Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy a szemtelenségnek van-e határa. Valószínűleg olyan, mint a kozmosz: határtalan. Mert itt van például az a szórólap és plakát, amelyet a VII. kerület önkormányzat PR-stábja alkotott meg. A nyomtatványon főszlogenként, ha hiszik, ha nem, piros-fehér-zölden ez áll: „Erzsébetváros Európában gondolkodik.”
Több mint harminc esztendeje lakom emitt. Fogalmam sincs, hogy egy hozzám hasonló, elkalandozó gondolkodású féleurópai évenként hányszor lép bele kutyamicsodába. Én úgy tizenöt-húszszor. Ez szerényen számolva összesen ötszáz belelépést jelent. Ebből csak négyszázkilencvenhét volt EU-konform, három végződött megcsúszással és hanyatt eséssel. Most, miután egyértelműen kiderült, hogy az egész ország Európában spekulál, én megpróbálom értelmezni a szocszabad önkormányzat üzenetét. Manuálisan pedig azzal vagyok elfoglalva, hogy harminc halom közül kiemeljem (egy nejlonzacskóval azt, ami engem ebből illet) Natasáét. A többi talán az önkormányzaté. Megállapítom, hogy nagy dögök járnak erre: dán dogok, bernáthegyik, dobermanok.
Mikor elolvadt a hó, kiderült, hogy sok minden volt alatta. Többek között az ősszel elültetett díszkorók és cserjék, melyek tavaszra szépen lekonyulnak. De van foszló matrac, nejlonzsák, pléhlavór, autógumi, s nemrég bukkant elő egy szürke Trabant, amelynek szélvédő üvegére a parkolóőrök mérhetetlen mennyiségű piros csomagocskát helyeztek, abban a hiú reményben, hogy a kocsi gazdája egyszer csak jön és fizet. Ez áll még a szórólapon: „Tájékozódjon! Döntsön! Szavazzon! Valahol Európában.” Na, ez szellemes. Ez a Valahol Európában. Itt áthallás van, s jó adag irodalmi és filmesztétikai műveltség. (Vö.: Könyörgöm, akasszuk fel…) Ez valószínűleg SZDSZ-es agyból pattant ki. Az apróbetűs szöveget már nem tudom elolvasni, mert közben tök sötét lett. A Barát utcában egész télen egyetlen lámpa világított, az se nagyon. De ha gyorsan fel-le futkostam Natasával, akkor a kapualjakban kigyulladtak a jelzőfények.
Most egy ember fordul be a sarkon. Úgy „iramlik”, mint a József Attila-versben „röpcédulákkal egy-egy elvtárs”, de ez az „elvtárs”, bár odamegy a fához, nem ragaszt röpcédulát, neki csak pisilnie kell, de nagyon. Az idézet folytatásaként: „Kutyaként szimatol előre, és mint a macska, fülel hátra, kerülő útja minden lámpa.” A mi utcánkban e télen nem kellett a lámpákat kerülgetni. Az iramló ember sokáig áll a fánál, most jött a Szövetség utcai borkimérésből, és éppen Európában gondolkodik. Aztán leül egy kapualjba: tenyerére támasztja a fejét. Na, nem megmondtam: most kifejezetten Rodin Gondolkozójára emlékeztet. És mi Európa, ha nem Rodin?
A Szövetség utcában alig látni a hámló vakolatú házakat, amelyek engem napnyugtakor a felhőbe hanyatló drégelyi romra emlékeztetnek. Itt a sarkon a minap kiesett a zsebemből egy nekem címzett boríték. Két perc múlva, amikor a hiányt észrevettem, visszamenve a borítékot feltépve találtam, a benne lévő számla pedig ötven méterrel odébb hevert egy Demszky-tócsa közepén. Nem tudom, hogy az Európában gondolkodó becsületes megtaláló mire számított. Dollárra? Euróra? Savanyú Jóska telephelyére, vagy Ady Bakonyára gondolt, amikor a borítékot feltépte?
Nyájas olvasó, ha netán nem hisz nekem, menjen végig a Szövetség utcán, ízlelje meg a levegőjét. Mire a Rákóczi útról a Wesselényi utcáig ér, garantáltan hányingere lesz. Groznij ehhez képest luxusnegyed. Füleljen is! Számolja meg, hányszor hallja a b… meg, a k… anyád stb. kifejezéseket. Közben nézzen a lába elé, vagy halkan lépjen bele, és gondolkodjon Európában. Mocsok, bűz, szenny, omladék. Lepusztult házak, lepusztult lakók.
Szóval ezt nevezem én szemtelenségnek. Erzsébetvárost minimum ötven éve a szocialista stílus és gondolkodás uralja. Ezt tükrözi ma is, miközben Európában gondolkodik.
Hogy most, miután minden akadály elhárult, az erzsébetvárosi önkormányzat tovább gondolkodik-e Európában, vagy végre a tettek mezejére lép, én nem tudom…