„Nincs kisebb és nincs nagyobb. Egyenrangú tagjai vagyunk a nemzetnek, határon innen és határon túl. Köszönjük a támogatást, Kelemen Hunor!” – írta a közösségi oldalán közzétett videójához Orbán Viktor, amelyben felidézte azt a beszédet, amelyet az RMDSZ elnöke elmondott a Fidesz szombati kongresszusán.
Kelemen Hunor kiemelte: bár a térképen léteznek határok, a nemzetben és a nemzet iránti felelősségben nincsenek. Az Orbán-kormány 16 éve következetesen képviselt nemzetpolitikája erről a közös felelősségről szól, amelynek egyenrangú részesei a határon inneni és határon túli magyar közösségek – idézte fel.
Az RMDSZ elnöke szerint
akkor lesz rendben a nemzet önmagával és a történelemmel, amikor nem lesz „kint” és „bent”, nem lesz kisebb és nagyobb, hanem közös ügyek és közös célok mentén haladunk tovább.
Hangsúlyozta: ezért az elmúlt években sokat dolgoztak együtt, de a munka még nem ért véget.
Kelemen Hunor felidézte: az elmúlt másfél évtizedben világossá vált, mit jelent az, amikor a nemzetpolitika nem pusztán jelképes, hanem valódi tartószerkezetként működik. Mint mondta,
a Fidesz–KDNP vezette kormánynak köszönhetően a határon túli magyar közösségek kapaszkodót kaptak, és érezhették, hogy nincsenek magukra hagyva.
Beszédében hangsúlyozta: az erdélyi magyar közösség többsége támogatja a Fideszt és Orbán Viktort. Úgy fogalmazott, rajtuk nem fog múlni a közös munka folytatása, majd zárásként azt mondta: – Győzzön a józan ész, győzzön a Fidesz!





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!