Gátlástalanul fegyverezték fel Irakot

Az Irak elleni támadás fenyegető árnyékában egyre többen vetik fel a kérdést, hogy milyen ellenállást lesz majd képes kifejteni a bagdadi rezsim hadereje. Ennek megítéléséhez érdemes egy pillantást vetni Irak hatalmának fénykorára, a 80-as évekre, amikor az Szaddám Huszein hadigépezete ereje teljében volt.

Bár az 1991-es Öböl-háború pusztítása és az azóta tartó – igaz, megkérdőjelezhető hatékonyságú – fegyverembargó miatt az iraki fegyveres erő immár csak halovány árnyéka annak az armadának, amelyet akkoriban túlzással „a világ hatodik hadseregének” is neveztek, a mai napig a 70-es, 80-as években beszerzett eszközökre és katonai kultúrára alapul a bagdadi rendszer katonai potenciálja.
A felszerelés és a harceljárások terén mindvégig kétségtelenül a Szovjetunió dominált, ám a két ország viszonyában bekövetkező változások, továbbá Bagdad igyekezete, hogy ne legyen egyetlen forrásra utalva, lehetőséget adott másoknak is. A „francia korszakot” Szaddám Huszein 1978-as intézkedése nyitotta meg, amellyel felszámolta az iraki kommunista pártot – Moszkva nemtetszését kiváltva. A folyamatosan bővülő iraki légierő MiG-jei és Szuhojai mellett ezután jelentek meg a Mirage-ok és a hajó elleni Exoset-rakéták, amelyek sokak szerint a leghatékonyabb eszközöknek bizonyultak az Iránnal vívott nyolcéves háborúban.
A háború kezdetén mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió bejelentette, hogy semleges marad és egyik hadviselő félnek sem szállít fegyvert. Az „önmegtartóztatás” 1982-ig tartott, bár egyes források szerint a Varsói Szerződés más országain keresztül Moszva folytatta fegyverek szállítását Iraknak. A döntést egyes tanulmányok a franciák által épített iraki atomerőmű elleni 1981-es izraeli támadásnak tulajdonítják, bár többen felhívják a figyelmet arra, hogy a Szovjetunió csak a már korábban megrendelt és kifizetett eszközöket adta át. Ez ekkor átadott Szu–22-es és MiG–23-as gépek és harceljárások révén volt képes az iraki légierő vegyi támadások végrehajtására is. A Szovjetunióból származó fegyverimport 1983 és 1987 között mintegy tizenötmilliárd dollárt tett ki, míg a francia szállításokat öt- és kilencmilliárd közé teszik.
A harmadik legnagyobb szállító Kína volt, aki szintén semlegességet mutatott a világ előtt, miközben Egyiptomon keresztül olcsó és rossz minőségű fegyvereinek tömegét vitte Irakba, a repülőgépektől a légvédelmi rakétákig, a lőszerekig és kiképzési csomagokig.
Irak felfegyverzői között találjuk az Egyesült Államokat is, amely leginkább közvetve, finanszírozás útján járult hozzá Szaddám Huszein hadigépezetének fejlesztéséhez. Olaszország, Németország, Brazília is túllépte a milliárdos határt a 80-as években. Kelet-Közép-Európa is kivette a részét. Kevéssé közismert, hogy a Malév Il–18-as szállítógépei rendszeresen szállítottak magyar gyártmányú lőszereket (például RPG páncéltörő rakétákat) Ferihegyről Bagdadba, fittyet hányva a személyzetet fenyegető veszélyekre.
Irak felfegyverzése, hadipotenciáljának kiteljesedése azonban nem nélkülözte az ironikus fordulatokat sem. Mind a Szovjetunió, mind Franciaország súlyos pénzügyi veszteséggel „jött ki” a háborúból, Irak a mai napig nem egyenlítette ki a számlát. Nem feledhető az sem, hogy források többsége minden morális kötöttség nélkül Iránnak is szállított. Amikor például Irak első csapásai megbénították Teherán üzemanyag-ellátását, szovjet légihídon érkezett kerozin az országba. Az Egyesült Államok egy titkos ügylet keretében, Izraelen keresztül küldött rakétákat, annak a rezsimnek, amely 1979-ben túszul ejtette diplomatáit.