuk: a kormány mintha tudatosan provokálná az indulatos vitákat. Kezdődött a minden jóérzésű magyart arcul csapó, december elsejei Kempinski-botránnyal, folytatódott az ellenzékkel szembeni, egyre durvuló kirohanásokkal, a Magyar Nemzeti Bank fejére menő vadászattal és Járai személyén keresztül a jegybank alkotmányos fügetlenségével szembeni támadással, a Moszkvában leírt adósságmilliárdokkal, majd zárult a Terror Háza körüli ócska színjátékkal. Idei utolsó ülésnapján pedig a országgyűlési többség elfogadta a jövő évi költségvetést, amelyről a beterjesztőkön és az igennel voksolókon kívül mindenki pontosan tudja, hogy tarthatatlanok a sarokszámai. Lehet, hogy csak én voltam figyelmetlen, de most elmaradt az ilyenkor szokásos kormányzati öntömjénezés: ezúttal nem nevezték az ország karácsonyfája alá helyezett ajándéknak ezt a költségvetést. A visszafogottság indokolt, mint ahogy az sem volt véletlen, hogy a beruházásokat gyakorlatilag lenullázó, a béreket befagyasztó, az önkormányzatokat nehéz helyzetbe hozó költségvetési javaslatot a kormány az önkormányzati választásokig elrejtette a nyilvánosság elől.
Az idei karácsony mégsem a kevés jóval kecsegtető közeljövőről szólt, s ez így is van jól. Tudom, szokás újabban a jobboldalról tehetetlenséggel, puhasággal vádolni az ellenzéket, gyakran ez indokolt is, most az egyszer talán mégse tegyük ezt. Karácsonykor az a normális állapot, ha az embereket nem kényszerítik mindenáron szembenézni a belpolitikát feszítő konfliktusokkal, a jövendő borús kilátásaival. A tavalyi és az idei ünnepet összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy a méltó ünnephez egy normális ellenzék is elegendő.
Egy olyan esztendő előtt, ami az országra (és várhatóan az egész világra) vár, egy kis felhőtlen nyugalmat most még mindannyian megérdemeltünk. De az új évben már semmiféle látszólagos politikai egyetértésnek, elvtelen és értelmetlen kompromiszszumnak, viszonzatlan úriemberi gesztusnak nincs helye a parlamentbe beszavazott ellenzék részéről.