Kisemmizett háborús biztosítottak

Immár csaknem kétezer állampolgár szeretne kártérítést kapni a második világháború óta kifizetetlen életbiztosításai miatt. Úgy látszik, esélyeik minimálisak: bár a magyar kormány volt az, amelyik a negyvenes évek végén elkobozta az akkori magántulajdonú biztosítók – s vele ügyfeleik – vagyonát, ma nincs állami szándék a károsultak jóvátételére. Az ügy kapcsán felelős pénzügyi tárca nemrég internetes fórumot hozott létre az őt ostromlóknak, hogy azok egymással levelezzenek gondjukról.

Még 1999 januárjában írtam az akkori Állami Biztosításfelügyeletnek (Ábif), mivel kártérítést szeretnék kapni a második világháborút követően ki nem fizetett életbiztosításomra – nyilatkozta a nemrég az ügy kapcsán a Pénzügyminisztériumot (PM) is megkereső egyik károsult, Abonyi Iván lapunknak. Az akkori felügyeleti hatóság – a mai pénzügyi felügyelet (PSZÁF) jogelődje – másokkal együtt neki is azt válaszolta írásban: felvették a nyilvántartásukba, és rövidesen, amikor e téma kapcsán állami döntés születik, őt is értesítik. Az elmúlt közel öt évben azonban sem ő, sem a többi érintett ügyfél helyzete nem rendeződött. A családjával együtt egykor az Első Magyar Általános Biztosító Rt. ügyfelének számító Abonyi Iván úgy fogalmazott: nem nagyon reménykedik benne, hogy valaha is kártérítést kap.
A „háborús biztosítások” ügye a PSZÁF 2000. áprilisi létrejöttét követően a PM-hez került, így jelenleg itt regisztrálják az ezzel kapcsolatos ügyfélkérelmeket. A minisztériumban megkeresésünkre közölték: mostanra már közel 1700 ilyen tárgyú beadvány érkezett. A tárca rendkívül óvatos becslést adott arról, hogy mekkorára rúghat az öszszes érintett száma: szerintük e kör „vélhetően tízezres nagyságrendű lehet”. Annak kapcsán viszont még találgatni sem kívántak, hogy menynyit tehet ki a két világháború között kibocsátott életbiztosítási kötvények kapcsán szóba jövő követelés teljes összege.
A minisztérium ismeretei szerint a második világégés előtt, 1943-ban Magyarországon 39 (17 magyar hátterű és 22 külföldi tulajdonú) privát biztosítótársaság működött, amelyek jelentős része életbiztosításokat is kínált. A követeléseikkel ma a PM-et ostromlók jogalapként arra hivatkoznak: a háború után az akkori kommunista magyar kormányzat egyszerűen elvette meglévő díjtartalékukat, s emiatt a mai napig senki sem nyújtott számukra kártérítést. A szféra vagyonának elkobzása (annyi más gazdasági ágazathoz hasonlóan) fokozatosan zajlott le: 1946-ban az akkori magyar kormány moratóriumot hirdetett a biztosításokra. Eszerint a továbbiakban az ügyfeleknek nem kellett díjat fizetniük, ám a társaságok sem szolgáltattak, azaz nem fizették ki az időközben esetlegesen felmerült (életbiztosítási) károkat.
Az exlex állapot – előzetesen megígért – rendezése helyett azonban az állam 1948–49-ben teljes mértékben államosította a biztosítótársaságok jó részét. A biztosítók elvett vagyontárgyai ugyanakkor döntő részben ingatlanok voltak, amelyeket az ügyfelek pénzéből vásároltak. A durva és váratlan államosítás tehát egyként sújtotta a társaságokat és a biztosítottakat. A károsult állampolgárokat, vagy akár utódjaikat elvileg tehát az államnak kellene kifizetnie, csakhogy erre utóbbi semmi szándékot sem mutat. A mostani „témagazda”, a PM az állam jogi felelősségét s az esetleges kártérítést firtató kérdésünkre röviden annyit válaszolt: „egy, a második világháború előtt kibocsátott életbiztosítási kötvények tárgyában induló esetleges polgári peres eljárás kimenetele a magyar állam számára valószínűleg kedvező lenne.” A tárca tudomása szerint ugyanakkor még senki sem indított pert az állam ellen ilyen követelésének érvényesítésére.
