Ésszerű lépések, felelős gondolkodás

Az első kerület óvodáinak, iskoláinak sorsáról május 6-án Bayer Zsoltnak mint szülőnek a tollából jelent meg cikk. A szerző maga is érintett, hiszen gyermekei a Dísz téri óvodába járnak. A hallgattassék meg a másik fél is elv értelmében most szeretnénk pontos, tárgyszerű tájékoztatást adni az írásban érintett problémákra.
Egyetértünk Bayer Zsolttal abban, hogy az országos iskola- és óvodabezárási hullámot az MSZP–SZDSZ-es kormány politikája okozta azzal, hogy a pedagógusok ötven százalékkal megemelt bérének fedezetét csak részben biztosította, másik részét ráterhelte az önkormányzatokra. Azon sem lehet vitatkozni – pontosabban lehet, de nem érdemes –, hogy egyre kevesebb gyermek születik.
1991-ben az első kerületben még 261, 2001-ben már csak 176 gyermek született. Az adatok értékeléséhez tudni kell azt is, hogy a ténylegesen óvodába járók száma körülbelül 20 százalékkal kisebb, mint a megfelelő korcsoporté, egyszerűen azért, mert sok gyereket nem íratnak be óvodába, vagy a szülők máshová viszik őket. Ezért a születések száma csak tendenciájában jelzi előre az óvodai szükségletet, a tényleges igény ennél kevesebb.
Ugyanez a csökkenő tendencia látható, ha más adatokat vizsgálunk: az 1999/2000-es tanévben (tehát három évvel ezelőtt!) még 700 gyerek járt 33 csoportba, most 636 – ugyancsak 33 csoportba. A hiányzó 64 gyerek három csoport „többletet” jelent. A 636 óvodás 33 csoportba jár (és nem 32-be, amint az a cikkben szerepel), de nem azonos számban: a csoportok nagysága erősen különböző. A legkevesebb gyermek éppen a kérdéses Dísz téri (csoportlétszám: 18-19 fő) és a Logodi utcai (15-16 fő) óvodába jár. Érthető és indokolt tehát, hogy a képviselő-testület e két óvoda jövőjéről tárgyalt. A döntés – a cikkben állítottakkal ellentétben – csak az új kiscsoportok indulását korlátozza, de nem tiltja a vegyes korösszetételű csoportokba új gyerekek felvételét. Messzemenően figyelembe veszi a szülők és gyerekek érdekeit, amikor kimondja, hogy az a gyermek, aki ezekbe az óvodákba jár, ugyanazokkal az óvónőkkel, ugyanazzal a pedagógiaprogrammal és részben ugyanazon a helyen fejezheti be az óvodát.
A Dísz téri óvoda esetében nemcsak az alacsony létszám, hanem a kedvezőtlen adottságok is az átalakítás mellett szóltak. Nem csak az a gond, hogy nincs tornaterem, hanem az is, hogy a lakás átalakítása óvoda céljából eleve kényszermegoldás volt: a létező szocializmus időszakában, több mint 30 éve történt, és ez a kényszerhelyzet ma már nem áll fenn, ráadásul nem felel meg a mai törvényes előírásoknak. A cikk szerint az önkormányzat számíthat a szülők anyagi áldozatvállalására, ha ezen az áron az óvoda fennmaradhat. Erre van lehetőség: amennyiben egy alapítvány vállalja az óvoda működtetésének terheit, számíthat arra, hogy az önkormányzat közoktatási megállapodás keretében támogatni fogja.
El kell azon is gondolkodni, hogy egy – az első kerülethez hasonló nagyságú és népességű – vidéki városban milyen oktatási intézményrendszer tekinthető megfelelőnek. Azt mondhatjuk, hogy egy hozzánk hasonló adottságú városban átlagosan négy óvoda, két általános iskola, és egy gimnázium működik. Mi hét óvodát, négy általános iskolát és négy gimnáziumot működtetünk. Tény, hogy az első kerület mindig is büszke volt hagyományaira, kultúrájára, ezen belül iskolái hírnevére. Ugyanakkor el kell gondolkodnunk azon is, hogy a fővárosi átlagnál kétszer költségesebb intézmények fenntartásával nem folytatunk-e pazarló gazdálkodást? Ugyanis az a gyermek is a jövő záloga, akinek óvodai ellátását a főváros többi kerületében vagy vidéken jóval kisebb összegből oldják meg. Az önkormányzat a két óvoda átalakítása és a Kosztolányi Dezső Általános Iskola és Gimnázium alsó tagozatának megszűnése után is az országos és a fővárosi átlagot messze meghaladó módon finanszírozza intézményeit. Eddig is az állami költségvetésből juttatott normatívának csaknem kétszeresét fordítottuk egy-egy kerületi gyermek nevelésére, így lesz ez ezután is. A szükséges megtakarítás az intézmények számának, az intézményfenntartás költségeinek csökkenéséből származik majd.
