Ismétlődő manipulációs technikák

Kell-e féltenünk gyermekeinket a televíziótól? Felnőtt fejjel is válhatunk a manipuláció áldozatává? Sokan meg vannak győződve a média káros hatásáról, míg a média-üzletemberek veszélytelennek érzik tevékenységüket. A televíziós szórakoztatóipar a szociálisan hátrányos helyzetű emberekre lehet negatív befolyással, másokra viszont egyáltalán nem hat. László Miklós szociológus kutatásainak eredményei reményt adhatnak a tévénéző és a valóságshow-kkal, bulvárműsorokkal felfegyverzett média között folyó küzdelemben.

A médiából hasznot húzók általában azzal védekeznek a felháborodott értelmiség és a szülők vádjaival szemben, hogy nem befolyásolják vagy alakítják a világot, csupán tükrözik. Megalapozott ez az érvelés?

– A médiának mindenkire van hatása, csak nagyon különböző mértékben. A politikusok például azért olyan érzékenyek a sajtóban való szerepléseikre, mert a tudósítások főként azokat tudják manipulálni, akik bizonytalanok, nem tudatosan szavaznak. Vannak rétegek, amelyeket a média szinte egyáltalán nem tud befolyásolni. A diplomás szülők gyerekei nem különösebben fogékonyak a média hatására, ha egyházi iskolába is járnak, akkor még kevésbé. Nem igaz tehát, hogy minden gyereket a tévé irányítana: az ifjúság nagy része használja a médiát, és nem a média használja őket. Vannak azonban halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok, akiknek sem az iskola, sem a család nem ad olyan hátteret, hogy át tudják értékelni a médiából származó információkat. Az általam végzett fókuszcsoportos vizsgálat azt bizonyította, hogy a média megerősíti a meglévő előítéleteket.

– Néha úgy érezni, hogy a tévé ránk telepedik, egyre többet ülünk a képernyő előtt. Nem vagyunk kitéve a média befolyásának csupán ezáltal is?

– A tévézéssel eltöltött idő és a hatás között nagyon gyenge az összefüggés. Persze az a gyermek, aki sokat néz tévét, gyakran választ magának példaképet a médiából, és a materiális javak általában fontosabbak számára. De ez csak azt jelenti, hogy a szappanoperák és a szórakoztató műsorok nézői között gyakoribb a pénz, a siker után vágyó ember, mint a más elfoglaltságúak között. A hétköznapi tapasztalatunk valóban az, hogy nagy a média befolyása, de amikor ezt tudományos módszerekkel – például kérdőíves méréssel – akarjuk igazolni, akkor ez az erős hatás nem látszik. Csak egy alapos, a szocializáltságot, a tévénézési szokásokat is elemző, a befogadási folyamatot is nyomon követő vizsgálat bizonyíthatja az összefüggést.

– Az ön felmérése mutat rá arra, hogy míg a család olyan értékeket ad a fiatalok számára, mint az empátia, a szeretet, a szorgalom, a becsületesség, a tisztelet, míg az iskola a hazaszeretetet, a pacifizmust, a tudás iránti vágyat neveli a diákba, addig a média értékei: a siker, a tehetség, a népszerűség, a vagyon és a szépség. Miért koncentrál a média szinte csak ezekre a tényezőkre?

– A szociológia úgy fogalmaz, hogy a gazdasági-társadalmi változásokkal új személyiségtípus alakult ki. A Max Weber-i protestáns munkaethoszt képviselő személyiségtípust felváltotta a David Riesman által kívülről irányítottnak, Christopher Lasch által nárcisztikusnak, Daniel Bell által pedig hedonistának nevezett társadalmi karakter, melynek egyik legfontosabb vonása az önmegvalósításra, a megjelenésre, a benyomások menedzselésére, az eladható énre helyezett erőteljes hangsúly. Az értékek és vele a jelzők új sora került előtérbe: a vonzó, a szuggesztív, a megnyerő, az erélyes, az önérvényesítő stb. Egyes szociológusok, köztük Jürgen Habermas, ezt a jelenséget a munkahelyi karrier bürokratizálódásával magyarázzák, amelynek keretei közt az előrejutásban egyre nagyobb szerephez jutnak a munka extrafunkcionális elemei, mint amilyen a jó fellépés, a sikeres önmenedzselés, az alkalmazkodókészség. A fogyasztói kultúra, a piacorientált gazdaság, a reklámipar pedig rátalál ezekre az új szempontokra, egyre népesebb közönség előtt legitimálva azokat. Az új értékek nemcsak a munka világát veszik birtokukba, hanem az élet majd’ minden területét, legfőbb képviselőivé pedig a médiasztárok válnak, akik a fogyasztás és személyiségmenedzselés leghitelesebb prédikátorai. Engem ez a jelenség mint magánembert megdöbbent, mint kutatót elgondolkodtat. Persze reményt keltő, hogy ha a siker, a hírnév önmagában üres is, az oda vezető út lehet értékes.

– Úgy tűnik, mintha a kereskedelmi televíziók műsorai – tekintve az öncélú szexualitást, az anyagi javak elsődlegességét, a külsőségek fontosságát propagálva – teljes ellentétben állnának a felekezetek és a felekezeti iskolák értékrendszerével. Liberálisan gondolkodva felmerül a kérdés: ez nem intolerancia és diszkrimináció?

– A kutatásom igazolta, hogy az egyházi iskolák közvetítette értékek teljesen ellentétesek a tévé által bemutatott jelenségekkel, de hát a kereskedelmi televíziók sok mindent bevetnek a nézettség növelése érdekében.

