Ha bizonyos időközönként nem sérted meg a gyanúsítottak emberi jogait, akkor valószínűleg nem végzed jól a munkádat – mondta egy CIA-ügynök a Washington Post című napilap munkatársának, aki a foglyok kikérdezésének technikáját firtatta. A napokban megjelent cikk, amely a terror elleni háború ez ideig rejtve maradt csataterét, a vallatószobák világát próbálta meg feltárni olvasóinak, nemcsak az Egyesült Államokban kavart vihart, hanem Európában is. Fájdalmas, kifacsart testhelyzetekben folynak a vallatások, a foglyokat sokszor 24 órán keresztül ébren tartják. Akik ezután úgy döntenek, vállalják az együttműködést, fellélegezhetnek. A vallatók kedvesebbé válnak, a fogoly kényelmesebb cellába kerül, megszűnnek a fájdalmak. Barátságos kérdezők bizonyos esetekben még pénzt is adnak a bűnbánónak. Ennek ellenére vannak olyanok, akik nem törnek meg. Róluk a hadsereg leveszi a kezét, átadja őket a „szakavatott” tiszteknek, s ezzel megkezdődik pokoljárásuk.
A pszichológiai erőszak rendkívül fontos a CIA eljárása során. Állandó bizonytalanságban tartják a terrorizmussal gyanúsított foglyokat, hogy sose tudják, mi vár rájuk. Az őrizeteseket sokszor tolmács segítségével kérdezik ki, pedig az ügynök tökéletesen érti a gyanúsított nyelvét. Máskor női ügynökök kérdezik ki a mozlim kultúrából származót, akit nagyobb szégyen nem is érhet, mint ha egy nő pofozza meg. Rendszeres a „hamis zászló” trükk. Ekkor a CIA olyan szobát rendez be a kihallgatáshoz, amely egy kínzásairól hírhedt ország jellegzességeit tükrözi, ezáltal azt a képzetet keltheti a megkérdezettben, hogy kegyetlenkedések várnak rá, az amerikaiak pedig áldásukat adták meggyilkolására. Persze a CIA értékes foglyait nem engedi ki a kezei közül. Az azonban néha megesik, hogy az Egyesült Államok a fontos titkok tudóit kiadja valamelyik megbízható szövetségesének. Ezek az országok – a feljegyzések szerint Jordánia, Egyiptom és Marokkó – a kikérdezni kívánt fogollyal együtt egy listát is kapnak, amely kérdéseket tartalmaz. Nincs más dolguk, mint saját eszközeikkel kicsikarni a válaszokat. A három említett országról egyébként ismeretes, hogy hírszerzésük nem túlzottan válogatós az eszközöket tekintve, ha meg akar szerezni egy információt. Egy tisztviselő, aki ennek a folyamatnak részese volt, az amerikai lapnak elmondta, vannak országok, amelyek akaratgyengítő kábítószereket (például kálium-pentanolt) használnak. Hasonló történt Abu Zubaidával, az amerikaiak talán legfontosabb al-kaidás foglyával. Letartóztatásakor ágyéklövést kapott, s a hírek szerint fájdalomcsillapítók alkalmazását is együttműködésének feltételéül szabták. Elfogadta az ajánlatot, s információi alapján több cinkosa is amerikai kézre került. Hírszerzési források úgy tudják, jelenleg mintegy háromezer Afganisztánban elfogott terrorista várja sorsát az Egyesült Államok vagy valamely szövetségese börtönében. 625-en kerültek Guantánamóra, Kuba amerikai támaszpontjára, s kevesebb mint 100 foglyot szolgáltattak ki harmadik országnak. A többiek nagy része pedig „élvezi” a szövetségesek kőkemény titkosszolgálatainak vendégszeretetét, vagy amerikai kézen levő titkos vizsgálati helységekben, például Bagram mellett „puhítják” őket. Amerikaiak elismerték, van olyan eset, amikor egy szövetséges hírszerző szolgálattal felveszik a kapcsolatot, és kérik őket, hogy „akarjanak” ők kikérdezni egy-egy különösen fontos személyt. A kisebb országok általában meg is teszik ezt a gesztust. Jordánia például híresen képzett kérdezőket dolgoztat a kényes ügyeken, állítólag még a gyanúsított családtagjait is előveszik egyes esetekben, hogy nyomatékosítsák mondanivalójukat. A nekik való kiadatás már csak azért is furcsa, mert a 2001-es amerikai külügyminisztériumi jelentés Jordániáról, Törökországról és Izraelről megállapítja: előfordul a foglyok megkínzása. Egyes amerikai tisztviselők ugyanakkor védelmükbe vették a szövetségeseiknek való kiadatás gyakorlatát. Szerintük a kellő információkat csak ők tudják megszerezni, mivel ugyanaz az anyanyelvük, ismerik a kérdezési szokásokat, s nem tűnnek fel elnyomó nagyhatalomként, mint az Egyesült Államok.
Bár mind a mai napig egyetlen megdönthetetlen bizonyíték sem került elő, amely az amerikai kézre került terroristák ellen elkövetett kínzásokra világítana rá, az elmúlt hónap során ketten is meghaltak az Al-Kaida vizsgálati fogságban levő tagjai közül. A hivatalos verzió szerint egyikük szívrohamot kapott, másikukat pedig tüdőembólia vitte el. A róluk szóló történetek azonban mást bizonyítanak. Az eseteket jól ismerők beszámolói arról szólnak, az amerikaiak külön „puhítóegységeket” hoztak létre, amelyek katonai rendőrökből és a Különleges Hadműveleti Erők tagjaiból állnak. A verőlegények ütlegelik a foglyokat, majd bezárják őket egy parányi cellába. A terroristagyanús személyek a már említett kínzó testhelyzetek mellett kénytelenek erős hanghatásokat elviselni, s vakító lámpákkal akadályozzák meg, hogy elaludjanak. Ezek az osztagok sokszor „összecsomagolják” a gyanúsítottakat szállítás előtt. Ekkor a megvert emberek fejére csuklyát húznak, szájukat kipeckelik, s szigetelőszalaggal az autóban található csövekhez rögzítik tagjaikat. Egy tisztviselő a feltárt eseteket így kommentálta: „Talán a mieink egy kicsit megrugdosták őket a hirtelen jött izgalom következtében.”