A testületi döntés előtt az átvilágítás megállapításairól, a helyzet lehetséges megoldásáról több fordulóban egyeztettünk a bizottsági ülések keretei között. Túl ezen minden érintett szülőnek levelet írtunk, valamint az érintett szülőknek fórumot tartottunk. A múlt héten folytatódott a tervezett menetrend szerinti egyeztetés a szülőkkel. Jelenleg várjuk írásban kidolgozott javaslataikat.
Az intézményrendszer jövőjéről szóló elképzelésekkel lehet vitatkozni. Számokkal, tényekkel nehezebb. Tény, hogy a kerület óvodáiban és iskoláiban folyamatosan csökken a gyerekek száma, miközben évről évre többet költünk fenntartásukra. A kerületi iskolák első–tizenkettedik évfolyamain az 1996/97-es 3802-ről 2759-re csökkent a tanulók száma, miközben az egy tanulóra jutó önkormányzati támogatás több mint kétszeresére nőtt. (A Kosztolányiban százötvenezerről háromszázhetvenezerre, a Budavári Iskolában száznyolcvanötezerről négyszázkilencvennégyezerre). Világosan látható, hogy ezek a tendenciák hová vezetnek. Az önkormányzat által az állami normatíván felül idén kifizetett nyolcszázötvenmilliós támogatás (!) jövőre elérheti az egymilliárdot, később meg is haladhatja azt. Iskoláink, óvodáink változatlan fenntartását csak az önkormányzati vagyon felélése árán fedezhetnénk – de csak egy nagyon rövid ideig. Utána jönne az elkerülhetetlen csőd, ami nemcsak az oktatási-nevelési intézmények, hanem az egész önkormányzat működését ellehetetlenítené.
Persze vannak olyanok, akiknek ez nem okozna igazi szívfájdalmat. Sőt jól jönne egy polgári kerület kudarca. Számunkra nincs jobb- és baloldali gyermek, minden egyes gyermek a jövő záloga. A kormány felfogásában azonban az egyenlőség úgy fest, hogy egyként sújtanak minden önkormányzatot, egyformán ki akarják éheztetni őket. Polgári vagy szocialista önkormányzat ugyanazt kapja, csak az egyik jutalmul, a másik büntetésből.
A kudarcot csak akkor tudjuk kikerülni, ha a szülők és a pedagógusok segítségével ésszerű lépésekben alakítjuk át intézményrendszerünket. Reményeim szerint ez a munka indult el az év elején, s ez év végéig mindenki számára megnyugtató megoldások születhetnek.
Háromgyermekes szülőként én is újra és újra felteszem a kérdést magamnak: Vajon a legmegfelelőbb nevelésben, a legkiválóbb oktatásban részesülnek gyermekeim? Mindig védeni fogom az intézményt, ahova jártak s járni fognak, ahol az alapvető ismereteket sajátítják el. Ugyanakkor tudom: bizonyosan van még jobb hely, ahol még jobb az ellátás. Pusztán anyagi és fizikai okai vannak, hogy ezt nekik nem engedhetem meg. Ahogy nem engedhetem meg nekik, hogy a legjobb és legdrágább biciklijük, a legjobb és legdrágább edzőcipőjük, a legjobb és legdrágább számítógépük legyen. De ők is tudják, hogy nem ez a legfontosabb… Nekem pedig szülőként tudnom kell, hogy melyek azok a keretek, amelyeket nem léphetek át. Így van lehetőségem arra, hogy hosszú távon biztosítsam gyermekeim reménynyel teli jövőjét.
Az önkormányzati munka során igyekszünk hasonló felelősséggel gondolkodni.
Molnár József, a Budavári Önkormányzat alpolgármestere