A lekváros tésztából gyúrt halálos ítélet

Az ötvenes évek különböző koncepciós perei között van egy, amely a közvélemény előtt kevésbé ismert, de végkifejletében ma is megdöbbentő. A színjáték utolsó fejezete pedig egyenesen elborzaszt, amelyhez hasonló talán csak Ambrose Bierce novelláiban olvasható. Hogy a valóságban ilyen eset, ilyen drámai véggel előfordulhatott, ahhoz egy diktatórikus társadalom félelmet és rettegést keltő mechanizmusa kellett, mert mi másnak nevezhetnénk azt a tényt, hogy 1948 és 1956 között – a diktatúrával szembefordulókon kívül – koncepció alapján, további mintegy 250 magyar állampolgárt végeztek ki.

Az eset röviden a következő: 1950. december 15-én a tatai Rákosi Mátyás Páncélos Tiszti Iskolán három személy kórházba került, ugyanakkor 14 katonát a gyengélkedőre „utaltak be”. Feltételezett okként azt jelölték meg, hogy az ebéd kiosztásakor a lekváros tészta romlott volt. A történtek kivizsgálására bizottság alakult, amelynek vezetésével Magyari Béla ezredest, a Honvédelmi Minisztérium (HM) élelmezési osztályának vezetőjét bízták meg. A vizsgálat során két ember került fókuszba: Mészáros Jenő őrnagy, az iskola hadtápparancsnoka és Szántó Elemér orvos őrnagy, egészségügyi szolgálatvezető, aki ugyancsak az intézmény főtiszti karához tartozott.
Magyari Béla 1950. december 18-án a következő jelentést küldi feletteseinek: (…) „Az iskolánál december 15-én 19 h-kor tömeges rosszullétek kezdődtek, kólikás tünetekkel, fejfájásokkal, gyomorgörcsökkel. Láz nem volt. A bajtársakat az orvos a közeli kórházakba szállíttatta. Az orvos megnézte a konyhát és az ételmaradékokat a megbetegedés után, de gyanúsat nem észlelt. Félretett ételminta nem volt, ezért nem is lehetett ellenőriztetni. Az ebédet is az orvos úgy kóstolta meg, hogy elfoglaltsága miatt a rendelőjébe hozatta fel. A konyha eü. [egészségügyi] védelmére adott állítólag parancsokat, de arra hivatkozik, hogy ő fogorvos. A Miniszter Bajtárs [1948. szeptember 9-étől Farkas Mihály állt a HM élén] érvényben lévő rendelete és a kiadott »Segédlet« alapján a hetenkénti bizottsági lejárását a körleteknek nem végezték. Semmi eredménye nincs annak, hogy Budagjannak az élelmezésről és az egészségvédelemről írt könyvét minden alakulatnak kiadtuk.
Az étlap 15-én. Reggeli: lebbencsleves, szalonna. Ebéd: babgulyás sertéshússal, lekváros tészta. Vacsora: kávé, sajt. A tészta 13 h-kor készen volt, akadt, aki 20 h-kor is evett belőle. Minél később ettek belőle a bajtársak, annál hamarább lettek rosszul, ez bizonyítéka, hogy minden valószínűség szerint a hiba a tésztánál keresendő. A hosszú órák alatt beszennyeződött. (…) a konyha a mocsokban úszik! A főszakács nagy szakállal, kimondottan koszos. Külön asztalok, kések, kijelölve a hús, zöldség, szárazfőzelék adagolásához nincsenek. A konyhán egészségügyileg még nem vizsgázott alkalmi munkaerők [katonák – A szerk.] pucolták a vacsorához a burgonyát. A húsfeldolgozó asztal hasadékaiban bűzlő rothadékok, ugyanígy a hústőkén is. (…) Összefoglalva: a felelős szakközegek felelősségüket elkenik. Gyáván kibújni igyekszenek előle. (…) Csak a helyszíni megtanítás és minden esetben a legsúlyosabb felelősségre vonás vezethet eredményre.”
Mai szemmel olvasva Magyari Géza és társai jelentését, nehezen tudjuk megállni mosoly nélkül. Hihetnők, hogy egy szatírikus színdarab írói instrukcióit olvassuk, s a mű az ötvenes évek közállapotait, a katonaságnál tapasztalható visszásságokat figurázza ki. Csakhogy itt fajsúlyosabb dolgokról van szó. Mészáros Jenő őrnagyot és dr. Szántó Elemér orvos őrnagyot a fentiek okán szabotázscselekményekkel vádolják – később már úgy szerepel a periratokban, hogy a demokratikus államrend megdöntésére irányuló kísérlet miatt (!) –, állítják őket bíróság elé. A cél világos: az elrettentés. Más lenne a helyzet, ha az ételmérgezésbe valaki vagy valakik belehaltak volna, és a történtek igazán komoly következményekkel járnának. De hát szó sem volt erről. A jegyzőkönyv 14 gyengélkedőről és három kórházba került katonáról beszél. Hogy miképpen jött ki a periratokban szereplő 250 növendék, az rejtély.
