Többet is tett a híres tévéadó a felvételek bemutatása mellett, s épp ez segíthet az al-Arabíjának. Az al-Dzsazíra ugyanis egyes riportjaival, kétes hangvételű interjúival magára haragított több arab államot, köztük Jordániát, Kuvaitot, Algériát és a Palesztin Hatóságot is. A nagy népszerűségre szert tett adó 1996-os kezdése óta hallgatja azokat a vádakat, miszerint túl nagy teret enged az „ellenfélnek”, száműzött ellenzékieknek vagy izraeli tisztségviselőknek. A Szaúd-klán is megvonta bizalmát az „arab CNN-től”, s az idei hagyományos mekkai zarándoklatra már nem engedte be a munkatársakat – az amerikai CNN-t viszont igen.
Nem is meglepő, hogy az új tévécsatorna beindításához szükséges mintegy háromszázmillió dollárt szaúdi, kuvaiti és libanoni vállalkozók adták össze, míg tulajdonosként az a Sejk Walid al-Ibrahim jegyzi a csoportot, aki egyébként a szaúdi király sógora. A szaúdi állami szerepvállalás miatt több elemző attól tart, hogy az új tévéadó kevésbé lesz szabadszájú az arab világ politikájával kapcsolatban – igaz, az al-Dzsazírában is részt kapott a katari állam.
Az al-Dzsazíra a versenytárs felbukkanásától egyáltalán nem lepődött meg. A már bevezetett márkanév birtokában a hírtelevízió nyugodtan várja a megmérettetést, s eközben bátorítja a másik arab televíziót. Ugyanakkor bejelentette, szolgáltatásait bővítve internetes honlapja a közeljövőben angolul is elérhető lesz. Jövőre pedig a remények szerint beindulhat az al-Dzsazíra angol nyelvű műsorszolgáltatása. A terv persze nem túl eredeti, ám célja egyértelmű: ellenállni az amerikai hírszolgáltatás hegemóniatörekvéseinek. A CNN ugyanis tavaly indította be arab nyelvű internetes híradóját, újabb szeletet vágva le az arab országok hírtortájából. Amely területen egyébként jelenleg a két említett adó mellett további két csatorna működik: a londoni központú Arab Hírhálózat (ANN), valamint a Khalifa Hírcsatorna. A tévéadóknak pedig most fel van adva a lecke: el tudnak-e hódítani az al-Dzsazíra 35 millió nézőjéből a maguk számára, vagy az új szupertelevízió is csak kullogni fog a magányos óriás mögött. Az iraki háború alatt mindenesetre sok minden kiderül, a cél ugyanis egyértelmű. Az győz, amelyik a háború „hivatalos televíziója” lesz.

Erős fordulat következik az időjárásban, kiadták a riasztást