Történelmi esély Izarel számára

Bagdad számára gyakorlatilag nem maradt remény a háború elkerülésére. Amerika felvonultatta csapatait a térségbe, s csak az a kérdés, mikor indulnak el a csapatok az invázióra. Sok szakértő szerint azonban a háború nem más, mint tüneti kezelés, a térség biztonságát úgysem Szaddám Huszein fenyegeti, hanem az izraeli–
palesztin szembenállás, s ha Amerika valóban békét akar, ezt a konfliktust kell minél előbb rendeznie.
A fennálló erőviszonyok alapján azonban ez nem tűnik valószínűnek. Izraelt minden eddiginél erősebb szálak kötik Washingtonhoz, s a zsidó állam – Nagy-Britannia mellett – a háború legbőszebb támogatója. Tel-Avivnak immár személyes biztonsági kérdést is jelent Szaddám Huszein országának leszerelése, s egyes szakértők szerint a háború leple alatt pontot is tehet legfontosabb, folyamatban levő ügye végére.
Ez a „megoldandó feladat” nem más, mint Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság vezetőjének eltávolítása a hatalomból. Izrael láthatóan bármire hajlandó lenne, hogy a szimbolikus figurát határain kívül találja. A kitoloncolásra egyesek szerint az Irak elleni háború alatt fog alkalmat találni, amikor is Szudán vagy Tunézia fogadná be a palesztin elnököt. Tel-Avivban minden bizonnyal úgy számolnak, ha folynak a hadműveletek Bagdad ellen, Jasszer Arafat eltávolítása nem ver majd fel olyan nagy port, hogy rossz fényt vessen rájuk. Az indokaik között a terrorcselekmények megállításának elodázhatatlansága, a palesztin politikus hajthatatlansága, demokráciaellenessége is szerepelni fog. Ez utóbbi érvük azonban könnyen súlytalanná válhat, mivel a palesztin elnök épp a minap hagyta jóvá egy mellé rendelt miniszterelnök kinevezését. Ezzel a palesztin vezetés – először Izrael Állam 1948-as kikiáltása óta – kétpólusúvá válhat, s közelebb kerülhet a Nyugat által áhított demokratikus berendezkedéshez.
Ennek ellenére most komoly esély van arra, hogy újabb véres fordulatot vegyen Izrael történelme. A palesztinok harcát a nagyvilág előtt megszemélyesítő Jasszer Arafat elmozdítása katasztrofális következményekkel járhat. A vezető nélküli Palesztin Hatóság gyakorlatilag megszűnne létezni, s a szélsőséges szervezetek – például a Hamász – vehetnék át a hatalmat. A régi-új izraeli kormánypárt, a Likud ujjal mutogathatna a „nyughatatlan palesztinokra”, akik terrorista vezetőséget állítottak ki maguk közül, s ismét felgyorsulhatna a Védőfal Hadművelet. Ennek keretében befejezhetnék a palesztin gettót Izraelről leválasztó védőrendszert, valamint az izraeli katonák sűríthetnék betöréseiket a megszállt területek „autonóm” városaiba. Végül azonban semmi sem történne: Izrael továbbra sem érezhetné magát biztonságban, a háború Arafat nélkül is folytatódna, csak még véresebb lenne, mint eddig.
Amerika az elmúlt hetekben – az Irak elleni támadást előkészítve – úgy tűnik, szabad kezet adott Tel-Avivnak. Izrael, ha él a neki adott lehetőséggel, tisztázni tudja a belső erőviszonyokat, s visszaránthatja a független Palesztináról szőtt álmokat a földi valóságba. Amerika ugyan támogatja az ország létrehozását, de ez a szándéknyilatkozat még az iraki események előtti. Ezért most felmerül a kérdés, békét akarnak-e hozni a sokat szenvedett térségbe az amerikai fegyverek, vagy az olaj mellett Izrael biztonságát akarják megszilárdítani.