KÖNYVESHÁZ

Mikroszkóp alatt
Megfejtett boszorkányszombat
Balkó Ágnes

Carlo Ginzburg, a bolognai egyetem professzora, az olasz történetírás meghatározó alakja Magyarországon sem ismeretlen: A sajt és a kukacok című műve nagy sikert aratott a mikrotörténelem oknyomozó kutatásait kedvelők körében. Népszerűségének oka nemcsak a látszatra meghökkentő témaválasztásban keresendő, hanem abban is, hogy az elemzés léptékét megváltoztatva, a hangsúlyokat eltolva milyen következtetésekre jut.
Az Éjszakai történet arra keresi a választ, hogyan vált a boszorkányszombat fertelmes orgiák szinonimájává, s ki az igazi boszorkány, az ördög szövetségese, a „legvonzóbb bűnbak”, aki egyszerre taszító és csiklandósan izgalmas jelenség. Bármilyen különösen hangzik is, a boszorkányszombat fogalma viszonylag későn, a XV. század első felében született a zord Alpok vidékén.
A könyv első része a társadalom-lélektani és eszmetörténeti következményekkel foglalkozik. A nyomolvasásból lépésről lépésre kibontakozik a késő középkor világa, amikor a boszorkány a balszerencse-magyarázat középpontjába kerül. Ginzburg a sztereotípiáknak hadat üzenve izgalmas adalékokkal szolgál arról, hogyan keverednek a pestis nyomában fellépő, zsidókat és leprásokat sújtó üldözések a keresztényellenes összeesküvés gyanújával és a nőellenességgel. Az új megállapítások tükrében jó, ha ismét tudatosítjuk: kizárólag a dogmáktól és az inkvizíciótól megrostált, „ellenséges” beszámolók maradtak fent a boszorkányságról. A bűnvádi ítéletek és a megfélemlített tanúk vallomásai vagy a korabeli elbeszélések között hatalmas űr tátong; a népi hiedelmek és az eltaposott eretnek mozgalmakról született mendemondák alapozták meg a boszorkányszombat fogalmát.
A könyv második része az antik mitológiáig nyúl vissza. A szerző összehasonlító elemzésekkel bizonyítja a kapcsolatot a termékenységvarázslás ellentmondásos jegyeit viselő istennők, az eurázsiai néphit samanizmusa és a táltoshit között, miközben foglalkozik a mítoszok, rítusok formai hasonlóságon alapuló elterjedésének lehetséges magyarázataival is.
Az egyes emlékeket ezer évek és akár több ezer kilométer is elválaszthatja egymástól, ám a megfelelések lélegzetelállítóak. A harmadik rész izgalmas mítosz- és meseelemzései arról győznek meg, hogy hasonló szimbolikus formák más földrajzi, illetve kulturális környezetben is előbukkanhatnak, és nem várt történelmi összefüggések feltárásához vezethetnek, de végső soron egy ősi magból, a túlvilágon tett utazásból eredeztethetők.
(Carlo Ginzburg: Éjszakai történet [A boszorkányszombat megfejtése]. Ford.: Gál Judit. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003. Ára: 2900 forint)

Jézus Társasága
Hiánypótló mű a jezsuiták történetéről
F. Z.

