Felírhatjuk a táblára: Kiadó a Tisza

Nem feledte el az utókor, hogy Juhász Gyula első számú Tisza-imádó volt. Szobrát ezért is fordították meg. Ércbe öntött törékeny alakja most szemben áll a folyóval. Nézi a Tiszát a szegedi parti sétányról. Más is szereti ezt a kilátást. Néhány lépéssel arrébb a költő alakjától magányosan üldögél a padon Mojzes Lajos. Közismert mély vonzalma a folyóhoz. Mojzes híres ember. Akkor lett népi hős, amikor a megyei osztályban futballozó textiles csapat kapusként kifogta Tichy Lajos tizenegyesét és kiütötték a Honvédot a Népköztársasági Kupából. Nagy tett volt ez a hatvanas évek végén egy megyei kis csapattól. Akkor még a Budapesti Honvéd a nemzet csillagaként ragyogott és Mojzes lépéseit sokáig követte a közvélemény. Így tudódott ki, hogy szinte mindennap pirkadatkor csónakjával és horgászbotjával a Tiszára száll. Jó szokását nyugdíjba vonulásáig megőrizte.

Aztán egy szörnyű baleset megszakította ezt a hagyományt. Egy részeg újgazdag Mercedesével belerohant Mojzes Trabantjába. Két évig lábadozott, a Tiszán kereste a rehabilitációt. A kilencvenes évek végén is naponta ott volt a folyón. Jellegzetes testtartásáról messziről felismerték. Csónakjából oldalra dőlve, kihajolva figyelte, van-e kapás a pecabotján. Majd rokkantnyugdíjas lett, és eltűnt a Tiszáról. Alakja annyira egybeolvadt a folyó sziluettjével, ha nem látták, barátai azt mondták, bezárt a Tisza.

– Valóban bezárt a Tisza? – kérdezem a szobor tőszomszédságában, mert legalább három éve nem láttam a folyón.

– Nekem bezárt. Kiadó a Tisza – mondja szomorúan, majd hozzáteszi –, a harminckétezer forintos rokkantnyugdíjból nem telik csónakra, horgászengedélyre, csónaktárolásra.
Szociális gondjait sorolja, mindegyik felér egy fejezettel sorstragédiájából. A legnagyobb, hogy kikopott a folyóról. De nem csak ő kopott ki a Tiszáról. Eltűntek a nyugdíjasok is, akik nemrég még arról álmodoztak, öreg napjaikat, szabadidejüket a folyón töltik el. Még a parton sem futok össze velük, mert olyan mérgesek lettek a megdrágult Tiszára. A nyári jelenléthez legalább kéthavi átlagnyugdíj szükséges. A csónakot nem lehet a parton tartani, úszóházon kell tárolni, mert a hullámtér alkalmatlan erre a feladatra. Sok helyen nincs is olyan part, ami lapos és szabad lenne. Ezért még a múlt század elején Párizsból, a Szajnáról hozták Szegedre az ötletet, hogy úszóházat építsenek.

Az úszóházak egy része is kikopott a folyóról. Egyiket, a Békét annyira kikezdte az idő vasfoga, hogy 2000-ben védett öbölbe vontatták, hogy újraépítsék. A másikat, az 1910-ben gyártott Szőke Tiszát az öszszeroppanás elől menekítették ki a hullámokból. Az egyik Tisza-holtágban arra kárhoztatták, hogy tüzelő legyen belőle. Helyükre akarták vontatni a Millennium nevű úszóházat, de ez a vállalkozás is megfeneklett. Néhány Tiszát szerető üzletember egymilliárd forintból Európa legnagyobb – nyolcvan méter hosszú, harminchárom méter széles és négy emelet magas – úszóházát akarta felépíteni acélból. Még szálloda is lett volna benne. A váz elkészült, a pénz elfogyott, most a hitelezők akarják szétfűrészelni. Pereskednek, veszekednek a befektetők és a kivitelezők, és a Millennium a szerb határ közelében, egy félreeső öbölben várja végzetét.

A Tisza-hívők nem csak az úszóházak elvesztését sajnálják. A személyszállító hajókat is siratják, mert szinte eltűntek a folyóról. Néhány éve még menetrendszerűen közlekedtek Csongrádra és Zentára is. A hajóállomás információs táblája a turista tudomására adja, most csak vasárnaponként délután öt és hat óra között lehet sétahajózni. Ez a biztos, egyébként akkor indul el az állomáson veszteglő motoros, ha öszszejön annyi ember, hogy üzletileg kifizetődő legyen vízre szállni. A Mahart szegedi kirendeltségének vezetője a parancsnoki hídon áll, megtagadja a felvilágosítást.