A PM tavaly decemberben mindössze annyit tett, hogy internetes levelezőfórumot indított a károsultak számára. Mint a tárca honlapján olvasható: remélik, hogy „e fórum hozzájárul ahhoz, hogy az érintettek közös erővel megtalálják a hajdani biztosítók jogutódjait”. A megfogalmazásból az világlik ki: a tárca álláspontja szerint nem az államnak, hanem e cégeknek kellene felelniük a kártérítésért.
A károsultaknak elvileg könnyű dolguk is volna, hiszen a háború előtti biztosítók egy részének – így a mai Allianz csoportnak, a Generalinak vagy a Zürich Biztosítónak – a jogutódjai ma is itt vannak a hazai piacon. Csakhogy e társaságok és a szféra érdekképviseletét ellátó Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) már 1998-ban világossá tette a közvélemény számára: tőlük nem járhat semmiféle kártérítés.
A Mabisz felkérésére Lábady Tamás akkori alkotmánybíró (hivatalosan sohasem ismertetett) jogi tanulmányt is készített a témáról. Ennek fő summázata: a világégéskor működő magánbiztosítók államosítása automatikusan megszüntette a társaságok úgynevezett kötelmi jogát az ügyfelek, illetve a kedvezményezettek, örökösök felé. A biztosítók szerint így mégiscsak az államnak kellene kárpótlást nyújtani. A már szintén legalább hat éve megfogalmazott Mabisz-javaslat alapján minden érintettnek azonos összegű kifizetés járna, ami szándékosan elmosná az eltérő igényekből adódó különbségeket.
A többiekkel ellentétben az egykori magyar biztosítottak egy kis csoportja – a holokausztáldozatok vagy családtagjaik – az állam és a honi biztosítók egymásra mutogatása ellenére mégis szerencsésen kártérítéshez jutott. 1998-ban ugyanis (jórészt amerikai jogi lobbitevékenység nyomán) New Yorkban létrehozták a holokauszt-korabeli biztosítási igénybejelentések nemzetközi bizottságát (ICHEIC). E szervezetnek sikerült rákényszerítenie Európa vezető biztosítóit (köztük Németország 64 társaságát), hogy több tíz millió dolláros vagyonú alapítványt hozzanak létre Izraelben a kártérítések érdekében. A kifizetések – amelyeknek feltétele, hogy valamelyik biztosító levéltárában nyomára leljenek az ügyfél egykori biztosítási kötvényének – rövidesen meg is indultak. A nem jelentkezettek viszont már csak idén szeptember 30-ig tehetik meg bejelentésüket.
Az ICHEIC amerikai központjában lapunknak elmondták: az őket megkereső magyar károsultak többsége a Generali és Allianz jogelődjeinél, illetve az egykori Phoenix Biztosítónál volt ügyfél. Oláh Györgytől, az itthon csak információnyújtásra vállalkozó Generali-Providencia Biztosító Rt.-nél megtudtuk: a 2000 táján regisztrált nagyobb számú megkeresést követően mára havonta legföljebb egy-két ügyfél keresi meg őket az ügyben. A hazai társaság ma mintegy tíz, egykori olyan magyar biztosítottról tud, aki már fejenként 4500-10 000 dollárnyi kártérítést kapott. A kártérítési összegek kiszámításának módja ismeretlen.
***
Biztosítás állami módra.
A Magyarországon 1948-ban államivá nyilvánított biztosítók ügyeit kezdetben egy bizottság intézte, melynek helyét később a Biztosítási Központi Tanács foglalta el – olvasható a Mabisz honlapján. Az irányító feladatokat ellátó tanácsot 1949. június 20-án váltotta fel az Állami Biztosító Nemzeti Vállalat. Az állami biztosítás monopóliuma ténylegesen 1952-re alakult ki, amikor az Állami Biztosító (ÁB) a még meglévő két, szovjet érdekeltségű biztosító állományát is átvette. Egy 1954-es PM-utasítás szerint az ÁB a pénzügyminiszter alá tartozó pénzügyi intézmény lett. A monopolhelyzet a biztosításban 1986-ig, a Hungária Biztosító létrehozataláig tartott, de még ezt követően is egy ideig mesterséges, az állam által erőltetett versenyről volt szó.