A vicc szerint egyszer egy bencés, egy ferences és egy jezsuita együtt zsolozsmáztak. Váratlanul kiégett a villanykörte, sötétség borult az oratóriumra. A bencés zavartalanul folytatta az imádságot, mert kívülről tudta a zsolozsmát. A ferences sajnálkozva csukta be breviáriumát, mondván, hogy ha az Úr sem akarja, minek folytassa a liturgiát. A jezsuita pedig kicserélte a villanykörtét. Régi vicc, kissé sematizáló, de ha mást nem is, a jezsuiták gyakorlatias gondolkodására vonatkozó közvélekedést jól mutatja. És ez a közvélekedés nem is egészen alaptalan.
1950 és 1990 között meglehetősen egyoldalú kép jelenhetett meg Magyarországon Szent Ignác követőiről. Olyan „remekművek”, mint Tondi A jezsuiták titkos hatalma című felejthető munkája 1954-ben a Szikránál, avagy Klaus ideológiai irányműve, a Jezsuiták, isten, anyag, amelyet a Kossuth Könyvkiadó jelentetett meg 1960-ban. Az államvallás szintjére emelt hivatásos ateizmus nevében a klerikális reakciót általában támadták, de talán egyetlen szerzetesrend sem került olyan méltatlan támadások kereszttüzébe, mint a Jézus Társasága. Jellemző, hogy milyen nehézségekbe ütközött viszszatérésük is, milyen körülményes „mesterkedéssel” lehetett csak kicsikarni a leányfalusi lelkigyakorlatos ház működésének engedélyeztetését a nyolcvanas években. Talán egyetlen szerzetesrendtől sem félt annyira a kommunista hatalom, mint a jezsuitáktól.
A leggyakoribb vád a Jézus Társaságával szemben a hatalommal való visszaélés volt, amely nem új keletű, a kommunizmus évei alatt csak felmelegítették és tovább színezték a már régóta keringő mendemondákat. Az igazság persze sokkal bonyolultabb. Bizonyos történelmi helyzetekben talán csakugyan túlságosan nagy befolyásra tettek szert Loyolai Ignác követői, de ez önmagában aligha minősítheti a rend egészét. A kapucinusok titkos hatalmáról például nem keringenek mendemondák, jóllehet a történelem egyik leghatalmasabb szürke eminenciásának, Richelieu bíborosnak bizalmasa, François Le Clerc du Temblay kapucinus szerzetes volt. A rend persze valóban jól szervezett, a jezsuiták alapos képzettsége tagadhatatlan, és talán éppen ez a támadások alapja, ez táplálja a hiedelmeket.
Történetük, céljaik, lelkiségük minél szélesebb körben való megismertetése azonban elejét veheti az alaptalan rágalmaknak. William Bangert műve azért is hiánypótló, mert ehhez hasonló összefoglaló munka sohasem látott még napvilágot magyarul. Hazai történetükről a háború előtti könyvkiadás több munkát is publikált, az utóbbi években pedig elsősorban a hódoltság kori jezsuitákról és huszadik századi históriájukról jelentek meg figyelemre méltó írások. Bangert rendkívül alapos összefoglaló munkája egyszerre szólhat a nagyközönséghez és a történészekhez. A hazai érdeklődést pedig jól segítik Szilas László SJ kiegészítései, amelyek a magyarországi vonatkozásokat világítják meg.
(William V. Bangert: A jezsuiták története. Ford.: Szelenge Judit. Osiris – J. T. M. R., Budapest, 2002. Ára: 4500 forint)

