Nehézkes a számhordozás bevezetése

Elsőként az úgynevezett földrajzi számhordozás valósul meg a hazai távközlési piacon az idevonatkozó kormányrendelet megjelenését követően. Mindez annyit jelent, hogy az előfizető a telefonszámát megtarthatja, ha a lakhelyén marad, de szolgáltatót változtat. Az európai uniós (EU) direktívák a földrajzi számhordozáson kívül további kétféle változatról rendelkeznek, amiket legkésőbb a csatlakozáskor biztosítaniuk kell a szolgáltatóknak.

A liberalizációt megelőzően a szolgáltatók saját üzleti ügyüknek tekintették a számhordozást: abban az esetben például, ha az előfizető megváltoztatta lakhelyét és ugyanazt a telefonszámot kívánta használni, komoly összegeket kellett fizetnie. A telefon hívószámának megtartása – azaz hordozása – mint igény akkor merül fel, ha az előfizető szolgáltatót szeretne változtatni, korszerűbb, például ISDN technológiát kíván választani, vagy elköltözik lakhelyéről. A legfontosabb cél a liberalizált piacon az előfizetők védelme, illetve a verseny elősegítése. A gyakorlati megvalósítás a számhordozás esetében sem zökkenőmentes. A másfél éve hatályos hírközlési törvény tartalmazza a számhordozást, de csak a földrajzi esetről rendelkezik. Gosztony Géza, a Hírközlési Felügyelet szám- és címgazdálkodási osztályának vezetője lapunknak elmondta: az EU kibővítette a nem kereskedelmi alapú számhordozással kapcsolatos elvárásait, hazánkban e feltételeket legkorábban a csatlakozástól teljesíteni kell. A távközlési cégeket háromféle számhordozásra kötelezi. Először a földrajzira, azaz, ha az előfizető a lakóhelyén vagy a telephelyén marad, de a telefonszám megtartása mellett válogatni kíván a szolgáltatók között. Másodszor az úgynevezett színes számok – pl. 06-40, 06-80 kezdettel hívható számok – hordozásának biztosításáról rendelkezik. Harmadszor előírja, hogy a mobilszolgáltató megváltoztatásakor is lehetővé kell tenni a számhordozást.
A hírközlési törvény módosítása során az EU irányelveit is figyelembe kell venni. Mint azt az eddigi tapasztalatok mutatják, kevésnek bizonyul a törvényi háttér, a szolgáltatáshoz az érintett távközlési cégeknek is egyezségre kell jutniuk. A hírközlési törvény szerint például 2003. január 1-jétől biztosítani kellett volna a földrajzi számhordozást: ez többek között azért nincs így, mert sem a szolgáltatók nem kezdték meg időben az egyeztetéseket, sem a végrehajtásról intézkedő kormányrendelet nem jelent meg. A piaci szereplők magatartását vélhetően az a tény is befolyásolta, hogy a törvényben előírt egyeztetések elmulasztása nem vonta maga után szankciók alkalmazását. Mostanra a közigazgatási egyeztetésen túljutottak az illetékes szervek, az eredeti határidőhöz képest azonban több hónapos késéssel jelenik majd meg a kormányrendelet.
Egyes szolgáltatók ellenállása, illetve közömbössége nem véletlen. A domináns cégeknek nem érdekük a számhordozás, ugyanis fennáll a veszélye, hogy csökken az ügyfélbázisuk. A piacra újólag belépőknek viszont jelentős beruházásokat kell végrehajtaniuk ahhoz, hogy egy-egy területen megjelenjenek. A beruházások mértéke akkor csökkenthető, ha sikerül megegyezni az előfizetői hurok átadásáról. A földrajzi számhordozás esetében figyelembe kell venni, hogy a vezetékes hálózat fejlődése megállt, szűkül az előfizetői kör. Ebben a helyzetben pedig meglehetősen költséges egy drága párhuzamos hálózatot kiépíteni.