– Módosítják a fiatalok példaképválasztását, illetve érvényesülési szándékait a valóságshow-k?

– A televízió, műfajából eredően, hajlamos a külsőségek túlreprezentálására. Észlelhető egy trend, amely szerint a szépség előnyben van a tudással szemben, az érvényesüléshez elegendők a külsőségek. A valóságshow-k szereplői sztárok lehetnek tehetség, rátermettség és műveltség nélkül. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy a fiatalok szkeptikusak az ilyen műsorokkal kapcsolatban, mert igazából nem is csak ők a célközönség. A legnagyobb baj nem az, hogy vannak ilyen műsorok, hanem, hogy nagyon sok magyar háztartásban nem lehet más csatornát fogni, és így az emberek nem tudnak mást nézni.

– A brit napilap, a The Guardian nemrégiben közzétett egy kutatási eredményt, amely kimutatta, hogy a britek egyre elégedetlenebbek a televízió színvonalával, a két évvel ezelőtti felméréshez viszonyítva hat százalékkal nagyobb azoknak a száma, akiknek elegük van a televízióban megjelenő szexből és erőszakból. Telítődnek-e a magyarok is a tévéből áradó testiséggel és agresszióval?

– Úgy tűnik, egyelőre nem. Nemhogy elfordulnának a szórakoztató műsoroktól, hanem egyre többet nézik. A mozik látogatottsága csökken, az emberek nem olvasnak, nem sportolnak többet, a megnőtt szabadidőt a képernyő előtt töltik el.

– Mi ennek a következménye, valóban agymosottakká, konzumidiótákká válunk?

– Azt a sokat hangoztatott véleményt, hogy a következő generáció egyre butább lesz, nem lehet kijelenteni, mert nem igaz. Kétségtelen, hogy vannak negatív jelenségek, amelyekre társadalmi szinten kell majd reagálni. Mert az mégsem tartható, hogy például a média és a vele összefonódó politika faji alapon kezeljen társadalmi ügyeket, mint ahogy az abban az Egyesült Államokban történik, amely korábban minden erejével ellenezte a diszkriminációt. Tarthatatlan az is, ahogy az iraki háborúval kapcsolatban a sajtó és a hatalom teljesen ostobának nézi a közvéleményt. A szociológusoknak azt kellene vizsgálnia, hogyan lehetséges, hogy sok amerikai mégis készpénznek veszi, amit a tévében lát.

– De világszerte észlelhető az is, hogy sokan elfordulnak a médiától, egyre többen kételkednek a hírműsorok tárgyilagosságában. Az Egyesült Államokban nem véletlenül volt bestseller Bernard Goldberg Médiahazugságok című könyve. A német hetilap, a Der Spiegel nemrég azzal vádolta az amerikai Fox News tévécsatornát, hogy szégyenletes háborús propagandát folytat, Nagy-Britanniában a bulvársajtó jelentős összegeket fizet hamis nyilatkozatokért és koholt sztorikért, amit óriási felháborodás kísér, Magyarországon pedig még az is előfordult, hogy az RTL Klub épülete előtt demonstrációt tartottak a csatorna hírműsorainak torzításai miatt. Ön szerint mivel magyarázható ez a jelenség?

– A kereskedelmi csatornák színvonala a nézettségért folytatott verseny miatt egyre alacsonyabb. És egyre kisebb kulturális háttérrel is könnyű meglátni a manipulációs szándékot, főként azért, mert a manipulációs technikák rendre ismétlődnek. A régi világban, ha a hírekben elhangzott, hogy „a TASZSZ jelenti”, akkor az emberek fenntartásokkal fogadták az információkat. Az utóbbi 13 év újból megtanította az embereket arra, hogy a helyzet nem sokat változott. És azok a fiatalok, akik között a vizsgálatot végeztük, szintén megtanulták ezt a leckét. Ugyanakkor a nézők azt is elvárnák, hogy az újságírók szisztematikusan rávilágítsanak a politikusok érvelési hibáira vagy mellébeszélésére. A sajtó tárgyilagos tájékoztatás címén megelégszik azzal, hogy az ellenérdekelt felek elmondják a véleményüket. Tipikus példája a manipulációnak, amikor még a nyilvánvaló politikusi hazugságot sem leplezik le, vagy nem mondják ki az igazságot. Az emberek azzal is tisztában vannak, hogy nincsenek olyan sajtótermékek, amelyek ne támogatnák valamelyik oldalt, tehát azoknak, akik „egyik csapatnak sem szurkolnak”, nem készül újság, tévé- vagy rádióműsor. A különböző irányvonalú lapok és televíziók híradásait szintetizálni pedig túl bonyolult és időigényes. Ez az állapot szintén eltávolítja az embereket a hírműsoroktól.

– A szociológusszakma egységes a média megítélését illetően?

– Épp a korábban említett vonatkozásban nem egységes a szakma, vagyis, hogy kit befolyásol a média. Sok kutató rég túlhaladott elméletekre alapozza vizsgálatait, és a média minden szempontból negatív hatásából indul ki. A vele szemben álló irányzat pedig azt hirdeti, hogy a televízió kikapcsolható, és egyébként sem káros a hatása. Az előbbi megközelítés túlzó, az utóbbival pedig az a baj, hogy nem veszi figyelembe, hogy épp a szociálisan hátrányban lévő, családi problémákkal küszködő gyerekek nem fogják kikapcsolni a készüléket, és súlyos tévéfüggővé és befolyásolhatóvá válnak, akik pedig veszélyeztetett voltuk miatt külön figyelmet érdemelnek.