A magyar Júlia?
Polyxéna kisasszony élete és halála
Hanthy

Vannak olyan kiadványok, amelyek miatt elhisszük: a könyvkiadás nem üzlet, hanem szenvedély és elkötelezettség. Cáfolják e hitünket nap mint nap mindazon kiadók, amelyek rossz papíron rossz minőségű, nyilvánvalóan kérészéletű műveket bocsátanak útjukra, de tudjuk, ez nem a szakma, hanem a szellemi közállapotok gyengélkedésének bizonyítéka. S egyszer eljön majd újra az idő, amikor becsülete lesz mindazoknak, akiknek fontos egy könyv külcsínje és belbecse.
Persze könnyű azoknak, akik évtizedek óta nemes anyaggal dolgoznak. Könnyű a Borda Antikvárium két tulajdonosának olyan kiadványt készíteni, amelyik vitán felül a könyvkiadás elit munkái közé tartozik. Hogy könnyű-e? Borda Lajos és felesége, Glória, amikor könyvkiadásba fog, nem szponzorpénzeket tesz kockára, hanem a saját tőkéjét, s nem a nyereség, hanem a szakmai megbecsülés és a teremtő öröm reményében. Legújabb könyvük, Az elfátyolozott arckép a rég elfeledett báró Radák Polyxéna kisasszony emlékére készült egy véletlenül előkerült kis versesfüzet nyomán. Korának legszebb leánya tizenhét évesen szerelmi bánatából menekült öngyilkosságba. Miként azt Borda Lajos a könyv utószavában leírja, antikváriumi böngészés közben talált rá Kis István halotti versére, melyben emléket állít a tragikus sorsú leánynak. S mert Polyxéna kisasszony élete is érdekelni kezdte, Borda rávette Knapp Évát, hogy eredjen a régi történet nyomába.
Ilyen előzmények után született meg a könyv, amelyben olvashatjuk Kis István 1803-ban íródott versét, majd a kutatások történeti és irodalomtörténeti jelentőségű eredményeit tartalmazó tanulmányt. A bárólány életéről és haláláról ugyanis, mint kiderült, még egy irodalmi mű született: Molnár Borbála verses regénye. A magyar Júliára lelhetünk talán? Ki tudja. Polixéna kisasszony arcképéről fellebben ugyan a fátyol, de valódi vonásait meg nem ismerhetjük. Azokat már elfedte az idő, s eltüntette a történelem, mely családi levéltárakat adott át a pusztulásnak. A kísérlet azért biztató. A könyv gyönyörű, a történet megható és sejtelmes. Ki-ki maga írhatja tovább.
(Az elfátyolozott arckép. Borda Antikvárium, Zebegény, 2003. Ármegjelölés nélkül)

Balzac, az életmentő
Viszontagságok a maoista Kínában
Ferch

Égig érő hegyek. Parányi falu a világ végén. Évszázados tudatlanságba és nyomorúságba süllyedt parasztemberek. A vörös Kínában ide küldik „átnevelésre” 1968 után a fiatal értelmiségieket, vagyis a végzett gimnazistákat. Az „álmodozó forradalmáróriás”, Mao Ce-tung bezáratja az egyetemeket, betiltja a könyveket – kivéve persze a sajátjait. Átnevelőtáborba küldi még a fogait gondozó kiváló fogorvos fiát, a regény narrátorát, valamint barátját, Luót, egy orvos házaspár gyerekét is. A rézbányában és a földeken dolgozó, éhező fiatalok egy nap titokzatos bőröndre bukkannak, amelyet társuk, a Pápaszemes rejteget. Sikerül megszerezniük a bőröndben lévő könyveket: Balzac, Dumas, Flaubert, Hugo, Stendhal műveit. Életük varázsütésre megváltozik. Éjszakákon át olvasnak, mindennapos megpróbáltatásaikról is megfeledkezve. Végül nem őket nevelik át, hanem ők formálnak át egy tudatlan kis varrólányt, Luo szerelmét. Balzac regényeinek hatására a kislányban felébred a vágy, hogy másutt próbáljon szerencsét. Úttalan utakon indul el a nagyvárosba. Szerelmének csak annyit mond búcsúzóul, hogy „egyvalamit megtanult Balzactól: a nő szépsége felbecsülhetetlen kincs”.
A húsz éve Franciaországban élő, Kínában született Dai Sijie önéletrajzi elemeket is feldolgozó regénye hatalmas sikert aratott az igen nagy kínálatú francia könyvpiacon. Finom humorral átszőtt történetének fiatal hőseivel többet mond el a kulturális forradalom nyomasztó légköréről, Mao rendszerének borzalmairól, mint akárhány dokumentumfilm. Hitet téve a művészet, az irodalom életmentő hatalmáról.
(Dai Sijie: Balzac és a kis kínai varrólány. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002. Ára: 1400 forint)

A legelészés magasiskolája
Dinoszauruszkötet a National Geographictól
Szikszai Péter

