Sulibulizás

J O B B S Z E M L E

Az egyik „igazi” kérdés az, hogy vajon a politikai pártok mindegyike mikor veszi végre a bátorságot és tálal ki a valós helyzettel? A politikusok nyilván attól tartanak, hogy az őszinteség szavazatokat vihet. Ami egyrészt egyáltalán nem biztos, másrészt kifejezetten bűn nem előjönni a „farbával”. Ugyanis, ha ez nem történik meg, hazánk iszonyatosan és reménytelenül lemarad abban az egyre élesebbé váló nemzetközi versenyben, amelyben már most is minden, csak éppen nem rózsás a helyzetünk. A képzettségről van szó. De most nem a számítógépes ismeretekről. Nem az internetre kapcsolt diákok szánalmas arányáról. Nem az idegen nyelvet tudók még szánalmasabb százalékáról. Hanem egyszerűen arról, hogy a magyarok jó része képtelen saját anyanyelvén egy írott szöveget megérteni. Azokról is szó van, akik – noha ezt a kiadók is sokszor elfelejtik – egyszerűen nem azért nem vásárolnak politikai napilapokat (Magyarország a napilapolvasás tekintetében messze elmarad a nyugat-európai átlagtól), mert nincs rá pénzük, hanem azért, mert nem értik meg az írott szót. És azért vesznek inkább olyan bulvárlapokat, amelyekben minél több kép van, mert annak könnyebb a megértése. Sőt vannak, akik a vécék piktogramjai és nem a „Hölgyek”, „Urak” felirat alapján tudnak csak tájékozódni.
Hajmeresztő, de igaz. És távlatilag szinte merénylet, amikor baloldali, liberális és jobboldali politikusok egyaránt az önbecsapást fenntartva kenegetik hájjal a szavazók amúgy is túlhizlalt öntudatát olyan dicséretekkel, mint hogy kiváló képzettségűek vagyunk, és tulajdonképpen érthetetlen, hogy miért nem áramlik ide a külföldi tőke sokkal nagyobb mértékben. Véget kellene vetni az önámításnak. Azonnal.

Szilágyi Gyula – akinek eddig megjelent szociográfiai írásai megérdemelt sikerkönyvek lettek – még csak kéziratban lévő, néhány hónap múlva megjelenő könyve ezt teszi. Megrázó olvasmány, megrázó adatokkal. Idézet az Új Pedagógiai Szemle 2001. év 1. számából, amely a PISA 2000 nemzetközi pedagógiai vizsgálat eredményéből von le következtetést hazánkra: „A tizenöt éves diákoknak közel fele nem éri el azt a szövegértésbeli szintet, amelyet az OECD-országok saját standardjaik szerint a munkaerőpiacra való sikeres belépés feltéteének tartanak.”
De ha a szövegértésbeli szint átlaga ilyen alacsony, akkor mire jó a Sulinet erőltetése? Egy olyan országban, ahol az iskolák 20 százalékában még tornaterem sincs, és ahol a tornatermeknek nem egészen a felében van vizesblokk? Netán azért, mert a számítógép olcsóbb a tornateremnél? Plusz még nagyobb korrupciót biztosít a sulinetes lenyúlás? Sulinet? Mire keresnek rá az interneten a diákok, ha magukra hagyják őket és maguk választhatják ki a megkeresendő forrást, feltételezve persze, hogy az iskolának van pénze telefonos kapcsolatra? Akkor, amikor a diákoknak még az eléjük tett szöveggel is sokszor komoly nehézségük van? Főként a fővárostól mind jobban elmaradó falusi iskolák nebulóinak.

Egy magát megnevezni nem kívánó pedagógus mondta lemondóan a napokban, hogy kollégái internetes foglalkozásain a tanulók a Való Világra kapcsolódtak rá. Az intellektuális megerőltetést kerülendő.

