Sem kommunizmus, sem szocializmus

Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) elnöke úgy véli: a kommunizmus áldozatairól szükséges a megemlékezés, ám árnyaltabb megközelítést tartana reálisnak. Szerinte az eredeti eszmében hívő, megtévesztett embereket nem szabad összemosni a sztálinista diktatúra irányítóival.
– A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége civil szervezetként működik, ám döntően baloldali kötődését soha nem is rejtette véka alá. Így különösen érdekes lehet az a kérdés: vajon önök miként viszonyulnak a kommunizmus áldozatai emléknapjához?
– Úgy gondoljuk, hogy az, ami az elmúlt ötven évben történt, nem kommunizmus volt, de még szocializmusként sem lehetne jellemezni. Nem véletlen, hogy amikor Kádár Jánost ösztönözték arra, a szocialista köztársaság nevet vegye fel a Magyar Népköztársaság, a kísérlet kudarcra ítéltetett. Szerintünk a kommunizmus eszméje olyan ideológia, ami, ha megvalósul, talán nem lett volna rossz az emberiségre nézve, ám csak egy torz rendszer jött létre az eszme ürügyén. Mindebből következően csak azt tudom fájlalni, hogy az elnevezés – a kommunizmus áldozatainak emléknapja – mintha nem teljesen arról szólna, amiről kellene.
– Mire gondol? Kommunizmusnak ugyanis nem a jobboldal keresztelte el azt a rendszert, maguk a vezetők tartották kommunistának, leninistának saját magukat. A hatalomgyakorlás eszköze ugyanakkor mindvégig a proletárdiktatúra volt.
– Nagyon sok tisztességes ember hitt egy eszmében, s jószándékúan csatlakozott egy mozgalomhoz. Ezeknek többsége csalatkozott várakozásaiban, hiszen egy diktatórikus hatalmi berendezkedés valósult meg. Ezt nevezhetjük sztálinista diktatúrának is, a lényeg viszont mindenképpen az, hogy egy idegen hatalom – a Szovjetunió – érdekei érvényesültek. Magyarországnak szinte nem is volt mozgástere, nem volt választása. Mi tehát nem a diktatórikus rendszert védelmezzük, épp úgy elítéljük, mint más, demokratikusan gondolkodó erő. A kommunizmus eszméje pedig nem egyenlő a proletárdiktatúrával. Nem szeretnénk azonban, ha egy kalap alá lenne véve Rákosi Mátyás vagy Farkas Mihály azokkal az egyszerű emberekkel, akiket ideig-óráig sikerült megtéveszteniük. Másrészt szerintünk különbséget kell tenni a Kádár-rendszer egyre inkább „puhuló” diktatúrája és az azt megelőző, 1956 előtti legvéresebb időszaka között is.
– Relatív azonban, hogy mennyire volt puha ez a kádári diktatúra. Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlások tudvalévően a magukat baloldalinak valló embereket is épp úgy érintették, mint a politikai paletta más oldalán lévőket. Ha tetszik, a kommunista vezetők a volt kommunisták ellen is felléptek.
– Ez nyilvánvalóan igaz, s ezért is tartjuk szükségesnek az árnyaltabb történelemszemléletet. A MEASZ eredendően a II. világháború előtti és alatti antifasiszta ellenállás hagyományaihoz köti magát, de éppúgy felvállaljuk az 1956-os forradalom baloldali értékeit is. Ebből a szemszögből is hangsúlyozandó, hogy Nagy Imre és mártírtársai éppúgy a bolsevizmus áldozatai közé tartoznak, mint például Demény Pál. Csakhogy az előző kormányzat idején és a mai ellenzék részéről is azt érezzük, hogy kommunizmus címszó alatt összemosnak fogalmakat és történelmi korokat, a valóban baloldali értékrendű áldozatokról pedig mintha megfeledkeznének.
– Milyen konkrét jelekből vonta le ezt a következtetést? Nagy Imrét, mártírtársait és másokat is a mai napig komoly megbecsülés övezi a társadalom nagy részében.
– Ismétlem: az árnyalt megközelítést hiányoljuk. A Terror Háza Múzeumban például az egyik szobában azt mutatják be, hogy egy volt nyilas miként öltözködött és vedlett át kommunistává. Holott bár volt precedens erre is, így a szemlélőkben óhatatlanul azt a látszatot kelti, mintha ez általános tünet lenne. Az általánosítás tehát káros, bármely oldalról is érkezzen. Így mi is igaztalan állításnak tartjuk, hogy valamifajta keresztény kurzus jött volna létre az előző kormányzati ciklusban. Sőt azt mondjuk, hogyha a keresztény eszmék jobban teret kaptak volna, sok ellenségeskedéstől megmenekedett volna az ország.
– Ha így van, mit kíván tenni a MEASZ azért, hogy az ellentétek, ellenségeskedések csituljanak?
– Kezdeményeztük például, hogy a Gellért-hegyen lévő Szabadság-szobor jelenlegi torzója legyen egy olyan emlékmű, amely a legutolsó háború – vagyis a II. világháború – áldozatainak állítana méltó emléket. A legutóbbi időkig rossz csengése volt a felszabadulás szónak – mivel a szovjet rendszerhez kötődött –, pedig akkor Európában, s Magyarországon is, annak szólt az öröm, hogy az évekig tartó öldöklés befejeződött. A háborúban részt vevő katonák és a fasizmus ellen fellépő emberek emlékének ápolását szeretnénk megtisztítani a politikai sallangoktól. Medgyessy Péter kormányfőnek levélben tettük meg javaslatunkat.
– S mi volt a reakció?
– Eddig még nem kaptunk választ rá, de bízunk benne, hogy támogatja az elgondolásunkat.