A dinoszauruszok nem haltak ki, sőt jobb formában vannak, mint valaha. Mióta Steven Spielberg, a neves „paleontológus” hollywoodi laboratóriumában feltámasztotta őket, az őslénytéma a könyvkiadók számára is kitűnő üzletnek bizonyul. Szerencsére a tudomány szinte hónapról hónapra annyi új lelettel, szenzációs kutatási eredménynyel és persze feltételezéssel szolgál, hogy a szerkesztők alig győzik energiával – az olvasók pedig pénzzel.
Megszoktuk, hogy e tárgyban tetszetős küllemű kötetet kapunk rendkívül borsos áron, egymás hegyére-hátára dobált színes képpel, oldalanként néhány sornyi lényegtelen és tudománytalan információval. A National Geographic szakítani látszik ezzel a hagyománnyal. A sok nagy színes kép persze maradt, viszont hozzáértő módon rendezték el őket. Az őslényekről bőséges, könynyen érthető ismeretanyagot kaphat minden olvasó, a rendszerezést pedig szép grafikus ábrák, logikus, áttekinthető táblázatok segítik. Időegyenesek segítségével tájékozódhatunk a múltban, és a leletek származási helyét minden ősállat esetében külön térképen jelölik. A valaha élt dinók földi maradványairól közölt felvételek jól érzékeltetik a tudósok nehéz, kirakójátékszerű munkáját, de rávilágítanak a rajzolói képzelet dominanciájára is, tápot adva a szkepticizmusnak.
A jól tagolt könyvben ötvenhárom dinoszaurusz „életrajzát” ismerhetjük meg. Külön fejezetek szólnak az őslények felfedezőiről, a lelőhelyekről, megtudhatjuk, hogyan vájta áldozatába sarlószerű karmait a Deinonychus, vagy hogyan tartotta távol támadóját tüskés farkával a Stegosauria. A könyv kitér a tudományos kutatás fehér foltjaira és a vitás kérdésekre is, jól érzékeltetve, hogy az őslénytan eredményeit egyelőre nem lehet kőbe vésni.
Ajánljuk a könyvet minden diáknak, sőt azoknak a szülőknek is, akik őslénytanban szeretnék behozni műveltségbeli hátrányukat óvodás csemetéjükkel szemben.
(Paul Barrett: Dinoszauruszok. Geographia Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 5500 forint)

Hongkongtól Tibetig
Ezeroldalasra bővült a sikerútikönyv
Joó István

Sok minden történt Kínában 1987 óta. Gondoljunk a modernizáció nekilendülésére, az újabb régészeti feltárásokra, a sajátos piacgazdaság fejlődésére vagy arra, hogy visszakerült a szárazföldi részhez Hongkong és Makaó. Polonyi Péter sinológus, politológus, műfordító könyvének 1987-es első kiadását dolgozta át és bővítette ki. A szerző most sem öltött „egyenruhát”. Bár több helyütt él a finom humor eszközével, annak alapja a szerteágazó tudás. Elfogulatlansága még inkább ezen nyugszik, lett légyen szó a kínai eredet hipotéziseiről, a hanok (tulajdonképpeni kínaiak) nemzeti érzékenységének, a tibeti, ujgur stb. nemzetiségi kérdésnek, a maoizmusnak vagy a reformnak a megítéléséről. Más kérdés, hogy talán bővebbre foghatta volna a közelmúlt történéseinek bemutatását. Nem esik szó például a hetvenes évekbeli kínai–szovjet határvillongásokról, a Vietnammal Kambodzsa okán folytatott rövid háborúskodásról. A sanghaji magyar főkonzulátus 2001-beli megnyitása viszont azért maradhatott ki, mert a kézirat körülbelül egy évvel korábbi állapotokat tükröz. Századunk közepére – amikor becslések szerint akár 1,6 milliárddal tetőzhet Kína lélekszáma – ez a kiadás is sok tekintetben elavul, de általánosságban éppolyan időtálló olvasmány marad, mint a Panoráma útikönyvsorozatának némely más, klasszikus darabja.
(Polonyi Péter: Kína. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2002. Ármegjelölés nélkül)