Annak bizonyságául, hogy mennyire nem volt szó végzetes ételmérgezésről, december 28-án már az áll Gombos Elemér alezredes, iskolaparancsnok-helyettes és a mások által aláírt jelentés szövegében, amelyet a „Honvédelmi Miniszter Bajtársnak” küldtek: „1950. december 23-án sem a tatai kórházban, sem a gyengélkedőn nem ápoltunk már olyan beteget, kinek betegsége a dec. 15-i események következménye.”
De a kocka már el volt vetve. 1950. december 22-én került sor az első kihallgatásukra az államvédelmi nyomozók előtt. Az ÁVH nagyon gyorsan meg is fogalmazta a vádiratot, és az ügyészség vádat emelt a Budapesti Katonai Törvényszék büntetőtanácsa előtt. A vádiratban többek között az állt, hogy „cselekményüket szándékosan követték el. A romlott étel az Egészségügyi Intézet megállapítása szerint emberélet kioltására is alkalmas volt”. Hogyan? Ételminta nélkül…? „A terheltek személyében és cselekvőségében [sic!] rejlő társadalomveszélyesség rendkívül magas fokú – írják. – (…) Ezt a cselekményüket akkor követték el, amikor az egyre élesedő nemzetközi helyzet kiélesedésének éppen igen magas fokát érte el.”
A december 27-én megtartott zárt főtárgyaláson, a vallatási módszer következtében, a vádlottak „bűnösnek érzik magukat”, és a meghallgatott két tanú is ellenük vall. A végkövetkeztetés pedig az: „… Néphadseregünk ütőképességének meggyöngítésén keresztül a népi demokrácia mielőbbi megdöntése” állt szándékukban. Ehrenberger Róbert írja a témához kapcsolódva: „Egészen meghökkentő, hogy a diktatúra malmai – ha »osztályharcos« politikai elképzelései azt megkövetelték – milyen gyorsasággal őröltek. Teljesen nyilvánvaló, hogy a két tragikus sorsú vádlott nem követhette el azokat a bűncselekményeket, amiket a terhükre kiróttak. Még ha a felelősségük, gondatlanságuk esetleg megállapítható is lehetett az erősen kifogásolható élelmezési körülmények kialakulásáért (…), mulasztásaiknak nyilvánvalóan nem lehetett célja a »népi demokrácia«, a fennálló államhatalom megdöntése, hisz arra azok nem voltak és nem is lehettek volna alkalmasak!” A politika viszont alkalmasnak találta az időt arra, hogy eltávolítsa a hadseregtől a régi rend tisztjeit. Az elsőrendű vádlott, Mészáros Jenő esetében az áll a periratokban, hogy Ludovika Akadémiát végzett, tisztként szolgált a Magyar Királyi Honvédségben, mellesleg a kőszegi bencés gimnáziumban érettségizett. Gyűlöli a Szovjetuniót és a népi demokráciát, az amerikai imperializmus híve. A másodrendű vádlott, Szántó Elemér is a régi hadsereg tiszti karában szolgált 1945-öt megelőzően, sőt amerikai hadifogságból tért haza, tehát megbízhatatlan.
Az események viharos gyorsasággal követték egymást azután, hogy a bíróság minkettőjüket halálra ítélte. A fellebbezés után a másodfokú hatóság is soron kívül járt el. A halálos ítéleteket 1951. január 8-án hajtották végre a Gyűjtőfogház udvarán. És itt következett valami, amihez hasonló aligha van 1945 utáni történelmünkben. Farkas Mihály ugyanis parancsba adta, hogy az alakulatoknál nélkülözhető orvosok kötelezően jelenjenek meg a kivégzésen! Így akarta kifejezésre juttatni, hogy a diktatúra azt tekinti áldozatának, akit akar. Mondják, négyszögben állták körül az akasztófát az ország különböző tájairól, alakulataiból felvezényelt orvosok. Jóllehet hivatásuknál fogva valamennyien találkoztak már a halállal, de nem ezzel a formájával, éppen ezért többen rosszul lettek, elájultak. Nem tudjuk, él-e még valaki közülük, akinek ez a szomorú élmény jutott. Valószínűleg beárnyékolta egész életüket.
Ami Mészáros Jenőt és Szántó Elemért illeti: a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa az 1989. április 7-én kelt határozatával megállapította, hogy a büntetés kiszabása törvénysértő volt, és az ítéletet hatályon kívül helyezte.
A tatai ételmérgezési eset nem tartozik a „jelentősebb” perek közé, mégis szomorú példája a diktatúratechnika-történeti jelenségnek (valós tényállásból vonnak le valótlan következtetéseket), amit más néven koncepciós eljárásként ismerünk. Abban az esetben tudniillik, amikor a joggal visszaélve alkotnak „jogot”, majd többnyire még azt is elferdítik és politikai céloknak rendelik alá, ott csak a diktatúra működési technikáiról beszélhetünk, amely hosszú időre képes elködösíteni a valóságot.