Szilágyi könyvében egy szintén névtelenségét megőrizni kívánó, 31 éves budapesti pedagógus ecseteli a sekélyesség és ostobaság keresésének utcai hátterét: „Azt is csak kezdetben tartottam furcsának, hogy ha az időjárás engedi a hetedik-nyolcadik osztályosoknak jó harmada (35-40 fő) a tanítás megkezdése előtt az iskolával szemben, az utca túlsó oldalán, sűrű cigarettafüstbe burkolózva szocializálódik… Ahogy az iskolába igyekezve átvágom magam a csoporton, megpróbálok tájékozódni a téma felől, de mindeddig (hat éve tanítok itt) csak annyit sikerült megállapítanom, hogy a legnagyobb gyakorisággal elhangzó szavak a bazmeg, a buzi köcsög és a lófasz.”

Az Országos Közoktatási Intézet egyik munkacsoportja megállapította, hogy „az olvasási képesség alakulása a közoktatás hatékonyságának egyik legérzékenyebb mutatója”. Ami – tegyük hozzá azoknak, akiknek a messzeség szépít – már 1970-ben sem volt elfogadható. Az IEA, a Tudásszint-értékelő Nemzetközi Szervezet szerint nálunk akkor a 4–5. osztályosok szövegmegértési teljesítménye igen gyenge, olvasási gyorsasága szintén igen gyenge volt, és az érettségi előtt állók szövegmegértése is „gyenge” minősítést kapott. Hogy mindez azóta romlott, már nehezen emészthető meg, de igaz, írja a Monitor ’91: „Egyértelműen kimutatható, hogy öt év távlatában a 4. osztályosoknál kisebb mértékben (5%-kal), a 8. osztályosok körében nagyobb mértékben (8%-kal) csökkentek az olvasási teljesítmények.” Ugyanebben az anyagban egy 52 éves, biológia szakos tanár és iskolaigazgató keserűen hozzáteszi: „Egyik professzorom szerint a dinoszauruszok azért pusztultak ki, mert ha reggel seggbe rúgták valamelyiket, este lett, mire eljutott agyába az ingerület, s így nem tudott reagálni a környezetre. Eléggé megalapozott hipotézisként hangzik, csak azt nem értem, hogy tudott fennmaradni a tanügy apparátusa.” Hogy miért? Erre és általában a teljesítmények csökkenésére sem tud senki elfogadható magyarázatot kapni. Hiszen a mutatók legfontosabbika, vagyis az egy tanárra jutó diákok száma nálunk egyre javul, és messze jobb az uniós átlagnál.

A Vári Péter és munkatársai által készített Monitor ’95 további romlást regisztrál: „A középfokú képzésben feltehetően jelentős, további elemzést igénylő tudásbeli átrendeződés indikátoraként is felfogható a (…) tény: a 12 évfolyamosok, 1986-ban érettségizett társaikhoz képest a közös feladatok 97%-ában gyengébb teljesítményt nyújtottak. (…) Az 1995-ös 12. osztályosok eredményei közelebb állnak az 1986-os 10. osztályosokéhoz, az 1993-as 10. osztályosoké pedig az 1986-ban mért 8. osztályosok eredményéhez.” Szintén e kutatók 1997-ben a felnőttek íráskészségét vizsgáló OECD-jelentés eredményeit értelmezve írták: „ (…) a magyar mintában még a főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkezők eredményei is meglehetősen gyengék, a svédországi legalacsonyabb iskolai végzettségűek szintjén állnak. (…) A vizsgálat eredményei ugyanis azt mutatják, hogy az iskolai végzettséget tanúsító okirat mögött nemegyszer az elvárhatónál jóval alacsonyabb szintű tudás áll.”

Ezt meg kell ismételni: egy magyar felsőfokú végzettséget elért diák eredményei egy szinten állnak egy svéd általános iskoláséval. Aki, tegyük hozzá, már angolul is tud.

Itt kellene megállni és mindent átgondolni. És talán nem az internettel kellene kezdeni, hanem az ábécé gyakorlásával. Majd minden 3-4. falusi iskolának egy-egy kisbuszt kellene vásárolni, hogy a kicsik megismerhessék saját hazájukat, mielőtt amszterdami pornókat néznének a képernyőn, angol felirattal, hála Magyar Bálint erőfeszítéseinek.