A CIA módszerének és információszerzési gyakorlatának napvilágra kerülése rengeteg jogvédő szervezetet szólásra késztetett. Fő problémájuk az volt, hogy az Egyesült Államok gyakorlatilag megkínozza ellenségeit, vagy másokkal végezteti el a piszkos munkát. Nekik Cofer Black, a CIA terrorizmusellenes részlegének vezetője tavaly szeptember 26-i meghallgatásán ezt üzente: mindenki értse meg, van egy szeptember 11-e előtti és egy szeptember 11-e utáni időszak. A kettő között az a különbség, hogy a „tragédia után már nem bánunk s nem is bánhatunk kesztyűs kézzel senkivel”.
A fő probléma valóban a szeptemberi eseményeket követő vízválasztó. Az ikertornyok összedőlésével mintha eltűntek volna a hagyományos határvonalak a szükséges és szükségtelen, legális és illegális között. Bár az Egyesült Államok elítéli a kínzást mint az információszerzés eszközét, manapság nehéz lenne olyan tisztviselőt találni Amerikában, aki tiltakozna az általuk is gyakorolt módszerek ellen, amennyiben az az Amerikára leselkedő terror elleni küzdelem eredményességét szolgálja. Sőt az amerikai lakosság is szükségesnek látja az erőszakos eszközöket a megrögzött terroristákkal szemben. Sean McCormack, az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője az üggyel kapcsolatban leszögezte, „az általunk vizsgálat alá vetett ellenséges harcosok számára minden esetben szavatoljuk a harmadik genfi konvenció által lefektetett jogokat”. Az Al-Kaida tagjaira azonban nem érvényesek a genfi szabályok, mivel azokat, a második világháború eseményeit figyelembe véve, a hadifoglyok védelmére alkották. Az al-Kaida harcosai sohasem számítottak hadifogolynak, csak terroristának. George Tenet, a CIA igazgatója tavaly december 11-én beszámolt az általuk elért eredményekről. Számításai szerint az Al-Kaida vezetésének mintegy harmada élve vagy holtan a kezükre került. A most sokat támadott vallatások során szerzett információk segítettek elfogni a felső vezetőket: Ramzi bin al-Sibet Pakisztánban, Omar al-Farukot Indonéziában, Abdal Rahim al-Nasirit Kuvaitban és Muhammad al-Darbit Jemenben. A CIA tisztviselőinek meggyőződése, hogy a felsorolt férfiak további terrorakciókat hajtottak volna végre, amelyben amerikaiak százai vagy ezrei haltak volna meg, ezért kétségtelen, hogy a kritizált módszerek hatásosnak és eredményesnek bizonyultak.
Híres jogvédő szervezetek ez ellen hevesen tiltakoznak. A Human Rights Watch (HRW) levelet is küldött George W. Bush amerikai elnöknek, hogy vizsgálja ki a CIA metódusát. Szerintük a kínzások alkalmazása azt a veszélyt rejti magában, hogy amerikai tisztviselőket a világ bármely pontján felelősségre vonhatnak, mivel ami a CIA számára csak egy vizsgálati technika, azt az országok túlnyomó többsége kínzásnak értékeli, így azok a genfi konvenciók hatáskörébe esnek. Ezek megsértése pedig azt jelenti, hogy az elkövetőt a világ bármely bírósága elítélheti. A HRW azt kérte levelében az elnöktől, ítélje el a kínzás alkalmazását, tegyen sürgős lépéseket a bagrami szörnyűségek megakadályozására, és fogja perbe mindazokat, akik részt vettek benne. Ruth Wedgwood, a Yale Egyetem jogászprofesszora ugyanakkor úgy vélte, nem szabad elhamarkodottan ítélni az ügyben. A legfontosabb, hogy megtudjuk, kínzásról beszélhetünk-e az ENSZ definíciója szerint is, amely úgy fogalmaz, „komoly fájdalom vagy szenvedés okozása információk szerzése céljából”. A professzor asszony szerint az állandóan égő lámpák a civil börtönökben is szokásosak, s a „kicsavart testhelyzet” megfogalmazás is takarhat legális gyakorlatot. Kollégája, Diane F. Orentlicher, az Amerikai Egyetem nemzetközi joggal foglalkozó professzora viszont nyíltan jogsértőnek tartja a CIA gyakorlatát. Ugyanakkor megjegyezte, az Európai Emberi Jogi Bíróság 1978-as határozata szerint a brit egységek Észak-Írországban gyakorolt vallatási technikái – csuklya húzása a gyanúsított fejére, leülés tiltása, ébrentartás, erős hanghatásoknak való kitétel, valamint éheztetés és a víz visszatartása – nem számítanak kínzásnak. Ennek ellenére a bíróság kiemelte, ez a gyakorlat „emberellenes és megalázó”, tehát törvénytelennek tekinthető.
origo.hu
Tüntetők várták Balatonalmádiban Magyar Pétert, aki a testőreiről és a külföldi támogatásról is hazudozott - videó