– Privatizáció előtt áll a Mahart, nem nyilatkozhatom – mondja tömören, de formálisan ügyel arra, hogy az udvariasság látszatát megtartsa.

Nem is zavarom tovább a hivatalnokot, de eszembe jut, hogy hat évvel ezelőtt erről az állomásról léptem arra a légpárnás vízibuszra, amelyen német, holland, osztrák, svájci újságírók utaztak, bemutatták nekik az Alsó-Tisza vidékét. A gyorsan száguldó vízibuszt az ukrán hadsereg vezérkarától vásárolták, de hogy aztán hova tűnt, senki sem tudja. A táj azonban megmaradt eredeti szépségében, legalább tíz part menti körzet őshonos ritka növényzete és állatvilága miatt Európa-hírű a botanikusok körében. Ám a turistákkal még nem sikerült megismertetni, pedig ott a hajón, az egykori Mahart-főnök kinyilatkozta, hogy két-három éven belül idegenforgalmi paradicsom lesz ez a vidék. Sajnos nem lett az. Már személyszállító hajót is alig látni, pedig a Tisza melletti települések önkormányzatai erőn felül költekeztek. Kiépítették a hajóállomások láncolatát egészen Szolnokig. Várják a külföldieket.

Andó Mihály nem idegenforgalmi szakember, de ő is a Tisza egyik szerelmese. Hivatásszerűen is a folyónak él. Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetőjeként úgy ismeri ezt a tájat, mint a tenyerét. Csodálkozik is, hogy erre a vidékre nem vevő a turista, azt pedig felháborítónak tartja, hogy úgy néptelenedik el a folyó, mint egy holdbéli táj.

– Az Európai Gazdasági Bizottság nemzetközi vízi útnak jelölte ki a Tiszát Szegedig. Egészen Csongrádig felmehetnek az ezer-ezerötszáz tonnás hajók, mert addig mély a meder. A szegedi hajóállomást schengeni határkikötőnek minősítették. Nem jönnek a hajók, nekem is érthetetlen ez a csend – mondja hűvös nyugalommal az igazgató.

Talán a balkáni háború tett be a Tiszának. Bár öt éve már befejeződött a fegyverropogás. Minden rosszat nehéz lenne arra fogni. Lehet, hogy korunk embere nem kíváncsi a romantikára, amit a part menti erdőségek, az egybefüggő, áthatolhatatlan sűrű aljnövényzet, a Tisza dzsungele tálcán kínál. Már megnyugodott a folyó, élővilága is kezd újraéledni, kiheverte a ciánszennyezés sokkhatását. Az ipar sem szennyezi a vizet, mert eltűntek a gyárak a történelem süllyesztőjében és a folyó menti települések többsége víztisztítót épített.

Akkor hát mi a baj a Tiszával? Régi vallatója, a hetvenhét éves nyugalmazott biológus professzor, Horváth Károly is szeretné a közöny titkát megfejteni. Hórihorgas alakja hozzánőtt a tájhoz. Tíz évet is letagadhat korából, ennyivel járult örök fiatalságához a folyó. Reggeltől estig a Szabadság úszóházon él, csak aludni jár haza az idős ember. Már aktív korában életének keretét jelentette a Tisza, amelynek természetéről több tucat tanulmányt írt a tudós férfi.

– Nem egyformán szeretjük a folyót. A Tiszának voltak nagy korszakai – emlékszik vissza Horváth Károly. – A múlt század első felében még gyerekként láttam, hogy milyen nagy kultuszt teremtett Szent-Györgyi Albert. Az egyetem rektoraként szervezte a vízi életet is. Tele volt a folyó csónakokkal. A mai fiatalok elpártoltak a Tiszától, inkább számítógép elé ülnek, más szórakozást keresnek.
A Tisza örök életének csillagai a sirályok és a vadkacsák. Most ők az állandó hullámlovasok. Egy rövid időre, a ciánfolyam pusztításakor eltűntek, de gyorsan visszatértek. Bizonyára követik majd az emberek is, mert így szokott lenni. Az nem lehet, hogy a Tisza örökre elnéptelenedjen.