Mind a négy szolgáltatót (Westel Mobil Távközlési Rt., Pannon GSM Rt., Vodafone Rt., Westel Rádiótelefon Kft.) elmarasztalta a GVH versenytanácsa a versenyjogszabály megsértése miatt, azonban csak a Westel Mobil Távközlési Rt.-t és a Pannon GSM Rt.-t bírságolta meg öszszesen 360 millió forintra. Előbbit 210 millió, utóbbit 150 millió forint bírsággal sújtotta.
Bara Zoltán eljáró versenytanácstag indoklása szerint azért e két szolgáltatót sújtották pénzbírsággal, mert az 1999–2000-ben megkötött végződtetési szerződéseiket ők dolgozták ki, és a Westel Rádiótelefon Kft., illetve a Vodafone ezeket csak átvette. A vizsgálatba korábban bevont Matáv Rt. ellen az eljárást a versenytanács megszüntette. Közölte: a bírság összegét harminc napon belül kell az érintetteknek befizetniük, akkor is, ha a határozatot bíróság előtt megtámadják. Mint arról lapunk korábban tudósított, a GVH 2002 februárjában indított kartellgyanú miatt eljárást a társaságok ellen, mivel felmerült, hogy a mobilcégek az egymás felé elszámolt mobil– mobil összekapcsolási díjakat öszszehangoltan alacsonyan állapították meg, ugyanakkor a vezetékes–mobil összekapcsolási díjakat túl magasan tartották.
Bara Zoltán a GVH tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a vizsgálat az 1998 és 2001 közötti időszakra terjedt ki. Korábban az öszszekapcsolási díjakat hatóságilag szabályozták, 2001-ben pedig már hatályba lépett a hírközlési törvény.
Kifejtette, hogy a hatósági ár megszüntetése után az lett volna várható, hogy ezek a díjak a mobilszolgáltatók közötti versenyben csökkenni fognak. Ezzel szemben viszont a mobil–mobil viszonylatú végződtetési díjak fokozatosan és jelentős mértékben emelkedtek.
Bara Zoltán hangsúlyozta: a vizsgálat alapján a versenytanács csak azt tudta bizonyíthatóan megállapítani, hogy a mobilszolgáltatók között hálózati szerződések kikötései együttesen alkalmasak voltak arra, hogy a mobilok a vezetékes cégek rovására torzítsák a gazdasági versenyt.
Végezetül közölte: a versenytanács által jogsértőnek talált magatartást nem lehet a hagyományos értelemben vett kartellezésnek nevezni. A jogi tényállás az, hogy a mobilszolgáltatók versenytorzításra alkalmas megállapodásokat kötöttek egymással.
Nem fogadja el a Westel Mobil Távközlési Rt. a GVH versenytanácsának 210 millió forintos büntető határozatát, mivel álláspontja szerint nem tanúsított piaczavaró magatartást, s nem állapodott meg kartellárban – jelentette ki Sugár András, a társaság vezérigazgatója. Elmondta: a Westel nem fizeti ki a bírságot, és a bíróságtól kérni fogja az összeg kifizetésének felfüggesztését. A vezérigazgató szerint a határozat írásos változatának kézhez- vétele után teszik meg a szükséges lépéseket, s fordulnak bírósághoz.
A Pannon GSM szintén bíróság előtt támadja meg a GVH határozatát. Drozdy Győző, a Pannon GSM Távközlési Rt. vezérigazgató-helyettese tegnap közölte: a társaság nem követett el jogsértést azzal, hogy az árakat a versenypiaci körülményeknek megfelelően alacsonyan tartotta, nem kötött gazdasági versenyt korlátozó megállapodást, és nem élt vissza piaci pozíciójával. Hozzátette: teljesen abszurdnak tartják azt a feltevést, hogy a piacvezető vonalas szolgáltató közvetlen irányítása alatt álló Westel Rt. az anyacég rovására a versenytársával egyezkedjen.
A GVH egyik kifogása az volt, hogy a két cég közötti hálózati szerződésben szerepelt olyan mondat, hogy „a mobil–mobil végződtetési díjak nem lehetnek a fix–mobil tarifák negyven százalékánál magasabbak”. Drozdy elmondta: ez az idézet nem megállapodásként, hanem a piacra vonatkozó megállapításként szerepel. Igaz – tette hozzá –, hogy a mobilpiac árszabályozása 1998 elején megszűnt, ám a hatóság kötelezte arra a szolgáltatókat, hogy a mobil–mobil hívásokért nem lehet többet kérni, mint a fix–mobilért.
A Vodafone vezetői szerint sajnálatos, hogy a GVH versenypiaci szereplőket marasztalt el, holott a fogyasztó számára hasznosabb lett volna, ha olyan területekre összpontosít, ahol az érdekek erősen sérülnek.
Napi sudoku















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!